Erős Vár, 1982 (52. évfolyam, 1-6. szám)

1982-02-01 / 1. szám

EROS ©VÁR 3. oldal TAVASZI MEGLEPETÉS Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn. Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt. Gyer­mekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy lerombolja az ördög munkáit (1 János 3:5-8). Amikor valaki belép egy istentiszteletre és ott Jézus Krisztussal találkozni akar, akkor mindig az a gondolat vezeti őt, hogy valamit kapni kíván. Jézustól való ajándékvárásunk persze nagyon különböző. Van olyan ember, aki nem kér mást Jézustól, csak csöndet, egy parányi pihenést az életébe. Talán a hétköznapok sodrából érkezik ide, ahol nagy volt az élete rohanása és most olyan jól esik neki néhány percre megállni és elcsönde­­sedni Jézus Krisztus békés, csendes és tiszta orszá­gában. Van olyan ember is, aki nem kér mást Jézustól, csak egy ünnepet. Megszokta már, hogy van egy nap az életében, amelyik más, mint a többi és most csak azért jön el, hogy ezzel az istentiszte­lettel megkezdje a vasárnapi, ünnepi programját. Van azután olyan is, aki már többet kér Jézustól és több izgalommal közeledik az istentisztelet felé. Van, aki erőt és megnyugvást keres Jézusnál. És most mindnyájunk felé így hangzik az Ige: Jézus Krisztus azért jött, hogy a bűneinket elvegye! Te talán most azt mondod magadban, milyen fur­csa, hogy Jézus Krisztus nem törődik veled, hogy íme egészen másról beszél és egészen másképp fo­gad tégedet, mint ahogyan ezt te vártad. Pedig Ö sokkal jobban tudja, hogy neked mire van szüksé­ged. Hogy mi a te bajod, mi a te életed igazi nyo­morúsága. Egészen tisztán és egészen világosan megmondja, hogy nem az a bajod, hogy elfáradtál, hogy sok a hétköznapod, hogy valahol az úton megfájdult a szíved, hanem az a te bajod, hogy bűnös vagy! Hogy elszakadtál az Istentől. Ezért lett üressé az életed! Ott kezdődött a baj, hogy nem vetted észre ma­gadon a sátán munkáját. Te mindig csak annyit láttál, hogy mások változtak meg, hogy mások a rosszak, hogy mostoha hozzád az élet. Pedig a valóság az, hogy te változtál meg, te mentél el az Istentől és te engedted meg, hogy a sátán elvégezze rajtad a maga munkáját. Isten azért adta ezt a böjtöt, azért adta a Jé­zussal való mostani találkozásodat is, hogy meglássad magadat a valóságban, úgy, ahogy a sátán kezében vagy. Ügy, ahogy a bűneid elrontottak téged. Isten azért adta a böjtöt, hogy Jézus szemének a tükrében magadat nézzed, magadat vizsgáljad. Látod, mennyire másképp hangzik, mennyire közeljön hozzád, mennyire izgalmas lesz számod­ra is ez az Ige: Jézus Krisztus azért jött, hogy a bűneinket elvegye. Jézus Krisztus segíteni akar rajtad. Többet akar adni neked, mint amiért Hozzá jöttél, többet akar adni, mint amennyit Tőle kértél. Ö új életet akar adni ma néked. Kezdődik ez az új élet azzal, hogy Istenhez kapcsolja újra az elszakadt életedet. Magadtól sohasem tudnál visszakerülni az elhagyott és elfelejtett Istenhez. Hiszen ezt sok­szor megpróbáltad és ugye mindig visszahúztak Tőle a bűneid. De Ö meg tudja tenni, egyedül Ö az, Aki le tudja rontani benned a sátán munkáját. Mert Ö nagyobb, mint a sátán. Mert Ö már győ­zött felette. Mert Ö már egyszer messze elkergette. Folytatódik ez az új élet azzal, hogy Krisztus megtölti az életedet Isten Igé­jével, Isten beszédével. Azt jelenti ez, hogy ezután az igazságot fogod cselekedni. Azt, amit Isten Nemcsak a francia filozófus, Jac­ques Maritan, hanem sokan mások is vádolják a keresztyénséget, hogy mivel hűtlen lett hitelveihez, azért a mai világban sokap távoltartják magukat az egyháztól. Természete­sen ennek az ellenkezője is megálla­pítható, hogy sokan keresik az egy­házat, annak ellenére, hogy hitélete sok kívánnivalót hagy maga után. Ebben a böjti időszakban is, épp­úgy, mint az előző években, minden keresztyén kötelessége, hogy önma­gába tekintsen. Az egyház és a gyü­lekezet csak úgy tud önvizsgálatot tartani, ha hívei, az egyes tagok ta­lálnak időt és alkalmat és elmélyed­nek a hit kérdéseiben. Azért most szólítlak téged, aki olvasod e soro­kat: vizsgáld meg a vádat. Igaz, hogy a keresztyénség hűtlen lett el­veihez, Krisztus tanításához? Igaz, hogy a gyülekezet, amelyben élsz, elhagyta Krisztust és az ő szent taní­tását? Ha azt állítanánk, hogy mi pon­tosan mindent úgy cselekszünk, ahogy hitünk és Jézusunk kívánja, nemde hazugok, önáltatók volnánk? Ez a böjt is olyan idő, amikor mé­lyebben kell látnunk, hogy mennyire hibásak, fogyatékosok, egyszóval bű­nösök vagyunk. Isten előtt nem kér­kedhetünk, mint a farizeus tette, hogy mi milyen kiválóak, avagy bűn­­telenek vagyunk. Isten előtt az alá­zatos publikánus volt kedves, akinek minden kérése ebben összpontosult: Isten, légy irgalmas, nekem bűnös-Az 1981. november 22-i sajtóvasárnap nyomán beérkezett összegeket az ERŐS VÄR köszönettel nyugtázza: CLEVELAND-NYUGAT: adományok összege 139.00, előfizetések 83.00, összesen $222.00. TORONTO: adományok 47.00, előfizetések 55.00, összesen $102.00. Lapzártáig nem érkezett jelentés a többi lelké­­szi hivataltól. — Az előfizetések egyéni nyugtá­zása mindenkor a címszalagon látható lejárati év és hónap kijavításával történik. Itt közöljük a sajtóvasárnapi (előfizetéseken felüli és kívüli) akar, azt, amit Isten kíván. Krisztus lerontotta a sátán munkáját és az Övéi előtt elnémítja a szavát. Teljessé lesz ez az új élet azzal, hogy Jézus Krisztus megtölti az életedet Ön­magával! Szentleikét adja, hogy amikor tovább mégy, ne légy soha sem egyedül. Hogy a te ügyed az Ö ügye is legyen. És az Ő ereje hatalmas erő legyen a te gyöngeségedben. Friedrich Lajos neki (Lk 18:9 —14.) A keresztyén­­ségben, annak egyik gyülekezetében sem érzi magát otthon az az ember, aki csupán sikereit, jótetteit látja, de ugyanakkor nem veszi észre, hogy mennyit mulasztott azokban a dol­gokban, amikkel Jézus tanítása sze­rint tartozik. Meglátásom szerint a legtöbb ember egyháztalansága, gyülekezet-nélkülisége két okból ered: az egyik a tudatlanság, a másik ebből következően a hitetlenség és gyengeség. Tudatlan, mert a Biblia nem az Elet könyve számára, az egy­ház legalapvetőbb tanaiban nem járatos, az imádság is hiányzik életé­ből, vagy pedig a farizeus hamis imádságát mondja; hitetlen és gyen­ge, mert amikor az élet viharai meg­­tépdesik, amikor a dolgok nem­tetszésére történnek, akkor hiányzik a hit erős horgonya, amibe kapasz­kodhatna, hogy átjusson a megpró­báltatás mélységein. Az élet színtere Amerikában is mindenkor mutatta azokat az em­bereket, akiknek nem kellett sem a templom, sem az egyház tanítása. Csak végórájukon eszméltek végzetes mulasztásukra. De hála Istennek mindenkor mutatta és ma is mutatja azokat a tömegeket, akiknél Isten az első helyet foglalja el, akik erősen és eredményesen beleszólnak a hétköz­napok életébe is és követelik, hogy ebben a nemzetben azok jussanak vezető helyekre, akik nem önteltek, hanem alázatos és istenfélő embe­rek. Buthy Dénes adakozók névsorát gyülekezetenként, csak veze­téknevekkel. Cleveland-Nyugat: Bertalan, Dandy, Dómján, Féja, Ferenczek, Földényi, Frigyes, Kató, Kemes, Kispál, Klein, Könyves, Kovács J., Kovács K., Lelbach, Lenhart, Mészáros, Miller, Rajnay, Sala, Scholtz, Schönberger, Szeebach, Tapol­­csányi, Tihanyi, Tomaschek, Tóth L., Váraljay, Záth. — Toronto: Bakó, Barbier, Bársony, Körös, Kováts, Krasznai, Miklián, Nyíregyházy, Zoltai. — AZ IDEI SAJTÖVASÁRNAP NO­VEMBER 21-ÉN LESZ! Böjtben — az önvizsgálat mérlegén Sajtóvasárnapi adományok — 1981

Next

/
Thumbnails
Contents