Erős Vár, 1982 (52. évfolyam, 1-6. szám)

1982-12-01 / 6. szám

ERÖS#VÁR

3. oldal

Zoltán László:

JÁNOS

Huszonegy tehenet gondoz. Hajnalok-hajnalán kel. Kisebb-nagyobb megszakításokkal estig dolgozik. Hetenként egy szabadnapja van. Szabad ünnepnapja kevés. A karácsony is munkában találja. Mikor a déli vonat ráereszti éles füttyét a falura, még két tehéntől kell lefejtenie a tejet. Hamarosan végez velük. Azután siet haza.

Családja, papja már a terített asztalnál várja.

Hamarosan az asztalon a párolgó leves. Merek. Azután az asszony szed a két gyereknek és utána magának. János keze nem mozdul.- Nem szereti? — kérdem csodálkozva.

— De igen — válaszolja.

— Akkor miért nem szed magának is?

— Mert gyónni akarok. Ilyenkor sohasem szoktam enni. Otthon szüleimnél sohasem ettünk gyónás előtt.

— Otthon bizonyára reggel, vagy a délelőtti órákban gyóntak. Ma pedig három óra is elmúlik majd, mire sor kerül rá...

— Húsvétkor is délután tetszett jönni. Akkor is kibírtam. Akkor sem ettem.

— Nem mondta!?

— Nem. Tényleg nem. Minek is mondtam volna? Úrvacsora előtt nem eszik az ember. Ez csak természetes.

— Nem egészen. Hiszen maga tegnap este evett utoljára. Ma pedig már kora hajnaltól kezdve talpon van és dolgozik. Még pedig nehéz testi munkát. Nagy szüksége van a táplálékra. Ki kívánja magától, hogy koplaljon úrvacsoravétel előtt? Senki, Isten sem!

János tétován néz maga elé. Hallgat. Látszik rajta, hogy csatázik gondolataival. Nem tehetek róla, de az első pillanatban maradinak, sőt elmaradottnak bélyegzem. Majd melegséget és tiszteletet érzek iránta. Ismerem jól Jánost. Tudom, amit mond, amit tesz, azt komolyan mondja és teszi. Tudom, hogy ez a magatartás nála nem csupán szép szokás. Tudom, hogy ezzel a nemevéssel áldozatot is vállal. Mégpedig nem is kicsit. Hiszen ehetnék. Van mit. Van bőven. Fizikuma, egészsége is van hozzá. S most mégis korgó gyomorral és az éhségtől kopogó szemekkel ül itt az ünnepi étkek gazdagon terített asztalánál. Ehetne, de mennyire ehetne. 0 azonban nem eszik. Nem, mert ő annak idején otthon, a szülői házban így látta, így tanulta. így volt szokásban náluk. És így volt náluk természetes. De nemcsak náluk otthon, hanem az egész gyülekezetben így gyakorolták. Ok annak idején otthon így becsülték meg az Úr szent testét és vérét. Illetve így is megbecsülték! Egyszóval komolyan, nagyon komolyan vették. Sokra, nagyra tartották! S ezt az Úrvacsora szentsége iránti gyér me kiesen tiszta és őszinte megbecsülést hozta el magával János ide, ahol rajta kívül mindössze néhány evangélikus lélek él a másvallásúak ezres táborában. És meg is tartotta ezt a szokását még jó harminc esztendő után is. A gyökerek régi szokásainak és tanításának a tápdús humuszából táplálkoznak még mindig. Nemeskócsig érnek ezek a gyökerek.

Még szólok néhány csendes szót Jánosnak. Látom, úgyis hiába. Abba is hagyom. Cselekedjék, mint néki jónak tetszik!

Egy idő múlva azután magától megszólal és váratlanul kijelenti:

— Eszem én is.- Na, ugye!? Helyesebb, ha eszik. Belátja ugye?

— Igen. De ha nem tetszik haragudni, akkor ma nem gyónok.

— Hanem mikor?

— Majd újévkor.

— Újévkor nem jövök ki — tudhatja?

— Miattam nem is kell fáradnia tisztelendő úrnak. Bemegyek én Hegyesbe. Meggyónok ott!

Mit mondhattam volna erre? Hallgattam.

Tudom, hogy lelkipásztori sikereimet nem öregbíti ez a karácsonyi asztali beszélgetés ott Jánoséknál. Jánosra én azért nem haragszom. Sőt, azóta talán jobban becsülöm és szeretem őt. Szeretem, mert nála nem ez az egy, ami lutheránus. Jó családapa. Példaadóan neveli két kislányát. Imádságra, énekre, bibliai történetekre tanítja őket. Felesége, aki ugyan nem evangélikus, szívvel lélekkel hozzánk tartozik. Még nem volt istentisztelet, hogy ő ott ne lett volna. Szóval Jánosnak

nemcsak hagyományos, szép egyházi szokásai vannak, de világító hite is van. S ezt a hitét nemcsak az istállóbéli tehenek, de az emberek is észreveszik rajta.

(Somvirág)

cs* «ca sss sa. ssj sa s» sas s» »5 sa s».

2

2

2

2

JÖZSEF ATTILA:

Betlehemi

királyok

&

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem.

Segíts, édes Istenem.

2

2

2

2

2

2

2

Istenfia, jónapot, jónapot!

Nem vagyunk mi vén papok.

Ügy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád, üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkai, töiqjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király.

Irui-pirul Mária, boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok!

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

2

A ss* sa s» »» s» sa sa