Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-10-01 / 5. szám
EROS® VÁR 5. oldal Találkozásom Két éve is elmúlt már, hogy a Balaton vidékén való missziói lelkészi szolgálatomról írtam egy keveset, Balatonszárszó és Siófok központtal (lásd Erős Vár 1980. októberi és 1981. februári számait). Akkor megigértem, hogy Zalaegerszegről is írok ottani élményeimmel kapcsolatban. Most ennek az ígéretemnek próbálok eleget tenni. Óhazai lelkészi szolgálatom 18 évéből az 1940 és 1941-es éveknek javarészét Zalaegerszegen töltöttem, mint segédlelkész. Ma is sok szeretettel gondolok néhai principálisomra, Nt. Nagy Miklósra és feleségére, a neves soproni lelkész, Ziermann Lajos leányára, valamint Miklós és Sándor fiaikra; úgyszintén néhai Szalay Sámuel igazgató-tanítóra, aki az egyház kántora volt és “földim” is, mert Csánigról származott, ami szülőfalumhoz, Beledhez, kb. 8 km-re van. Jónéhány licista diáktársam volt különben is Csánigról. Nem feledhetem el Scherman tanító urat sem, akinek a házánál volt kosztom és lakásom s mivel felesége a Vend vidékről származott, megismerkedtem a vend konyha néhány különlegességével is. Zalaegerszeg akkor is megyeszékhely volt. Abban az időben alig volt több, mint 15,000 lakosa. Úgy hallom, már háromszorosára növekedett manapság. Ebben a városban volt egy gyönyörű evangélikus templom és egy gyülekezeti ház, mely helyet adott a paplakásnak, az irodáknak és a nagy, színpaddal rendelkező gyülekezeti teremnek. Hallottam, hogy a gyülekezeti háztól meg kellett válniok felsőbb nyomásra, s egy kisebb hajlékot kaptak érte cserébe. Talán 300 lelket számlált a helybeli gyülekezet. A reformátusok száma még ennél is kevesebb volt s éppen az én időmben építették új templomukat. Azt gondolom, hogy a zsidóság száma jóval nagyobb volt, mint a protestánsok száma együttvéve. A római katolikusok túlnyomó többségben voltak a városban is, meg a környéken is. Apát-plébánosuk Pehm József volt, aki Csehimindszenten született. Sokat hallottam felőle siófoki 15 évem alatt egyik szomszédomtól, Gőzse Sándornétól, aki ugyancsak mind-Mindszentyvel szenti származású volt és a bíborosnak unokahuga. Az apát-plébános nagyszerű szervező munkát végzett és sorra létesítette az önálló plébániákat a környéken. Evangélikus szempontból Zalaegerszeg szórvány-központ volt. Ma is az. Számtalan község tartozott hozzá és mi hűségesen jártuk a kisebb, nagyobb helységeket; iskolaköteles gyermekeket tanítottunk; volt, ahol csak egy család volt a faluban, vagy csak egy tanuló volt, de mi azokkal is törődtünk és tanítottuk őket. A legfelemelőbb tapasztalat az volt, hogy szinte kivétel nélkül ragaszkodtak a hitükhöz. Viszont abban az időben nem sok együttműködés volt a róm. katolikusok és az evangélikusok között. Különösen ott, ahol nagy kisebbségben voltunk, mint Zalaegerszegen, meg a környékén is. így hát szó sem lehetett arról, hogy mint új segédlelkész levizitáljak az apát-plébános úrnál. Kiemelkedő példája volt ennek az áldatlan helyzetnek, amikor a helybeli felsőkereskedelmi iskola zászlószentelésre készült. Az igazgató eleinte mindegyik egyház papját meghívta, hogy vegyen részt az ünnepélyen és áldja meg a zászlót. Az apát-plébános úr nem volt hajlandó együttszolgálni a protestáns papokkal. így hát az igazgató nélkülük és csak a prelátus úr szolgálatával kívánta megtartani az ünnepélyt. Még ma is élénken emlékszem, amint főnököm három távirattal küldött a postára — három nagyméltóságú úrnak címezve: Kapi Béla, dunántúli evangélikus püspöknek, báró Radvánszky Albert, koronaőr, evangélikus egyetemes felügyelőnek és Hóman Bálint kultuszminiszternek. Mindhárom távirat intézkedést kért az evangélikus egyház mellőzése miatt. Rövidesen meg is volt a válasz: mindegyik egyház papja ott legyen az ünnepélyen. Mivel a prelátus úr ennek ellenére sem volt hajlandó, így hát egy pap sem jelent meg. A következő napokon vitték el a zászlót mindegyik templomba külön-külön megáldásra. Fájó emlék maradt bennem Zalaegerszeg után. A prelátus úrral soha nem is találkoztam Egerszegen. De második tapasztalatom már sokkal jobb volt. 1945 májusát írtuk. Bajos volt a közlekedés közvetlen a háború után. Én többnyire csak biciklin és gyalog jártam. A veszprémi püspök azonban sokkal nagyobb úr volt. Ö egylovas kiskocsin utazott. A balatoni műúton letett engem egy teherautó a bozsoki útnál s onnan még 6 km-t igyekeztem gyalogolni Enyingre. Bozsokot már majd elhagyva utolért engem egy kiskocsi, reverendás katolikus pap volt a kocsis, mögötte meg egy másik pap ült. Intettem nekik. Szívesen felvettek, hisz ők is Enyingre igyekeztek. Bizony nem más volt a hátsó ülésen levő pap, mint az új veszprémi püspök, Mindszenty József, aki Zalaegerszegen még Pehm József néven volt ismeretes. A kocsisa meg a titkára volt, alighanem Zákár András. Kedvesen elbeszélgettünk és az enyingi plébánia előtt barátsággal elváltunk, megköszönve a szívességüket. A harmadik alkalommal már Amerikában láttam Mindszenty kardinálist. 1974. május 21-én bankett volt a tiszteletére a Hotel Statlerben, másnap meg a magyar piaristák hívtak meg a tiszteletére adott lunchra. De egyik alkalommal sem kerültem közelébe még kézfogásra sem. Annál nagyobb volt azonban a meglepetésem, amikor az Erős Vár c. lapunk 1974. júniusi számában Mindszenty bíboros fényképét láthattam, amint Nyugat-Clevelandi templomunk oltára előtt áll és együtt szolgált Nt. Juhász Imre lelkésszel. Mily nagy változás Zalaegerszegtől a hosszú úton át Clevelandig. Boldogult főnököm, Nagy Miklós már nem érhette meg ezt a napot. De minden bizonnyal van az angyalok országában is posta-szolgálat, mert én jó néhányszor kértem őrzőangyalomat, hogy ha valamiképpen eljuttatná hozzá levelemet a bíboros clevelandi fényképével, hadd legyen neki is öröme Krisztusban egymásra talált mindennemű papjai között. Buthy Dénes Aki meg akarja találni Krisztust, annak először a gyülekezetét kell megtalálnia. Aki szeretne tudni valamit Krisztusról, nem építhet magának hidat a mennybe, hanem a gyülekezetbe kell mennie, ott kell keresnie és kérdezősködnie. »»* A gyülekezet egy csoport hivő ember. Hozzájuk kell igazodni, rájuk kell figyelni, hogy ők hogyan hisznek, élnek és tanítanak. Krisztus bizonyosan velük és közöttük van.
