Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-02-01 / 1. szám
2. oldal ERŐS VÁR BUDAPESTI SZILVESZTER AMERIKÁBAN — Nem emlékszel, mennyi volt a telefonszámunk odahaza? Azt hiszem 130-307, de nem vagyok benne biztos. A feleség egy pillanatig gondolkozik. — Én már nem tudom, 20 év alatt nem csoda, hogy elfelejti az ember . . . Várjál csak, nem inkább 130-304 volt? — Lehet, hogy igazad van. Hogyan is lehet vonalat kapni Magyarországgal? . . . Majd az operator megmondja. — Halló, szeretnék hívni egy számot Budapesten . . . Igen, Magyarország. — Kapcsolom a tengerentúli központot New Yorkban. — Köszönöm. Hosszú szünet. Végre egy másik hang jelentkezik: — Mikor óhajt beszélni Budapesttel? — Holnap délután 2 óra körül. — Sajnálom, de a holnapi vonalak mind foglaltak, a Karácsony estéjén való telefonálásra napokkal előbb kell jelentkezni. — Mikor van a legközelebbi lehetőség megkapni Budapestet? — Utána kell néznem. — Megvárhatom? . . . Köszönöm. Újabb hosszú szünet után végre: — December 26-án délután van a legkorábbi szabad vonal. — Köszönöm, akkor inkább kérem törölni az egészet. — Sajnálom, uram. — Én is, köszönöm a fáradozását. Boldog Karácsonyt! Lehangoló, hogy nem lehetett az idős szülőkkel beszélni Szenteste. Immár 10 esztendeje, hogy utoljára volt alkalom a hangjukat hallani; ez a karácsonyesti hívás hosszú aggódó várakozás beteljesedése lett volna... Régi-régi gyermekkori ünnepi esték boldog emlékei elevenednek fel a gondolatokban ... A két öreg szegényes magányosságának a képe kísért . . . Milyen váratlan meglepetést jelenthetett volna számukra ez a Karácsonyest . . . . . . Elmúltak az ünnepek. A hétköznapok megszokott órái őrlődnek megint a maguk egyhangúságában. De valami mégsem olyan, mint volt azelőtt. Az évek hosszú sora után hirtelen fellobbant vágy újra előtör. Egy este a telefon újra kézben van. — Halló, van még lehetőség arra, hogy Szilveszterkor szabad vonalat kapjak Budapesttel? — Azonnal leellenőrzöm. — Köszönöm. Megint csak várni kell. — Halló, milyen időben kíván beszélni? — Itteni idő szerint délután körülbelül 4 és 5 óra között. — Egy pillanatig várjon kérem. — Igen, köszönöm. — Délután 4 óra körül van szabad vonal. — Oh, hála Istennek, kérem lefoglalni a részemre. A hátralévő napok furcsa zsiborgással kábítják az embert. Vájjon mit fognak szólni otthon, amikor a szomszéd, aki a két évtizede elhagyott telefont örökölte, rákopog a két szülőre, hogy: “tessék átjönni gyorsan, telefonhívásuk van Amerikából!” . . . * * * 1976 Szilvesztere az Északamerikai Egyesült Államokban. Délután még el kell rohanni az üzletbe szódáért, meg miegymásért, hogy a gyerekeknek legyen mit nassolni ezen a hosszú estén . . . Kell-e új gyertya a karácsonyfára? Eh, elég az, ami van. Még maradt két csillagszóró is . . . Az emberek úgy sürögnek-forognak az árúházakban, nyüzsögnek kocsijukkal, mint Karácsony előtt. Hol a csudában van itt gazdasági pangás! . . .Jaj, benzint is kell venni! A benzinkútnál várni kell. Mozogjatok már egy kicsit gyorsabban, mindjárt 3 óra van! Fél négykor újra otthon. A tekintetek a telefonkészüléken függnek. Hirtelen ötlet a magnetofon elkérését sugallja: Kislányom, hogyan is kell kezelni ezt a kazettedet? — Édesapám, ez igen egyszerű. Látod? Igaza van, tényleg az. — Rendben van, akkor kezeld. Amikor szólok, kapcsold be. Szeretnék valamit felvenni a beszélgetésből, ha lehet. — Jó . . .Jaj, édesapám, én olyan ideges vagyok! Csönd támad. A várakozás haliga - tagsága . . . A mindenit ennek az amerikai telefoncsöngetési rendszernek! Sose lehet tudni a hangjából, hogy távolsági, vagy helyi hívást jelez-e! . . . Amikor megszólal a telefon, még csak 3 óra 40 perc van; jellemző, hogy éppen most hív valaki! — Halló? A tengerentúli központ? (Jaj Istenem) Igen, Budapesttel akarok beszélni . . . Várok . . . Igen, köszönöm. — Két telefonkezelőnő beszél egymással angolul, az egyik biztosan amerikai, a másik, lehet a tengerentúlról szól. Egyszerre két magyar női beszédet is lehet hallani, igen lehetetlen a helyzet, négy telefonkezelőnő beszél majdnem egyidőben . . . Egy férfihang félreismerhetetlen magyar kiejtéssel beleszól: — Halló! — Te vagy az, Pötyi? Szevasz!... Igen, én vagyok. Boldog új évet! Ne haragudj, hogy zavarlak Benneteket, de . . . Igen, szeretnék . . . Köszönöm . . . Várok . . . Jó . . . Az egykori szomszéd felesége veszi át a kagylót, amíg a szülőket áthívják. — Kezitcsókolom ... Jó estét? (Itt ragyogóan süt a Nap, szamárság, otthon most csak 3/4 10 van.) Óh, boldog új évet kívánok! ... Az emberek kimennek az utcára Szilveszter éjjelén? (Sokat fordult az élet Magyarországon is.) . . . Halló? Halló? Te vagy az Anyám? . . . (Hogyan tud egy láthatatlan erő ilyen hirtelenséggel fojtogatni? . . . Nem képtelenség ilyen korban könnyekkel küzködni?) . . . Igen, én vagyok . . . Hogy vagytok? . . . Mi is meg vagyunk. Ott is olyan hidegek vannak? . . . Jól vannak, igen. Itt vannak . . . Kislányom, gyere csak ide, köszönj Nagymamának! A tizennyolcadik évében járó hajadont kislánykora óta nem lehetett ilyen legörbült szájjal látni . . . Hát valóban van még szívbeli érzés az ifjúságban? — Csókolom, Mama, hogy tetszik lenni? Mi jól vagyunk, a gyerekek is . . . Igen, visszaadom neki . . . Csókolom. — Anyám, milyen jó hallani a hangodat, semmit nem változott az évek alatt! . . . Mit csinálsz? ... A Colombo-1 nézitek? Szilveszterkor? Te sosem szeretted a bűnügyi filmeket azelőtt . . . Igen, tudom, hogy ő szereti — majd beszélhetnék vele?... Igen? Köszönöm . . . Apám? Csókolom . . . Köszönöm jól. . . Igen, hal-
