Erős Vár, 1976 (46. évfolyam, 1-6. szám)
1976-04-01 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 42. ÉVFOLYAM 1976. ÁPRILIS 2. SZÁM ÉLET, FELTÁMADÁS, ÖRÖK ÉLET Nem egyszer hallottuk azt mondani, hogy nagypéntek nekünk, evangélikusoknak a legnagyobb ünnepünk. Hiszen nagypéntek az értünk halált szenvedett Jézusra emlékeztet és az Isten által szerzett váltság középpontjába vezet. Nagypénteken odaállunk Jézus keresztfája alá s átéljük újból, amit Jézus értünk szenvedett és véghez vitt. Úgy van, ahogyan az énekvers mondja: “Bűneimnek büntetése volt rajtad, oh Igaz... Ki méltó a halálra, itt állok én szegény, Irgalmad esdve, várva; Add el ne vesszek én!” Mégis helytelen volna, ha nagypéntek mellett azonnal meg nem látnánk húsvétot. Különben sem lehet nagyságrendi megkülönböztetést tenni a keresztyén főünnepek közt. Istennek nem kisebb ajándéka az, hogy leküldötte Fiát és hogy “az Ige testté lett”, mint az, hogy Fiát váltságul adta a világért, melyet szeretett, hogy “senki se vesszen el, aki benne hisz” Gn- 3:16). De ha nem lehet nagyságrendi különbséget tenni karácsony, húsvét és pünkösd között, akkor még helytelenebb ez a különbség nagypéntek és húsvét között. Bizony, nagypénteken legfeljebb megrázó tragédiáról beszélhetnénk, ha nem követte volna húsvét. Húsvét is elveszítené értelmét, ha nem éppen nagypéntek volna mögötte. Erre különösen Pál apostol figyelmeztet minket. Pál apostol az egész evangéliumot ebben foglalja össze, hogy az “a kereszt igéje”. Ezért, amikor először ment Korin-1 3 3 tusba, hogy ott az evangéliumról tegyen tanúbizonyságot, “nem akart egyébről tudni, mint Jézus Krisztusról, mégpedig, mint megfeszítettről” (1. Kor. 2:2). Ha erre az igére gondolunk, akkor úgy vélhetnénk, hogy a golgotái kereszt az egész keresz+HALAL«^FULLÁNKOD+ =-- > i POKOL 5< • - —X HOL A TC ♦ DIÁD A LM AD? + AZ ÉLŐ KRISZTUSBAN ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁN a Szerkesztőség tyénség summája s hogy abban van elrejtve számunkra minden isteni titok és kegyelem. Pedig Pál apostol Jézusról, a megfeszítettről is mindig úgy prédikált, mint akit Isten húsvétkor feltámasztott a sírból. “Ha Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a ti hitetek is”, akkor még mindig “bűneitekben vagytok” — írja a korintusiaknak (1. Kor. 15:1-4. 17). Nagypéntek és húsvét összetartoznak, egyik sem lehet meg a másik nélkül s mindegyik csak a másikból kapja meg az értelmét. AZ “ÉLET ÜNNEPE” Húsvétkor sokszor mondották azt, hogy az az élet ünnepe, ünnepe annak, hogy az élet diadalmaskodott a halál felett. Az élet diadaláról szívesen beszélünk. Az ember legősibb és kiirthatatlan reménységei közé tartozik az, hogy az életnek diadalmaskodnia kell és hogy az mindig diadalmaskodik is. Nem erről beszél-e a tavasszal megújuló természet? Nem a halál szimboluma-e a jég és hó dermedt csendjébe fagyott természet és nem az élet diadalmas dalát zengi-e számunkra a tavaszi fűszál, erdő, mező zsendülő élete és a madarak vidám éneke? A csodálatos, njinden múlandósággal dacoló “halhatatlan élet” győzelmét zengi ilyenkor számunkra a természet. Ennek a tavaszi életújulásnak az idejére esik húsvét is. Ezért nem véletlen, hogy sokszor úgy gondolták és ma is sokszor úgy mondják: a húsvét is ennek az életnek, ennek az életújulásnak, a “halhatatlan élet”-nek az ünnepe, Jézus feltámadása pedig jelképe annak, hogy az élet diadalmaskodik minden múlandóságon és ha
