Erős Vár, 1981 (51. évfolyam, 1-6. szám)
1981-06-01 / 3. szám
6. oldal ERÖS^VÁR Kiváltság-e a presbiteri szolgálat? Úgy évenként legalább egyszer valami kimondhatatlan feszültség veszi hatalmába a gyülekezeteket, rendszerint lelkészük kezdeményezésére: — Hát, kedves testvéreim, megint itt az ideje annak, hogy új presbitereket szervezzünk be! Ilyesmire többnyire valami kollektív sóhaj a válasz, s a nevezőbizottsági tagok agykerekei nagysebesen forgásba lendülnek ilyesféle kérdések megoldására: — Ugyan hát, kit is lehetne elkapni, hogy vállaljon presbiterséget? — Vájjon Kerekes Jánost rá lehetne-e beszélni, hogy újra jelölhessük? — Illik-e Erzsébetnénit megkörnyékezni, aki hatévi szolgálati ideje tavalyi lejártával szabadidejét már alig élvezhette? — Talán a minap felvett új családból a férj elfogadja a jelölést...!? Aztán számtalan telefonbeszélgetés következik, vagy az Istentiszteletek után az egyik vagy másik sarokban van sokszor ideges tanácskozás: — Szeretnék egy szívességet kérni tőled: fogadj el presbiteri jelölést. — Én...? Talán. Dehát mit is kell majd csinálnom? — Ó, tudod... végy részt havonta a presbiteri üléseken és légy lelkészünk segítségére a gyülekezet irányításában. Résztvenni havonta az üléseken és segíteni a lelkésznek a gyülekezet irányításában! No, ezzel aztán jól megmondták, hogy mi is a presbiter feladata. Nem inspirál több lelkesedésre annál, mint amikor valakit arra biztatnak, hogy leprásnak jelentkezzék. Világos az, hogy a problémát így nem lehet megközelíteni. Valakit “jelölésre elkapni” vagy “szabadideje élvezésétől megfosztani” azt a benyomást kelti, hogy a presbiterség büntetésnek számít, amitől, amint lehet, meg kell szabadulni, sőt előle el kell menekülni. A jelölő bizottság dolga ezért magától értetődően nehéz. Az sem éppen biztató, ha a presbiterséget csupán ennyiben határozzuk meg: “résztvenni havonta az üléseken és segíteni a lelkésznek a gyülekezet irányításában”. Eggyel több ülésért vagy összejövetelért senkisem lelkesedik különösen, s főleg nem olyan hangsúllyal, mintha már nem is lenne, aki a lelkésznek segítséget nyújthatna. Zavaró körülmény az is, hogy az, aki nem presbiter, nem is tudja, mi fán is terem a “presbitérium”. Valami zártkörű testület benyomását kelti, mely havonta elvonul a tanácsterem mélyibe “az ügyek intézésére”, de két ülés közötti időszakban létezésének jelét sem adja. A kívülállók számára ilyen magántársaság nem bír jelentőséggel. Az egyházi bölcsesség, persze, igyekezett megtalálni a megfelelő megoldást, hogy ezt a magánjelleget eloszlassa. így a presbiterekre hárított különféle közszolgálatokat is, hogy szemelőtt legyenek: Ok segédkezhetnek Úrvacsora-osztáskor, keresztelésnél; lektorokként is működhetnek, vagy a templombajövőket köszönthetik. De mindezek ellenére megmarad az alapelv: “résztvenni a havi üléseken és segíteni a gyülekezet irányításában”. A zártkörű társaságba ezért csak nagyon kevesen kívánnak bekerülni, ha egyáltalán! így aztán más meggondolásra van szükség: inkarnációs fogalmakban kell a presbiterség ügyét tetszetőssé tenni. Igaz, az inkarnáció karácsonyi vonatkozású fogalom, de éppen ez a lényeg: Isten “emberré” lett, azaz az emberek közé lépett. (“Az Ige testté lett és lakozék miközöttünk, telve kegyelemmel és igazsággal.”) Ezzel azt mondjuk, hogy Isten, Akit együtt imádunk, s Akinek nevében szolgálunk, mint a gyülekezet vezetői, a saját teremtett világában nyilvánvalóvá lett. S ha Isten nyilvánvaló és a közhöz tartozik, akkor nincsen magánszolgálat, vagy zártkörű presbitérium sem. Mi nyilvános és nyilvánvaló szolgálatra vagyunk elhíva! (No, nem éppen arra, hogy valami tisztségben vasárnaponként a gyülekezet előtt mutogassuk magunkat... az ilyesmi éppen arra jó, hogy többeket elijesszünk.) Szolgálatunknak inkarnációs jellege van. Mert mennyire másképpen hangzik, ha valakit így hívogatunk: — Lacim, felkérlek, hogy vállalj presbiteri szolgálatot. —• Hát ... nem tudom ... De voltaképpen miről is van szó? — Arról, hogy nyilvánvalóvá tegyük Isten jelenlétét a gyülekezetben. Ilyenképpen talán senkit sem riasztunk el. Presbiternek lenni valóban azt jelenti, hogy bizonyságot tegyünk Istenről, Aki mindig velünk és közöttünk van. Igenis, törődik ügyeinkkel, még a költségvetés meg az épületkarbantartás problémáival is. S mert a presbiter a gyülekezet közösségében szolgál, benne Isten személyesül meg, “inkarnálódik”. S ha Istent ily döbbenetes módon kell szolgálnunk, azzal csak azt bizonyítjuk, hogy Isten nem kíván “magán” maradni. így azonban mi alig beszélünk egymásközt. Noha megtehetnénk, ha merészebbek volnánk hűségünkben! Ha aztán azokká is leszünk, akkor a presbiteri szolgálat sem lesz elvontan zártkörű vagy éppen terhes. Inkább annyira közüggyé lesz, hogy azok, akiknek az előírások szerint lejár a hivatali ideje, szolgálatukat nemhogy megkönnyebbüléssel, hanem inkább sajnálkozva adják fel. B. Lazerele nyomán: bbp. AZ EGYHÁZ HÍREI (Folytatás a 4. oldalról) szövetségbe tömörült ev., ref., és uniós egyházak képviselői. Egyébként ebben az évben van a Niceai Hitvallás keletkezésének az 1600. évfordulója. * A kelet-német kommunista kormánynak szándékában áll, hogy az egyházakkal barátságos viszonyt tartson fel. Ehhez az a feltétel, hogy a kelet-német egyházak magukat teljesen függetlenítsék a nyugat-német egyházaktól, s hogy az állam és az egyház különválása elvén éberen őrködjenek. “Elismerjük különösen azoknak az egyházi vezetőknek az érdemeit, akik szívesen mutatnak arra rá, hogy a szocialista társadalomban bárki szabadon lehet keresztyén” — jelentette ki az egyházügyi államtitkár. Ezzel szemben elhallgatta, hogy a Protestáns Egyházszövetség nagygyűléséről készült sajtójelentést erősen kicenzúrázták: sem Afganisztánról, sem a Varsói Szerződés államainak közös, Lengyelország körüli hadgyakorlatáról sem lehetett említést tenni. NAMÍBIA * A Német Ev. Egyház éleshangú nyilatkozatban ítélte el a délafrikai kormány "apartheid” néven ismeretes társadalmi rendszerét. Ez a namíbiai egyház eddig alig vett részt az “apartheid” körüli vitákban. Most azonban azért lépett porondra, mert egyik lelkészének adoptált bennszülött fiát, aki az adoptálás folytán német állampolgár és csak németül beszél, nem engedték a németek számára fenntartott elemibe beíratni. Hírközlő: Bernhardt Béla
