Erős Vár, 1976 (46. évfolyam, 1-6. szám)

1976-04-01 / 2. szám

2. oldal ERŐS VÁR lálon. Sokszor ezt úgy is mondották, hogy a nagypénteken keresztre feszí­tett igazságot nem tarthatta bilin­csekben a sír, annak ki kellett jönnie onnét, az élet és igazság széttöri elkorhadt bilincsit, szétveti a sír der­mesztő dohosságát és eget kér. Valóban, csodálatos a tavasz élet­­újulása, Isten teremtésének megfog­hatatlan titka az élet: ott szunnyad a téli álom mélyén, a természet világa minden elöregedés után új fiatalság­gal, új erővel éled újjá. De az ember­nek, aki felett elrohannak az eszten­dők és akinek az útja kikerülhetetle­nül vezet a sír felé, az élet halhatat­lansága, a természet tavaszi megúju­lása édeskevés vigasztalás. MEGFOGHATATLAN HÍRADÁS A húsvéti evangélium nem “az élet” halhatatlanságát, és nem is “az élet” diadalát hirdeti az elmúlás fe­lett. A húsvéti evangélium azt a megfoghatatlan és megmagyarázha­tatlan hírt hozza, hogy az a Jézus, aki hozzánk hasonló ember volt s akit nagypénteken kivégeztek — és­pedig a talán legszörnyűbb és legkí­nosabb kivégzési módon keresztre fe­szítettek —, harmadnapon kijött a sírból, vagy ahogyan az Újszövetség mondja: feltámadott. Az evangéliu­mok nem hagynak kétséget a tekin­tetben, hogy Jézus is valóságos, tehát halandó ember volt. Nem volt más­fajta ember, mint mi magunk, akiknek elődei mind sírban porlad­nak, és akik magunk is sírba fogunk hullani utódainkkal együtt. Sehol sem mondja az evangélium, hogy Jé­zusban valami titokzatos isteni erők működtek volna, amelyek szembe­szálltak a halállal és magukban biz­tosították volna számára azt, hogy a halál erőit le tudta volna győzni. Az ókorban több olyan mitosz is el volt terjedve, amely istenekről szólt, akik a természet elmúlásával együtt múl­tak el, de a természet megelevenedé­­sével együtt ők is megelevenedtek. Ezek az istenségek jelképesen fejez­ték ki a természetben rejtőző “hal­hatatlan életet”. Jézust az evangé­lium nem ilyen “istenségnek” mond­ja, hanem valóságos, húsból és vér­ből való embernek. Ezért megfogha­tatlan és érthetetlen volt az első ta­nítványoknak is az üzenet: “Feltá­madott! Nincs itt!” Csak amikor látták őt magát és amikor Ő maga győzte meg tanítványait arról, hogy él, — akkor értették a húsvéti üzene­tet. A húsvét üzenete nem a halhatat­lan élet diadalát hirdeti a múlandó­ság felett, hanem azt az egyszeri cso­dát, hogy Isten nem hagyta a sírba azt a Jézust, akit a mi üdvözítőnkké tett és aki ártatlanul szenvedett ér­tünk a keresztfán, hanem előhozta őt a halálból és megdicsőítette, “Úr­rá és Krisztussá tette” — ahogyan Péter apostol a pünkösdi beszédben mondja (Csel. 2:36). De ha húsvétról nem tudnánk többet mondani, mint csak annyit, hogy egyszer valahogyan egy ember előjött a sírból, ahova ellenfelei te­mették, akkor tulajdonképpen nem sokat érne ez az üzenet. Mit is kezde­nénk ilyen “csodával”, amely a mai embernek hihetetlen és amely — ha megtörtént is — rajta nem segít, mert meghagyja őt bajai és gondjai közt?! A húsvéti evangélium nem is a csodát önmagában hirdeti, hanem arról az Istenről beszél, aki “a mi Urunkat, Jézus Krisztust” kiszolgál­tatta a kereszten a halálnak bűnei­­ink miatt, de feltámasztotta a halál­ból megigazulásunk érdekében (Rm. 4:25). ÚJRA AZ ÉLET KÖZÖSSÉGÉBEN Legnagyobb bajunk nem a mú­landóság és az, hogy az egész termé­szeti világgal együtt mi is alá va­gyunk vetve az enyészetnek, hanem az, hogy Istentől elszakadva, Isten nélkül élünk. Mivel Isten az élet for­rása, éspedig egyedül ő az élet forrá­sa, azért Istentől elszakadtan élni annyit is jelent, mint az élet forrásá­tól elszakadni, a halál hatalmában lenni. Isten nélkül élni annyit jelent, hogy nem vagyunk életünk urai, hanem kérlelhetetlenül alá vagyunk vetve a halál törvényének. A húsvéti üzenet azt mondja: a halálnak ez a kérlelhetetlen törvénye egyszer titokzatos módon megsza­kadt. Megszakadt Jézus halálában és feltámadásában. Nem azért sza­kadt meg, hogy a világ lássa ezt a “csodát”, hanem megszakadt ér­tünk, megszakadt a mi javunkra, megszakadt úgy, hogy Isten minket, az O népét, akik hittel fogadjuk a húsvéti örömhírt, felvegyen Jézussal az élet közösségébe. Jézus feltámadá­sával az isteni élet forrása, amely elapadt számunkra és amelyből ki­szakadtunk, ismét kiáradt a világba, noha Isten nélkül éltünk és ellensé­geiként szembefordultunk vele. Ezért tartozik össze elválaszthatat­lanul nagypéntek és húsvét. A “ke­reszt igéje” azt mondja, hogy Isten értünk szolgáltatta ki Krisztust, aki szent és bűntelen volt, a halálnak, hogy áldozatul adott élete árán megbékéltesse a bűnös embert ön­magával. De Jézus halála csak tragi­kus bukás maradt volna, ha nem kö­vette volna húsvét. A nyitott sír által tanúsítja Isten, hogy többé nem haj­landó kiszolgáltatni az embert a bűn és gonoszság hatalmainak, hanem hogy Jézussal együtt és Jézusért őt is megmenti és neki új életet ad. Ezért hangsúlyozza Pál apostol: a “kereszt igéje” sem érne semmit húsvét nélkül. Hiába halt volna meg Jézus, ha Isten őt fel nem támasztotta vol­na: akkor még mindig “bűneink­ben”, azaz a bűn hatalmában vol­nánk, akkor nem volna számunkra bűnbocsánat, akkor nem munkálna Isten új életet bennünk Szentlelke által. KÖVESSÜK JÉZUST “Ámde Krisztus feltámadott a ha­lottak közül, és zsengéjük lett azok­nak, akik elaludtak!” — mondja Pál (1. Kor. 15:20). Isten azt akarja, hogy mi is kövessük Jézust, részesed­jünk az ő életében: Isten nekünk is örök életet akar ajándékozni. Lázár történetében a feltámadás­nak ezt a titkát fejezi ki Jézus szava: “Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz bennem, ha meghal is, él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal!” (Jn. 11:25 — 26). Krisztusban Isten úgy áttörte a halál engesztelhetetlen hatalmát, hogy va­lósággal itt van köztünk az élet, Isten örökkévaló élete. Itt van a feltáma­dás üzenetében, itt van azok hité­ben, akik ezt az üzenetet elfogadják, itt van a Krisztus-hivők seregében, akik előre tekintve bizalommal néz­nek a jövendő felé, melyet Isten ké­szít nekik s maguk is munkás erejük latbavetésével szolgálják azt, ami jó és felebarátunk javára szolgál. Jézus feltámadása, a húsvéti üze­net nem szünteti meg a természet életében a múlandóságot s nem vesz ki minket sem a természetes élet­rendből, melynek tagjaiként szülét-

Next

/
Thumbnails
Contents