Erős Vár, 1980 (50. évfolyam, 1-6. szám)
1980-10-01 / 5. szám
4. oldal ERÖS^VÁR A "Lutheran Church in America" Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. EROS VA R (USPS 178560) P. O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued bi-monthly : February , April. June, August, October, and December. No. 5. (210) Vol. 46. OCTOBER 1980 Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland. Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: "ERŐS VÁR” P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az “ERŐS VAR” előfizetési díja belföldön egy évre 3 dollár. Kanadában és egyéb külföldön évi 4 U.S. dollár, vagy 5 kanadai dollár. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a "Zip Code" szám feltüntetésével együtt! Az újságot “Zip Code" szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is; pl. St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónákban azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave.. Cleveland, Ohio 44102 hány nap múlva Venezuelába és Trinidad szigetére. Itt tudtam meg, hogy időközben Surinam államban a hadsereg vette át az uralmat és lezárták a repülőteret. Megint azt tanácsolták barátaim, hogy hagyjam ki a surinami látogatást és utazzam vissza Trinidad szigetéről Európába. Mikor azonban megtudtam, hogy másnap hajnalban indul egy gép Paramariboba, úgy döntöttem, hogy teljesítem Ígéretemet és meglátogatom ottani hittestvéreinket, akik pár héttel korábban tűzvész által elvesztették egyházi épületeik egy részét és már emiatt is nagy nyomorúságban voltak. Látogatásomat terv szerint megvalósítottam és azzal az ottani evangélikusoknak nagy örömet szereztem. Sz.: Egy hasonló katonai államcsíny volt a libériái Monroviában is áprilisi ottléted alkalmával. Erről Dr. Hafenscher Károly tollából, a budapesti Evangélikus Életben is olvashattunk, meg az itteni “Lutheran”-ben. P.: Hasonlónak csak azért volt mondható ez az esemény a surinamihoz, mert ott is egy őrmester vette kezébe az állami ügyek irányítását. Máskülönben Libériában szinte a szemünk előtt folytak le az események. Sz.: Hogyan kerültél, mint latinamerikai titkár Afrikába? P.: Valóban, rendkívüli eseménynek mondható az erre a világrészre való eljutásom. Közel 9 évi genfi szolgálatom során ez volt a második ilyen alkalom. Felügyelőbizottságom, a Világszövetség Egyházi Együttmunkálkodási Komissiója az elmúlt évben úgy határozott, hogy elfogadja a libériái evangélikus egyház meghívását és Monroviában tartja ezidei gyűlését. Ezt megelőzően került volna sor — a tervek szerint — az afrikai evangélikus egyházak teológiai és missziói konferenciájára is, amelyre Afrikán kívül szolgáló egyházak is küldhették ki megfigyelőket. Én, mint az Egyházi Együttmunkálkodási Osztály törzséhez tartozó munkatárs utaztam erre a konferenciára. A konferencia kb. 120 résztvevője a tengerpart egyik kiemelkedő pontján álló Ducor Intercontinental szállóban lakott és annak a nagytermében folytak a konferencia ülései is. Már harmadik napunkat töltöttük a városban, amely szinte térképként terült el szállónk előtt, amikor egyik reggel lövések zajára ébredtünk. Először arra gondoltunk, hogy nemzeti ünnep van és rakétákat lőnek a levegőbe, de mikor szobatársammal felöltöztünk és levonultunk a reggeliző terembe, az olyan volt, mint a Pompeji és Herculaneum házaiban a található látvány. Félig elfogyasztott zsemlyék az asztalokon, lábasok a konyhában a tűzhelyen, edény a mosogatóban, de sehol egyetlen lélek! Kíváncsian mentünk le a fogadóterembe, ahol géppisztolyos katonákat láttunk, akik a szálló személyzetét és vendégeit a lépcső alá terelték és ott fogva tartották. Persze, minket is odaparancsoltak, mondva, hogy “eltévedt golyóktól” akarnak ott “megvédeni”. Mikor a szálloda vezetősége erről értesült, azt ajánlotta a katonáknak, hogy vonuljunk mindanynyian egy, az alagsorban elhelyezett étterembe, ahol legalább kényelmesen ülhetünk. Ezt a javaslatot elfogadták őrizőink és áttelepültünk oda. Ott azután engedélyt kértünk őreinktől, hogy elkezdhessük az aznap reggel esedékes bibliatanulmányt. Ebbe is beleegyeztek, sőt r óra múlva felengedtek az első emeleten levő nagy ülésterembe, ahol zavartalanul lebonyolíthattuk a konferencia hátralevő programját. Az egyetlen feltétel az volt, hogy a hotel épületét senkinek sem szabad a katonaság engedélye nélkül elhagyni. Sz.: Ez azt jelentette, hogy a résztvevők aránylag biztonságos körülmények között vészelhették át a libériái forradalom első napjait? P.: Sajnos, ezt nem állíthatjuk. Amint említettem: nappal végre tudtuk hajtani programunkat, de amikor leszállt az este és a résztvevőknek a szobáikba kellett visszavonulniuk, újabb katonai egységek lepték el az épületet és “házkutatás” címén követelték a szobák felnyitását, személyazonossági iratokat kértek a lakóktól, csomagjaikat átkutatták és egyéb zaklatásoknak tették ki a vendégeket. Bár testi sérelmet senki sem szenvedett, de több résztvevő “megszabadult” apróbb értéktárgyaitól (óra, villanyborotva, fényképező felszerelés, stb.), vagy készpénzétől. Sz.: Milyen volt az ellátás ezekben a napokban?
