Erős Vár, 1983 (53. évfolyam, 1-6. szám)
1983-06-01 / 3. szám
EROS® VÁR 3. oldal “HOGY MINDNYÁJAN EGYEK LEGYENEK..’.’ (Az alábbi igehirdetés május 15-én hangzott el a Nyugat-Clevelandi Magyar Evangélikus Egyház templomában. A gyülekezet ezt a napot választotta, hogy kifejezze lelkésze, Nt. Juhász Imre iránti szeretetét, annak 60. születésnapja alkalmából. A nyáj és a pásztor között 28 éven át kialakult bensőséges viszonyra jellemző, hogy amikor arról volt szó, ki legyen a magyarnyelvű vendég-igehirdető, a presbitérium kívánsága egyhangú volt: most is a saját lelkészünket akarjuk hallani!) * * * De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért Is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, és hogy elhlggye a világ, hogy te kttldtél el engem. Azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy ml egyek vagyunk: én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te kttldtél el engem, és hogy úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy meglássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már a világ kezdete előtt. Igazságos Atyám, a világ nem ismert meg téged, de én megismertelek, és ezek Is felismerték, hogy te kttldtél el engem. £s megismertettem velük a te nevedet, és meg Is fogom azt Ismertetni, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én Is őbennük. (János j 7-20-26) Szeretett Testvéreim az ÜR Jézus Krisztusban! Nehogy azt gondolja valaki, hogy a mai vasárnap azért örömünnep, mert a presbitérium elhatározta, hogy a gyülekezet lelkészét egy bizonyos évfordulóval kapcsolatban megtiszteli. Ez a vasárnap éppen olyan, mint a többi. Örömünnep — csakugyan —, de nem azért, mert egy embert ünnepelünk, mégcsak nem is egy lelkipásztort, hanem ma is, mint minden vasárnap: a feltámadott,^ és mennybement, és örökké élő ÚR Jézus Krisztust! Az viszont külön örömünk, hogy az istentiszteleten sokan vesznek részt római katolikus és református testvéreink, akik velünk együtt tanulmányozhatják az egyházunk rendtartása szerint éppen a mai vasárnap igehirdetése alapjául kijelölt szentleckét, mely a keresztyének, Jézus követőinek egységéről szól. A János evangéliuma 17. részéből felolvasott ige képezi Jézus ún. főpapi imádságának befejező részét. A halála előtti éjszakán utolsó alkalommal volt együtt és imádkozott tanítványaival. Természetes, hogy Jézus azokat a dolgokat foglalta bele ebbe az imádságába, amelyek neki a legdrágábbak voltak. Ideje elérkezett... néhány perc múlva elindul a Gecsemáné kertjébe azon az úton, mely elfogatásához és a golgotái kereszthez vezet. Nem volt tehát idő a másodlagos, kevésbé fontos dolgokra. — Imádságában először elvégzett munkájáért adott hálát az Atyának, majd tanítványaiért imádkozott. Végül pedig azokért imádkozott, akik követői lesznek az évezredeken* át az idők végezetéig. E csodálatos imádságnak erről a befejező részéről lesz szó a mai igehirdetésben. Igénk elején Jézus az Egyház egységéért imádkozik. Egymás után négyszer kérte, hogy azok, akik hisznek Őbenne, egyek legyenek. Nyilvánvaló, hogy az Egyház egységének ügye a szíve legmélyén volt. . Azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyenek, sőt azt is kérte, hogy tökéletesen eggyé legyenek. Annak, Aki mennybemenetele előtt azt mondta: “... lesztek nékem tanúim Jeruzsálemtől kezdve minden nép között”, bizonyára elvonult szemei előtt most az, ahogyan majd a keresztyénség országról-országra és világrészről-világrészre terjed; tagjai azonban mindinkább különböznek majd nyelvi és faji szempontból, kultúrában és helyi adottságokban. Azt is nagyon jól tudta, hogy az emberi természet olyan, hogy előszeretettel állít fel korlátokat ember és ember közé. Az Egyház egysége, amelyért Jézus imádkozott, nem annyira az emberek á^tal létrehozott egyházi szervezetek külső egységét, mint inkább a lelki egységet jelentette. Ennek az egységnek a mintája Jézus szerint az Atyának és a Fiúnak az egysége. Ilyen egység akkor van, amikor a hívők az Atyában és a Fiúban vannak. Nincs ezer mennyei Atya, csak egyetlen egy. Ha minden hívő ebben az egy Atyában van, akkor mindnyájan egyek Őbenne. A határozórag: -ban, -ben (Atyában, bennem)' nyolcszor fordul elő e néhány versben. Gondoljunk itt Pál apostolra, aki szerint az a hívő, “aki a Krisztusban van”. Hasonlóképpen, egy Krisztusunk van: a hívők, akik Őbenne vannak, eggyé lesznek egymással. Nem lehet őket egymástól elválasztani, mert akkor Krisztustól választódnának el. Egy régi útleírásban lehetett olvasni az argentínai pampákon elterjedt vadlovakról, hogy amikor a ménest valami vérengző vadállat fenyegette, a lovak gyorsan körbeálltak, mégpedig úgy, hogy a fejük volt a kör közepe felé, míg éles patájuk kifelé vad rúgásokkal sebezte meg az ellenséget. — Legfőbb ideje már, hogy az Egyház különböző ágai, amikor külső támadás alatt vannak, többé ne úgy álljanak körbe, hogy a fejük kívül van, belül pedig csak egymást sértik jólirányzott rúgásokkal! Télidőben történt a Sziklás-hegység (Rocky Mountains) vidékén, hogy egy római katolikus pap súlyos beteghez igyekezett kocsiján az Óltári Szentséggel, amikor egyszercsak a hegyoldalról lezúduló hatalmas hótömeg zárta el az utat. Közben egy evangélikus lelkész, aki beteg-úrvacsorával sietett ellenkező irányban, ugyanennek a hótorlasznak a másik oldalán akadt el az autójával. Mindkettőjük dilemmája megoldódott azonban, amikor az őket elválasztó hótömeg tetején találkoztak egymással. Egyszerűen kölcsönvették egymás kocsiját, s így mindketten elvégezhették a szolgálatot, majd pedig visszatértek a hótorlaszhoz, újból autót cseréltek, s mehettek haza. — Az Egyház lelki egységének útján végülis minden különbözet és ellentét megoldható a Krisztusban, de csakis így: a Krisztusban való egység alapján. Az Egyház egységének célja az — folytatja Jézus —, “hogy a világ felismerje, hogy Te, Atyám, küldtél el engem”. A darabokra szakadt Egyház kétséget támaszt a világban Isten egy volta felől. Az Egyház egysége viszont bizonyságot tesz a világ felé Istennek a Krisztusban kinyilvánított szeretetéről, amely a hívőket egy közösségbe vonja össze. Ezt a közösséget az Apostoli Hitvallás közönséges, azaz egyetemes, vagy ha úgy tetszik, katolikus (ez a szó univerzálist, az egész világra kiterjedőt jelent), tehát: egy keresztyén Anyaszentegyháznak, a szentek (hívők) közösségének nevez. Vájjon a keresztyének ma imádkoznak-e olyan őszintén és olyan kitartóan az Egyház egységéért, ahogyan azt Jézus tette?! A gyüle-
