Erős Vár, 1980 (50. évfolyam, 1-6. szám)
1980-12-01 / 6. szám
(USPS 178560) AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 46. ÉVFOLYAM 1980. DECEMBER 6. SZÁM Advent és a kereszt NÉGY GYERTYA FÉNYE VILÁGOL: négy ádventi vasárnap. S utána? Vár karácsony. A betlehemi csillag sugárkévéje áttöri a sötét égboltot és rávetítődik a keresztre. Mert a Gyermek, akinek nevét csodálatosnak hívják, nem “kisjézuska”, bájos apróság, akiben a felnőttek elgyönyörködhetnek, megveregetve pufók arcát. A bűneinkért szenvedő és meghaló Krisztus kezdi meg tövises földi útját az istálló kitaszítottságában. Első gyermeki mosolya felett is már ott leng a kereszt árnyéka, s a csillag a jászolbölcsőn túl a Golgotához vezet. Advent és a kereszt: nem szokatlan ez így? Nem, ez így tartozik össze. A kereszt, amely fölött már halványan ragyog a feltámadás és a diadalmas visszajövetel győzelmi koronája — ez ádventnek is igazi értelme. Azért jött karácsonykor az embernek Fia, hogy meghaljon értünk. Vájjon a karácsony előtti hetek a kereszthez vezetnek-e téged? Vájjon a karácsony-estéből áradó fény az értünk vérét hullató Krisztust világítja-e meg előtted? Némuljon el most a karácsonyi készülődés sok sürgés-forgása. Csak halkan sercegjenek az ádventi gyertyák, s tekintetünk kövesse Isten ádventi igéjének a mai világ sötét éjszakájában is felragyogó sugarát, mely megvilágítja a keresztet: “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ” Jöjj, Uram Jézus! Különösen ádvent idején, mi keresztyének várakozásban, reménykedésben élünk, mert hitünk szerint Krisztust várjuk. Másképpen várjuk a Megváltót, mint azok, akik kétezer éve csak az ígéret birtokosai voltak. Az övéké a találgatások ideje volt. A mienk tulajdonképpen az ismereté. Az Ige pontosan és részletesen tudósít a Megváltóról. Elénk tárja születését, szolgálatát, áldozati halálát, s győzelmét az örökéletre. Egyet nem tudunk csak, azt, hogy végső eljövetele mikor lesz. De abban bizonyosak vagyunk, hogy az övéivel, “akik hisznek Őbenne”, az idők teljességében megosztja majd az Ő országának örökkévaló dicsőségét. Addig várakozásban élünk. Ez a várakozási idő azonban nem lehet a tétlenség ideje. Mi is, minden keresztyénnel egyetemben, tanítványok vagyunk, akiknek az a feladata, hogy tanítványként éljenek. Ez a feladat körülményeinktől független. Itt és most kell bizonyságot tennünk a bennünk való reménységről. A keresztyén szeretet gyakorlását (pl. egymás megbecsülését, a szükségben lévők felkarolását), Istennek a tiszteletét (pl. a templombajárást, vagy az egyház missziójának támogatását) nem lehet “holnapra”, vagy “jobb körülményekre” halasztanunk. A “mában” kell Krisztus nevében élnünk és munkálkodnunk. Ádvent és karácsony arra buzdít mindannyiunkat, hogy nem hiába várakozunk, és ezért ne csüggedjünk. Az idő Istené! Azt Ő egyszer már betöltötte, és éppen ez a biztosíték arra, hogy a végső betöltés sem marad el. Ezekben a drága, hívő várakozásunkat igazoló időkben halljuk meg tisztábban az ígéretet: "Bizony, hamar eljövök!” — És feleljünk buzgóbban, imádságos meggyőződéssel: “Amen, Jöjj, Uram Jézus!” (bbp) Lapunk minden olvasójának ÁLDOTT I KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kíván A SZERKESZTŐSÉG
