Erős Vár, 1978 (48. évfolyam, 1-6. szám)
1978-02-01 / 1. szám
2. oldal ERŐS VÁR ahol parancsnokuk, Pajtás Ernő ezredes elásta, s később vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó tudtával és jóváhagyásával az amerikai megszálló hatóságoknak adta át, hogy azt csak egy szabad Magyar - országnak szolgáltassák vissza. Ezt a megállapodást Trumantól For dig minden amerikai elnök tiszteletben tartotta. Miért nem tudta az emigráció megakadályozni, hogy a Szent Korona üzleti alkudozás tárgyává legyen, és inkább köztudomásra hozni, hogy minden magyar hatalom forrása és a szuverénitás alanya és birtokosa a Szent Korona? A független magyar bíróság a Szent Korona nevében hozta és hirdette ki ítéleteit, kifejezvén azt, hogy az igazságszolgáltatás is kizárólagosan a Szent Korona jelképében eggyéforrtan élő nemzet joga ás birtoka. A válasz egyszerű. Az emigráció nem foglalkozott kellő komolysággal a Szent Koronával. Felkészültségünk hiányát bizonyítja, hogy nem tőlünk, hanem amerikaiaktól jött az elgondolás, hogy csak a kongresszus hozzájárulásával lehessen a koronát kiadni. Az emigráció állítólagos vezetői az elmúlt három évtized során nem gondoskodtak arról, hogy nemzetközijogászaink hatalmas bizonyító anyaga a kellő pillanatban rendelkezésre álljon. Cserben hagytuk azokat a szenátorokat és képviselőket, akik Robert Dole és Mary Rose Oakar vezetésével a Legfelsőbb Bíróság fórumán harcoltak a korona kiszolgáltatása ellen. Ahelyett, hogy kellő segítséget nyújtottunk volna, az emigráció azon vitatkozott, hogy ki az alkalmasabb vezér, miközben tömött pénztárcáin ülve sopánkodott, hogy nincs pénz, úincs pénz! Miért került a Szent Korona az árulók kezére? Azért, mert az emigráció nem töltötte be feladatát. Más szóval: az emigráció megbukott! Legyen ez a jövőre nézve tanulság. Egy magyarországi levélből idézek, amely a kritikus napokban ért ide: “Nem tudtok egyszer legalább emberek, férfiak lenni, és megakadályozni azt a kegyetlen fickót, a 'hit és emberiesség bajnokát', a legnagyobb bűn elkövetésében, amit egyik eddigi elnök sem merészelt! Tudod, mire gondolok itt. Kell, hogy mindig és addig hallassátok szavatokat, amíg le nem mond őrült és cinikus tervéről ■ j^r y Tapolcsányi Oszvald Ismerősöket köszöntünk Néhány hozzánk eljutott, 1977. évi európai kiadvány hasábjain ismerősökkel találkoztunk. Dr. Vajta Vilmos strassburgi teol. professzor szerkesztésében jelent meg az “Evangelisch-Lutherische Kirche” c. kötet, melyben az ev. istentiszteleti életről szóló fejezetet ő, míg a délamerikai evangélikusság kiértékelését dr. Leskó Béla Buenos Aires-i teol. professzor írta. A “Zwei Reiche und Regimente” c. kötetben dr. Muntág Andor budapesti teol. professzor a Magyarországi Evangélikus Egyház politikai igazodásáról írt tanulmányt. A “Katholische Anerkennung des Augsburgischen Bekenntnisses?” c. könyv dr. Vajta Vilmos dolgozatát közli az Ágostai Hitvallásra vonatkozó ev. — r.k. dialógusok kiértékeléséről. Ugyancsak dr. Vajta Vilmos nevével találkozunk társszerzőként a “Lutherische Identitaet” c. tanulmánykötetben. Az Evangélikus Világszövetség tavalyi, 6. nagygyűléséről kiadott hivatalos jelentés mind német, mind angol nyelven magábafoglalja dr. Hafenscher Károly budapesti igazgató-lelkész részletes hozzászólását a “Krisztusban: közösségünk a küldetés” c. előadáshoz. A németországi Luther Márton Szövetség 1978-as évkönyvében Pósfay György, az EVSz latinamerikai titkárának a tanulmánya 00-4M» jelent meg “Diaszpóra, Diakónia és Misszió Latinamerikában” címmel. Az Ev. Világszövetség címtára Pátkai Róbertét az Angliai Ev. Tanács, dr. Leskó Bélát a Buenos Aires-i önálló Svéd Ev. Gyülekezet és Schaller Istvánt a Csílei Evangélikus Egyház elnökeként tünteti fel. A Világszövetség országos bizottságainak a tagjaiként, valamint EVSz tisztségviselőkként kerültek felsorolásra a következők: D. Káldy Zoltán püspök és dr. Prőhle Károly teol. professzor a magyarországi EVSz bizottság vezetői; dr. Leskó Béla Argentínában a Plátai Ev. Tanács titkára. D. Káldy Zoltán Magyarországról és Schaller István Csíléből a végrehajtó bizottság rendes, D. Ordass Lajos a vb. tiszteletbeli tagja. Káldy Zoltánt a végrehajtóbizottság ökumenikus albizottságába, Schaller Istvánt pedig a munkatervi albizottságba osztották be. Pósfay György az Egyházi Együttműködési Osztály latinamerikai titkára. A Tanulmányi Bizottmány ösztöndíj bizottságának Schaller István is tagja, az ügyvezetési csoport nőképviseleti titkára pedig Zabolai-Csekme Éva. Az Ökumenikus Intézet felügyelő bizottságában dr. Leskó Bélát, professzori karában pedig dr. Vajta Vilmost találjuk. (BBP) A szolgálat és szenvedés realitása — Krisztusban (Folytatás az első oldalról) Az igazi szenvedés, az áldozati szenvedés köveivel van kirakva a Jézus Krisztusban való tökéletesség útja, melyről az apostol ír. A mi Megváltónk nem olyan Úr, aki elfelejtette volna kivenni részét az emberi szenvedésből, hanem éppen magára vállalta azt, ami bennünk van; testünk és vérünk keveredik az övével. Ez nem misztikum, hanem a modern ember realitása is, aki Tamással együtt tapintani, látni és érezni kíván. Hát nem érzed, hogy Krisztus vére csörgedez ereidben? Nem látod testedben az ő testét? Van-e egyház e nagy realitás nélkül? Vagy talán a nagy modernségedben nekifekszel a keleti vallások miszticizmusa tanulmányozásának? Talán csak nem hiába mondták el neked az apostolok és jelentették ki az egyedüli és teljes realitást? Hogy a te testedben van Krisztus, Krisztus testében vagy te, amely a valóság-realitás kulminálása ezen a földön, ahol a Teremtő és teremtett együttesen jelentik az anyagi világ felett a dicsőséggel megkoronázott realitást. A realitásnak ez a teljessége adja meg igazán hitünk által a bölcsességet, hogy ne hamis realitásokat keressünk és idegen isteneket imádjunk, ne az anyag-világnak vessük oda magunkat, hanem egyek legyünk abban a nagy reménységben, mely az Atyával való egyesülés dicsőségében csúcsosodik ki. A böjti idő erre ad alkalmat, hogy megvizsgáljuk és mérlegeljük az anyag-világ valóságát, realitását és felismerve Páltól tanult bölcsességgel az igazi realitást, új nekiállással éljük bele magunkat a Krisztus testébe, az Egyházba. Leskó Károly (Caracas)
