Erős Vár, 1980 (50. évfolyam, 1-6. szám)
1980-04-01 / 2. szám
EROS - VAR 3. oldal KI VAN A KERESZTEN?- Lk 23.33-35. — A NAGYPÉNTEKI KERESZT olyan hatalmas felkiáltójel az emberiség életében, hogy ma is megállítja az embereket. Nem lehet elmenni mellette és sohasem lehet elfelejteni. Ha sohasem gondolok rá, ezen a napon mégis elibém áll és vallomásra kényszerít. Lehet, hogy ezen a vallomáson eldől az én örök életem, vagy örök halálom, mégis megkérdezi tőlem: micsoda nekem a kereszt és kicsodám nekem Krisztus. Nem mondhatod, hogy te még gyermek vagy, vagy már öreg. Hogy hivő vagy, vagy hitetlen, boldog, vagy boldogtalan, hogy neked sietned kell . . . Nem futhatsz el, mint máskor az élet izgalmas örömei mögé, mert most a halál hívogat. És a halál parancsára mindig megfagy a mozdulat. így lesz a nagypéntek — ahogy az ige mondja — a nép napja, a mindenki ünnepe. Isten óriási tetemrehívása, az élet páratlan drámája, ahol mindenkinek meg kell állni és el kell mondania a szíve szerepét. És mindenkinek meg kell nézni a keresztre feszített Krisztust. — Ma ne várj az Istentől szép mondatokat a mennyországról. Ma ne kérd a gondviselés puha kendőjét didergő életed, vagy könnyes arcod számára. Ma ne kérd, hogy elcsitító otthon és altató anyaöl legyen a templom a számodra. Mert ma vihar van a Golgotán és az élet és a halál rettentő harcában Krisztus a te ügyedért vérzik. NÉZD MEG MA KRISZTUST A KERESZTEN. — Ahogy az ige mondja: “És a nép ott állt és nézte ...” És amíg nézed Őt, milyennek látod Őt? Lehet Őt nézni közönyös szemmel és szívtelen szívvel. Mint ahogy akadnak, akik csak így látják Öt és azt mondják: ismeretlen idegen! Nem tartozik hozzám “sem rokonom, sem ismerősöm”. Ugye nem az én ügyem, vére nem az én vérem. Halála híre nem több nekem, mint egy szürke sor az újságban egy olyan gyászesetről, ahol én nem vagyok érdekelve. Ebben a látásban csak az a szomorú, hogy van egy fordított nagypéntek is. Egyszer eljön egy nap, egy kikerülhetetlen óra, amikor a halál és a bűneim engem visznek fel az ítélet hegyére. Amikor minden és mindenki elhagy. Egyedül Ő segíthetne. Krisztus, Akit soha nem láttam meg. Milyen borzalmas lenne, ha akkor felém idézné ítéletként a saját szavaimat: nem ismerem, nem tartozik hozzám, “sem rokonom, sem ismerősöm”. Ügye nem az én ügyem, vére nem az én vérem, sorsa nem az én sorsom. AZTÁN LEHET NÉZNI KRISZTUST ÚGY, ahogyan a halott hősöket szokták nézni. Egy emlék fényes oltára előtt gyújtani meg a lelkesedés lángjait. Visszaemlékezni szép szavaira, hősies mozdulataira, a nagy alkotásra, műre vagy tettre, amiben fölragyogott az élete. Sokan mondják így: milyen szépeket mondott, tanított, milyen gyönyörű dolgokat cselekedett. Hogy szerette a kicsinyeket, a szegényeket, milyen tiszta, szent és hősies élet volt. De Ő is meghalt a Golgotán. — Hogy fognak csodálkozni azok, akik így látják Őt, hogy Ő mégis él és uralkodik az élet és a halál fölött. Hogy a kezében van a sorsunk, az ítéletünk és az üdvösségünk. Végül lehet úgy is meglátni Őt, mint Istennek a Fiát, aki a Golgotán az én Megváltóm lett. — “Egy régi írás szerint, amikor már csend volt a Golgotán, a halottak némán függtek a fákon, a tömeg elszéledt, a sötét ég alatt egy férfi bukdácsolt ki a városból. Megállott a középső kereszt előtt. Nézte . . . sokáig nézte a keresztet . . . Amíg kibuggyantak a könnyei, zokogva sírta halkan: értem halt meg! ... A magányos férfi — Barabbás volt!” EZ A NA G YPÉNTEK IGAZI LÁTÁSA. ]ézxxs értem halt meg . . . Ő ott a kereszten mindent elintézett érettem és helyettem . . . Ebből az igaz nagypénteki látásból fakad már földi életünkben az örökélet bizonyossága és valósága. És ebből az igaz nagypénteki látásból sarjadjon elő becsületes keresztyén életünk, hogy akár naponként embertársaink előtt állunk, akár egykor Isten színe előtt fogunk megállni, életünk tanúskodjék arról, hogy mi tudjuk: Krisztus a mi életünk! Friedrich Lajos A kereszt vallomása Gyalázat, kin, halál jeléül Ácsolt az ember engem össze, S mikor Krisztust is rám szegezte. Sátáni vak düh ösztönözte. De Isten sokszor mást határoz. Én rólam is más volt megírva: Hit, élet, üdv dicső jeléül Tűz annyi kéz, toronyra, sírra. Szalay Mihály ________________________________ NAGYPÉNTEKTŐL HÜSVÉTIG A Golgotán még ott állt a kereszt, De már a bíbor vért a por felitta. Mindenki elment, elszéledt. Ki hitt az Emberfiának? — Elvégeztetett. Judás nyakán is roppant a kötél, nem vonzza többé árulásra már juss. Kezét tisztára mosta rég Pilátus, András, Simon is bárkájába tér. Üres szívükben kétség sem maradt: Nem fognak ők már emberhalakat, Fényét vesztette bennük a csoda. De lenn a sziklasírban ezalatt Megépült Jézus teste temploma. Nem dönti többé senki le soha. Füle Lajos
