Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)

1983-06-01 / 3. szám

2. oldal ERŐS® VÁR ménységet ad a Krisztusban való élet a világ számára. Ezért lehetet­len a keresztet viselők életétől elfor­dulnunk, mintha a keresztjük egy­szerűen a társadalomban való ügyetlen forgolódásuk eredménye lenne. Az az egyház, amely a szen­vedéssel és a kereszttel nem tud mit kezdeni a maga életében, az még nem tanulta meg, mit jelent az, hogy a reménység Krisztusban van a világ számára. A reménységet tehát nem mi tudjuk az emberiségnek megadni. ígéret ez a Krisztusban hívőknek: “A világon nyomorúságo­tok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (Ján 16:33) Az Evangélikus Világszövetség eviani világgyűlésén (1970) az egyik jelentés rámutatott arra, hogy az emberiség ínsége sokszor eredmé­nyez “ingerültséget, agresszivitást, mámorba való menekülést, vagy pe­dig ideológiailag megalapozott, egy konfliktus nélküli világra vonatkozó várakozást.” Mindennek alapját a jelentés abban látja, hogy az ember vált mindennek mértékévé s ezt ne­vezi az egyház az emberiség bűné­nek. Alapvető változás csak ott tör­ténhet, ahol “az ember új viszonyba kerül eredetével és életcéljával... Mindez arra ad alkalmat, hogy em­bertársaink felé hirdessük a keresz­tyének új teremtésbe vetett hitét. Imádságaikban és istentiszteleteiken ezt tartják szemük előtt”. Jó arra felfigyelni, hogy az egyház eszkato­­logikus látóhatár nélkül nem tudja a Krisztusban való reménységet hir­detni, s az utolsó ítélet előtti fele­lősségre hívni a világot. Nem szabad, hogy megfélemlít­sen az a tény, hogy a keresztyének maguk is felelősek és az egész embe­riséggel együtt vétkeztek a történe­lem során. A küldetés ennek ellené­re is érvényes. Csak aki a múltban elkövetett vétkei megvallásával a bűnbocsánat által azoktól megsza­badul, tud új reménységet ébreszte­ni. Az etiópiai Mekane Yesus egy­ház egyik levelében (1973) arra hívta fel a testvéregyházak figyel­mét, hogy az egyház küldetését és bizonyságtételét semmiképpen sem akadályozhatja meg a sok kudarc, melyet magunk is felismerünk. A keresztyén bűntudat nem válhat gátlóvá ott, ahol a reménységet nem az emberi sikerek, hanem Krisztus jelenti. Ő az elesettet is felemeli. Re­ménységet a világ számára csak az az egyház jelent, mely bűnvallás, megtérés és hit által a világ bűnei­ért keresztre feszített Krisztus re­ménységét meri hirdetni. Az egyház nem áltathatja az em­beriséget azzal a hamis reménység­gel, hogy bármiféle emberi törek­vés meg tudná javítani a világot. Csak a bűnvallásból eredő, Istennel és embertársainkkal létrejött kien­­gesztelődés jelenthet radikális válto­zást. Aktivitásunk a legjobb szán­dékkal sem tud igazi reménységet adni a világnak. Csak az eljövendő Krisztusban való reménység ad erőt arra, hogy Vele az életünk már most is jellé válhat, hogy Ő minde­neket újjá tesz. “Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a re­ménység, amelyet már látunk, nem is reménység: hiszen amit lát valaki, azt miért kell remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, ak­kor állhatatossággal várjuk. ” (Ró­ma 8:24k) Vájt a Vilmos Segítsük a Magyar Konferencia szolgálatát! címmel korábban közölt kérésre is­mételten felhívjuk olvasóink szíves figyelmét. Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia munkájá­nak főleg az alábbi két ágára kérünk támogatást, hitt estvéreink adomá­nyát: 1. SZÓRVÁNYGONDOZÁS. Is­tentiszteletek tartása olyan helyeken, ahol nincs gyülekezetünk. 2. BIBLIAKALAUZ. Magyaráza­tos segédkönyv a Biblia olvasásához. A könyv kiadási költségeihez kérünk támogatást. A fenti tételek többezer dolláros keretet jelentenek, ezért hittestvé­reink további bőkezű és áldozatos adakozására számítunk. Az adóból levonható adományokat az Erős Vár SZEMÉLYI HÍREK Markovit« Pál ny. lelkészék Carol leánya a har­madik unokával gyarapította a családot. Legyen az Úr áldása örömükön! folyamatosan nyugtázza. Az ado­mány céljának feltüntetésével csekk, pénzesutalvány “Hungarian Confe­rence — LC A” névre állítandó ki: a cím további része: c/o Rév. Béla Bernhardt, 9715 Lake Avenue, Cle­veland, OH 44102. (A meghirdetett, ill. tervbevett nagyméretű Or­­dass-emléktáblák, melyeket a szabadvilág egyhá­zi központjaiban szerettünk volna elhelyezni, kellő támogatás hiányában egyelőre nem valósít­hatók meg. Hasonló okból az Orda««-emlékérem sem kerül kivitelezésre!) * Adományokat nyugtázunk Köszönettel vettük a “Segítsük a Magyar Konferencia szolgálatát!” gyűjtésre legutóbb beérkezett alábbi adományokat és megrendelése­ket: Szórványgondozásra — S100 (kanadai): dr. Jeney László (Don Mills, ON); $5: Kish Mary (Chicago, IL). Megjelölés nélkül, általános célokra — $100: Garamy György és felesége (Trumbull, CT). Ordass-emléktáblát rendelt — Nyugat-Cleve­landi M. Ev. Egyház (második rendelésük!) * • Pósfay György magyar ev. lelkész eddig az Evan­gélikus Világszövetség genfi központjában az Egy­házi Együttműködési főosztályon a kutatási és ter­vezési feladatok előadója volt. Most új megbízatást kapott, mely 1986-ig, nyugdíjazása évéig terjed. Új munkaköre a "dokumentáció” lesz, a vala­mennyi tagegyházzal kapcsolatos okiratok (egyhá­zi alkotmányok, szerződések, információ) nyilván­tartása, kiértékelése, ezek alapján a főtitkárság és az EVSZ egyes osztályainak információval való el­látása — amolyan “élő lexikon”. — Itt említjük meg, hogy a budapesti Evangélikus Élet június 12-i száma közli Pósfay György cikkét Latiname­­rika ev. egyházairól a “készülünk a nagygyűlésre” sorozatban. * Dr. Rupprecht Pálné sz. Zelechowski Margit 57 éves korában, május 2-án tragikus körülmények között elhunyt Minneapolisban. Gyászolja férje és három fia, Péter, András és István, kik közül Pé­ter evangélikus lelkész. Elhunyt testvérünk a háború utáni években a müncheni magyar ev. iroda főmunkatársa volt. “Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten”! (Zsolt 46:11) . Terray László Norvégiában szolgáló ev. lelkészt június 2-án bocsátották el a kórházból sikeres mű­tét után. Gyülekezete és családja Istennek ad há­lát felépüléséért. RENDELJE MEG! AZONNAL SZÁLLÍTJUK AZ ORDASS-EM­­LÉKTÁBLÁT! — A 20x25 cm (8x10 incs) nagyságú bronz dombor­művű Ordass-em­­léktábla Kúr Csa­ba szobrászművész alkotása. E szépki­állítású dombormű a hátoldalon levő csavarmenetek se­gítségével fatáblára, ill. falra erősíthető. Egyházi épületek­ben való elhelyezés­re is igen alkalmas tyándék. Az em­léktáblák ára darabonként $100, plusz $12 szállítási költség. A 112 dolláros csekk, vagy pénzesutalvány előre beküldendő a rendeléssel együtt, erre a címre: Hungarian Conference — LCA, c/o Rev. Béla Bernhardt, 9715 Lake Avenue, Cle­veland, OH 44102.

Next

/
Thumbnails
Contents