Erős Vár, 1980 (50. évfolyam, 1-6. szám)

1980-10-01 / 5. szám

ERŐS * VÁR 3. oldal KALANDOS Ha Pál apostolnak a korintusiak­­hoz írt második leveléből all. feje­zethez eljutunk és elolvassuk ebben a részben azokat a verseket, amelyek­ben a levél írója beszámol viszontag­ságos utazásairól, könnyedén legyin­tünk és azt mondjuk: Mindez régen történt. Ma már Pál apostolnak sem kellene ennyi veszedelemmel szem­benéznie, ha az Evangélium terjesz­tésének az érdekében járná a világot. Kissé megingatta fenti véleménye­met az a levél, amelyet nemrégen Pósfay György evangélikus lelkész­től, az Evangélikus Világszövetség genfi központjában latin-amerikai és karibi titkárként munkálkodó szol­gatársamtól kaptam. Levelében megemlítette, hogy ezidei szabadsá­gát családjával együtt, részben a Newjersey-i Princetonban, részben a venezuelai Caracasban fogja tölteni, megköszönte az Erős Vár legutóbbi számait és beszámolt az elmúlt 3/4 esztendő során megtett hivatalos út­jairól. Levelének ebben a részében futólag szólt arról, hogy legutóbbi útjai során majdcsak minden eset­ben forradalmi vagy egyéb zavarok tették izgalmassá otthonától távol töltött napjait. Az Erős Vár szerkesztője nem tudott személyesen találkozni régi barátjával, Pósfay Györggyel (aki 1950. június 18-án résztvett lelkésszé való szentelésén), ezért telefonon tett fel néki néhány kérdést és kérte, hogy küldje el azokra írásban a vála­szát. így jött létre a most következő párbeszéd. (Rövidítések: Sz: az Erős Vár szerkesztője, P: Pósfay György.) Sz.: Mindig nagy érdeklődéssel olvastuk beszámolóidat, amelyeket — főképpen — ádventkor kiküldött körleveleidben vettünk kézhez. Ér­dekesek voltak útleírásaid a múltban is, de az a benyomásom, hogy az elmúlt hónapokban több izgalom­ban volt részed, mint az előző nyolc év során. Mi ennek az oka? P.: Régebbi szolgálataim sem vol­tak izgalomtól mentesek, hiszen ve­nezuelai, közel két évtizedes gyüleke­zeti lelkészi szolgálatom alatt több forradalmat, vagy megkísérelt ál­lamcsínyt átéltem, de most — vala­hogy — úgy adódtak a dolgok, hogy ahová utam elvezetett, ott mindig valamilyen rendkívüli esemény tör­tént. Nyílván összefügg mindez UTAZÁSOK azokkal a feszültségekkel, meg nem oldott politikai vagy társadalmi problémákkal, amelyek mindunta­lan nem várt eseményekkel gazdagít­ják az újságok hírrovatát. Sz.: Be tudnál számolni olvasóink­nak néhány izgalmasnak mondható élményedről? P.: Akár ötről is. Sz.: Mind az ötre kíváncsi vagyokl P.: 1979 novemberében hivatalos úton voltam Latin-Amerikában és a karibi országok egy részét is megláto­gattam. Résztvettem a Venezuelai Evangélikus T anács kétévenként tartott közgyűlésén és tanácskoztam ottani gyülekezetek presbitériu­maival. Onnan Trinidad szigetére repültem, ahol egyetemes egyhá­zunk missziós állomást tart fenn és annak vezetőjével találkoztam. No­vember 4-én Surinam fővárosában, Paramaribóban, a reformáció emlé­két megünneplő istentiszteleten pré­dikáltam és átadtam az ottani egy­házi vezetőségnek azt az okmányt, amely bizonyítja, hogy ezt az 1741- ben alapított egyházat az Evangéli­kus Világszövetség felvette tagjai sorába. Innen Kolumbia fővárosába utaztam, ahol gyűléseken vettem részt. Itt közölték az újságok a hírt, hogy Bolíviában a katonaság át akarja venni a hatalmat és az országban rendkívüli állapotok ural­kodnak. Mindenki intett, hogy mondjam le azt a látogatást, ame­lyet az ország fővárosában, La Paz­­ban tenni szerettem volna. Az felel­tem barátaimnak, hogy előbb még Peru fővárosában, Limában van dolgom, majd ott eldöntőm, hogy útnak indulok-e Bolívia felé, vagy egyenesen Argentínába utazom, amely következő állomásom volt. Limában már tudtak arról, hogy La Pazban utcai harcok folynak a katonaság és a diákok között, és a repülőteret lezárták. Elmondták, hogy kimenési tilalom van napnyug­tától reggelig és áttekinthetetlen a helyzet. Viszont csütörtökön, no­vember 8-án este a limai repülőtér közölte, hogy egy gép indul La Paz­­ba. Mivel szerettem volna Ígéretemet megtartani, másrészt megtudni, hogy miképpen viselték el hittestvé­reink ezeket a kritikus időket, elha­tároztam, hogy útnak indulok Bolí­via felé. Minden baj nélkül megérkeztem a világ legmagasabb repülőterére, amely La Paz felett terül el, kb. 13,000 láb magasságban. Persze, senki sem várt, de sikerült egy gép­kocsival eljutnom az egyik lelkész­hez, aki igen csodálkozott, hogy megtartottam Ígéretemet. Odajutá­­somat az is elősegítette, hogy azon az estén, kivételesen, felfüggesztették a kimenőtilalmat, mert a parlament rendkívüli ülést tartott. Ha ez nem történt volna meg, reggelig a repülő­téren kellett volna maradnom. Persze, nagy örömet jelentett ottlétem az evangélikus egyházak vezetőinek és az ott töltött három nap, számukra is, aránylag nyugal­masabb időszakot jelentett, mint az előző vagy az azt követő hét. Az egyetlen dolog, amely engem is, ba­rátaimat is aggasztott, hogy kiju­­tok-e az országból időben, azaz bolí­viai látogatásom nem nyúlik-e túl hosszúra és nem mulasztok-e el idő­­belileg rögzített programokat Ar­gentínában és Brazíliában? A jó Isten újból megsegített, mert no­vember 11 -én felemelkedett velem a gépmadár a La Paz-i repülőtéren és Chilébe, majd Argentínába repített. Sz.: A következő izgalmakat is for­radalmi események okozták? P.: A következőt és az utolsót nem, csak a harmadikat és negyediket. A legutolsóról most nem kívánok sokat beszélni, csak megemlítem, hogy jú­niusban Thaiföldön voltam, amikor a kambodzsai csapatok több határ­széli községet megtámadtak. Sz.: Melyik volt a következő izgal­mas élmény? P.: 1980. február 27-én ismét a kolumbiai Bogotában voltam, hogy a helyi egyházi bizottsággal előké­szítsem az 1980 augusztusában meg­rendezendő VI. Latin-Amerikai Evangélikus Kongresszust. Éppen ebédeltünk, amikor betoppant vala­ki a hírrel, hogy tőlünk néhány utcá­ra nagy lövöldözés van, mert a domi­nikai követ házában a bogotai diplo­maták nagyrészét túszként fogvatart­­ják. Láttuk, hogy katonaság vonul az utcákon és bizonytalanságban voltunk, hogy milyen intézkedéseket foganatosít majd a kormány. Igen kellemetlenül érintett volna, ha nem tudtam volna az országot terv sze­rint elhagyni, de ez — hála Istennek megint nem következett be. Másnap Ecuadorba utazhattam, majd né-

Next

/
Thumbnails
Contents