Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-10-01 / 5. szám
ERŐS® VÁR 3. oldal ííg^jU1984” elé A TEREMTETT VILÁG reménysége Az Evangélikus Világszövetség 1984. július 22—augusztus 5. között Budapesten rendezi meg VII. nagygyűlését. E kiemelkedő esemény elé tekintő cikksorozatunk főképpen a nagygyűlés témájával foglalkozik: “Krisztusban — reménység a világ számára." Az alábbi cikk írója dr. V^jta Vilmos, nemzetközi hírű teológus, az EVSZ Ökumenikus Intézetének volt igazgatója. Most a főtéma “világ” szavára esik a hangsúly. Azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából arra a szabadságra és dicsőségre, amelyben Isten gyermekei részesülnek. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására. Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység: hiszen amit lát valaki, azt miért kell remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert azt, amit kémünk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. (Róma 8:18-26.) Ámulat és aggodalom Napjainkban sok szó esik a teremtett világról. De nem úgy, mint az ókor bölcseinél. Szerintük a teremtett világ ámulatba ejt s ez a bölcselet kezdete. A zsoltáríró szerint is: “Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél az égboltozat” (Zsolt 19:1). Pál apostol is azt mondja, hogy Isten “örök hatalma és istensége a világ teremtésétől fogva, alkotásainak értelmes vizsgálata révén megtalálható” (Róma 1:20). Sőt még a mai természettudósok is, akár az alapsejtek kicsi csodáját, vagy a világmindenség óriási méreteit vizsgálják ámulva, megrendültén állnak a teremtett világ szépsége, lenyűgöző törvényszerűségei előtt. Csak ez az ámulat ritkán válik Istent dicsőítő imádássá. Az ámulat ma inkább aggodalommá vált. A teremtett világ rejtélyes valósága ma már inkább a pusztulás és romlottság veszélyeit tárja fel. Azt kérdezzük megrendülve, hogy mi történik a teremtett világgal? S benne magával az emberrel is, mint élő lénnyel, aki a természettel egybefonva éli életét? Elpusztulnak a folyók és a tavak. Ha még élnek is halak bennük, aggódunk, hogy vájjon milyen romboló vegyi elemeket szívnak magukba. Pusztulnak erdeink; a trópusok fái, melyek megszűntek lélegezni, még az éghajlatot is megváltoztatják. S az erdők őslakói, az állatok, megzavarodva az életük feltételeitől, kezdenek kipusztulni. Az emberek által épített utak elvágják a friss vízhez vezető évszázados mesgyéiket. Megingott a teremtett világ egyensúlya. Aggódunk a jövőjéért. A környezetvédelem ezért lett napjaink egyik elkerülhetetlen tömegmozgalmává. Nem kell ma már vallásos embernek lenni ahhoz, hogy mindezt belássák az emberek. De a teremtett világ pusztulása láttán sem változnak meg azok, akik csak saját érdekeiket tartják szemük előtt. Ha még az ésszerűség érveivel sokakat meggondolkoztat is a teremtett világ problémája, mégis mintha elkerülhetetlennek tekintenék mindazt, ami a rombolás útját elindítja. A válság oka Pál apostol már a maga korában kimondta a teremtett világ válságának igazi okát. A bűnbe esett ember magával húzta bukásába a teremtett világot is. A Teremtő ugyan rábízta a természet gondozását, de a természet világára szükségszerűen kihat, hogy az ember többé nem követi Istentől kapott feladatát. Inkább a maga esze szerint jár el, ezért “a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett" (Róma 8:20). Csak a Teremtőnek engedelmeskedő, akaratának megfelelő, szorgos és verejtékes munka tudja megőrizni a teremtett világot úgy, hogy termését az ember javára meghozza. Ahol az emberi okoskodás belenyúl a teremtett világ istenadta törvényszerűségébe, ott az apostol szerint a “romlandóság szolgaságába” kerül a teremtett világ. Napjainkban jönnek rá a természettudósok, hogy még a legkisebb állatnak, bogárnak, növénynek is megvan a maga szerepe a teremtett világ teljességében. Kivesszük a legkisebbet — szerintünk hiábavaló káros teremtményt — s máris megbillent az egyensúly. Vegyszereink, melyeknek felfedezésével szinte “gyógyítani” akarjuk a természetet, hamar károsaknak tűnnek. így van ez még sok hasznos orvossággal is: ma még életmentőnek tűnik, holnap már az ellenszerét kell keresni. Hiábavalóság és romlandóság szolgasága: ez az apostol szerint a teremtett világ sorsa. Persze mindezt a megfigyelést nem szabad úgy magyarázni, mintha minden emberi törekvést el kellene vetnünk, ha a teremtett világ megmentésére gondolunk. Sőt, éppen azért, mert veszélyeztetett a teremtett világ, arra kell figyelni, hogy olyan emberi munkát végezzünk, amelynek a határait tiszteletben tartjuk. Nem az ember a Teremtő! A megoldás ígérete Ezen a háttéren fogjuk megérteni az apostolt. A teremtett világ hiábavalóságának, romlandóságának szerinte van megoldása. Reménységet hirdet a sóvárgó és esedező teremtett világnak, s benne magának az embernek, aki a világgal együtt szenved. Az apostol meggyőződése nem az, hogy a teremtett világ csodadoktorokra várjon. Nem, mert a “világ várja az Isten fiainak a megjelenését” (Róma 8:19). Isten fiai? Hogyan képzeli az apostol, hogy az istenfiúság által hitre jutott emberek után sóvárogna a világ? Nyilvánvaló, hogy nem az emberek magatartásáról vagy a teremtett világ szótlan valóságának megfigyeléséről olvasta le ezt a meggyőződését. De a világ legbensőbb titkát mondja ki még akkor is, ha mindez csak öntudatlan belső sóvárgás és esedezés is. Sok olyan hang van ma, amely még a keresztények között is szégyenkezve meri ezt a megoldást emlegetni. Csak nem azt gondoljuk, hogy a keresztények a teremtett világ orvosai? Aki azt várja, hogy meggyógyuljon a világ és amolyan földi paradicsommá váljon, mint amilyent emberi utópiák (értsd: nem létező helyek) szültek: a válasz nemleges. Isten fiai a megromlott teremtett világnak nem eredeti, romlatlan állapotába való visszahelyezői. Ha ezt hirdetnék, akkor hamis reménységgel táplálnák a világot. Úgyis éppen elég hamis emberi elgondolás próbálja fenntartani az aggódó emberiségben a reményt.
