Erős Vár, 1981 (51. évfolyam, 1-6. szám)
1981-06-01 / 3. szám
ERŐS1®1 VÁR 5. oldal “ÉDECÁNÁM! > > Ennek a Bobónak olyan fekete volt a szeme, mint az éjszaka és olyan tiszta fény ragyogott benne, mintha naponta kisuviszkolta volna. Ha csodálkozó tekintetét ráemelte valakire, annyi bizalom fért el benne, hogy az ember azon nyomban ellágyult és a karjába szerette volna kapni. Bobo mindig mosolygott. Fűre, fára, virágra, mindenre, amit csak látott. Bobo szerette ezt a világot, bízott benne és bízott az emberekben is. Ez a Bobo egy négyéves kisfiú volt. Egy magyar leány és egy néger fiú gyermeke. Ott ismerkedtek össze messze A merikában, ahová a kislány kíváncsiságból kívánkozott és itthagyta érte szüleit, szülőfaluját, hazáját. Az út, amely álmai országába vezetett, nem volt sima. Nagyon is göröngyös volt. Az élet sem volt fenékig tejfel. Az érvényesüléshez egyáltalában nem, de még a munkához sem volt az elég, amit a leányka tudott. Talán a kétségbeesés hozta össze a fiúval. Nem tudom. A kis Bob ónak csak elmosódott emlékei voltak, az is csak az anyjá-SZÜLETÉSNAPI JÓKÍVÁNSÁGOK Hatvanadik születésnapján, június 16-án szeretettel és tisztelettel köszöntjük Pósfay György evangélikus lelkészt. Azok közé a magyar ev. lelkészek közé tartozik, akiket egyházi körökben világszerte ismernek. Az Ev. Világszövetség genfi központjában évek óta fontos beosztásban szolgál, jelenleg az Egyházi Együttműködési Főosztály programtervező titkára. Feladatai közé tartozik a nemzetközi egyházi konferenciák előkészítése. Egy ilyen konferenciával kapcsolatban május 22 és június 8 között az Egyesült Államokban tartózkodik. További szolgálatára Urunk gazdag áldását kérjük! CÍMVÁLTOZÁSOK Mészáros Sándor ev. lelkész új címe: 607 W. Center St., Mahanoy City, PA 17948 Tel.: (717)773-0410 Pohóczky Béla ev. lelkész új címe: 4457 Troy Pike, Dayton, OH 45404 Tel.: (513)233-5225 ról, mert a fiú eltűnt, az anyjának sem kellett a kis fekete fiú, ott felejtette hát egy küszöbön a lokál közelében, ahol mint mosogatólány dolgozott. Erről a küszöbről került egy evangélikus szeretetotthonba. Járt ebbe a szeretetotthonba egy háromgyermekes magyar házaspár. Itt ismerték meg a kis Bobó élettörténetét. Mert a kisfiú igazsága napfényre került, hiába rejtőzött el az apja és az anyja. Ez a házaspár vitte ki magához vasárnaponként a kis Bob ót és hozta vissza este szépen az otthonba. Az idén nyáron nagy útra határozták el magukat. Hazalátogatnak Budapestre. Meghányták-vetették a dolgot és elhatározták, hogy a kis Bobót is magukkal hozzák, hadd ismerje meg a nagyanyja, hadd szeresse ő is, mert Bobó olyan volt, hogy sóvárogta és vonzotta is a szeretetet, az anyai kar ölelését, mintha a természet ragyogó két fekete szemébe rejtett volna minden vágyakozást, minden ragaszkodást, minden vidámságot. Most érezte csak igazán, mit jelent családban lenni, családban élni, szülői szeretetet, védelmet kapni, repülővel utazni tengerek, országok felett. Fekete szeme nem tudott mindennel betelni. A repülőgépen minden utasra rámosolygott, végigsétált a sorok között, aztán visszafutott a helyére és tapsikolt a sok csoda láttán. Ilyen örülni tudó gyermek volt ez a kis Bobo. A többiek meséltek neki arról, hogy olyan országba mennek most, ahol lesz egy néni, aki úgy fogja szeretni, ahogy csak az édesanya tud. Ez a néni egy kis házban lakik, amelyet virágoskert vesz körül és Bobo majd szedhet annyi virágot, amennyit csak a karjában el tud vinni, és lesz ott kis cica, meg kutyás, lehet, hogy a neve Pajti lesz, de lehet az is, hogy Bodri, és lesz sok kispajtása és minden vasárnap együtt mennek majd a templomba, ha megszólal a harang, és tanítgatták a magyar szavakra... jó na pot! Ké rem szé-pen! Edes-a-nyám! És a kis Bobo mondta utánuk: jó na pot, keremépen — édecánám! ...Már két napja voltak az új országban, amikor Bobóra fehér nadrágot, aranygombos sötétkék kabátot adtak és elindultak abba a Pest környéki kis faluba, ahol egy kicsinyke házban lakik egy néni, akinek a házát virágoskert veszi körül és annyi virágot lehet szedni, amennyit csak akarunk, és az egyik margarétacsoport árnyékában ott hasal majd a Bodri, melengeti magát a jó kis napon. Bobo csupa várakozás volt. Három pajtása is elkísérte. Elől mentek a szülők. Végigsétáltak az udvaron, aztán kopogtak a ház ajtaján. Nagysokára nyílott csak az ajtó. Egy aszszony állt előttük. Haját hátrafésülte. Kontya volt, barna pulóvere, fekete szoknyája. Állt az ajtóban és nem mozdult. — Ez a kis Bobo! — mondta a férfi — a néni unokája. Nincsen ennek senkije a világon... itt abbahagyta a beszédet, mert elállt a szava. Rettenetes csend ereszkedett le, hideg, fagyos csend. Az asszony a gyerekre nézett, bíráló tekintete megfagyasztotta a többiekben a vért. A kis Bobo meg csak állt előtte, a szeme fekete volt, mint az éjszaka, de fehér tisztaság ragyogott benne, kis keze az asszony felé mozdult, és egész szíve melegével azt mondta: — Édecánám! Az asszony nem mozdult, nem szólt. A gyermekkéz a semmibe hullott, és mintha egyszerre elhervadt volna a kertben minden virág. A margaréták árnyékából felkelt a Bodri és odasompolygott a gyerekhez, és hálásan megnyalta a kis fekete kezet. A férfi lehajolt, ölébe emelte a kis Bobót, és ahogy jöttek, ugyanazon az úton csendesen elindultak visszafelé. A kis Bobó még integetett, de csak a kutya indult utána, az is viszszafordult a félútról. Az asszony még jó ideig ott állt mozdulatlanul az ajtóban. Aztán bezárkózott, az asztalra borult és keservesen sírt. Kit siratott? A gyermekét, az unokáját vagy önmagát? Csak ő tudja. A rádió nyitva volt, valaki a gyermekévről beszélt. Mindent a gyermekért! — mondta többször is, de ezt az asszony nem hallotta, mert elnyomta a kis Bobo hangja: — Édecánám! Édecánám! És ez a halk gyermekhang most úgy égette, hogy azt hitte, beleszakad a szíve. Gyarmathy Irén (Ev. Élet)
