Erős Vár, 1976 (46. évfolyam, 1-6. szám)
1976-10-01 / 5. szám
ERŐS VÁR 5. oldal MÁT IS ISTVÁN: AZ IGE 1. Messze, ahol az égi ernyő összeér a földdel, ered az út. Mindig szélesedve szalad a hegy felé. Fehéren szokott csillogni a napsütésben, mint a földre terített selyemszalag, de most tarkán kígyózik. Emberek jönnek rajta. Jönnek sietve, kíváncsian, csoportokban, vagy magányosan. Nem törődik senki a hőséggel, csak jönnek verejtékezve. Az út nem mászik fel a hegyre, hanem a hegy lábánál elkanyarodik a tenger felé. Azon az oldalon a hegy füves lejtővel ereszkedik le. Ide sietnek az emberek. Vándor-forma ember áll a hegyoldal kőpadkáján. Szeméből meleg fény sugárzik, és akit ez a meleg sugár egyszer elkapott, alig tud tőle megszabadulni. Az érkezők a füves lejtőn letelepszenek és a fénylő szemű emberre figyelnek. Beszélni kezd. Egyetlen figyelő arccá válik a tömeg és az újonnan érkezők is velük eggyé válnak. Először csodálkozóvá kerekednek az arcok, majd az öröm mosolya terül szét rajtuk, mint aki a megálmodott kincsre talált. Csodálatos messzeségek végtelenje tárul ki előttük. Megnyílik az ég, hogy rájuk mosolyogjon az örök boldogság. A beteg elfelejti fájdalmát, a vak előtt kitárul a színes, új világ. Azután ... ... azután amikor tovább beszél az emberek szégyenkezve sütik le szemüket. A földre nézők előtt mélység nyílik. Vétkek, álnokságok, csúf szégyenek, mardosó önvádak örvénylenek. Mindenki megismeri sajátját és látja magát fuldokolva viaskodni az életért. — és csak beszél a fénylő szemű ember. Beszédje áthat a pokol örvénylő tombolásán úgy, hogy mindenki hallja: — Térjetek meg!... Térjetek meg! Erre a tömeg felhördül lázadó morgással, dacosan hátat fordít és elindulnak vissza az úton. Csak tizenketten maradnak mellette és hallgatják tovább, míg az ő szemük Is ragyogni kezd. Amint eljön az éjszaka és kialszanak a fények, rémülten hallgatnak a fák. Borzadva csukják be kelyhüket a virágok és mindent betakar a félelem fekete sötétje. Osonó árnyék surran az éjben. Egy a tizenkettő közül. Imbolygó lámpákkal visszatér a tömeg. Izzadó tenyerük botot és fegyvert szorít. A rémült éjszakában egyedül imádkozik a fénylőszemű ember. A tömegből gyűlölet morajlik felé. Lépésüktől félelmesen dobban a föld. Az alvók álma borzalmaktól kínzott és verejtékesen hánykolódnak fekhelyükön. A tömegben biceg a sánta és az előtte menő övébe kapaszkodva sodortatja magát a vak, és Jön a gutaütött, a bélpoklos, az ördöngős, a száradt kezű, mert elfelejtették, hogy meggyógyultak. ... Elviszik ... ... Elítélik... ... mezítelen bőrén végigvág szöges korbácsuk. Az ütés nyomán sebszájat nyit a bőr. Koronája tövisei mindig mélyebbre fúródnak, amint roskadozva viszi keresztjét. Már nem is érez külön fájdalmat. Minden fáj. Tompán, mintha nagyon messziről jönne, hallja: feszítsd meg! Feszítsd meg! Egyszerre, mintha új erő áradna megkínzott tagjaiba, arcán halvány mosoly fut át, mert eszébe jutott: érettük ... helyettük ...! A hegyen ráfektetik a keresztre. A szög mellől langyos vér csorog végig tenyerén, hogy nagy, piros cseppel a földre hulljon. Piros gömböcskeként gurul a földön, hogy színes folttá ivódjon szét. Felkiáltójelként áll a kereszt a Golgotán. Rajta a szenvedő teste zihál. Cserepes ajkai mozognak: — Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Szemében most is felcsillan a fény, amint végigtekint a körülötte hullámzó sokaságon, de összerándul a teste és előtör utolsó sóhaja: — Elvégeztetett! Szeme lecsukódik és fénye kialszik. A megborzadó földön rémült emberek kérdik egymástól: mi történt? Majd amikor a bosszú kielégülten nyújtózott, sziporkázva robban szét a hír: feltámadott! És az emberek még fényesebb tüzet láttak sugározni szeméből. Ezt a fényt itthagyta azok szemében, akik mindig körülötte voltak. Azután azok is néztek az ő lángszemével és mosolyogtak megbocsátó mosolyával. 2. A hajnali szürkületben sárgán világított a vár egyik ablaka. A madarak ébredezni kezdtek, egy fülemüle éppen a világos ablak alatt kezdte el hajnali himnuszát. Bent a gyertya lobogni kezdett, furcsa árnyékokat táncoltatott a falon. Az asztal mellet a munkába görnyedt ember kiegyenesedett és nagyot nyújtózott. Gondolkodva nyúlt a koppantóért, hogy megigazítsa a gyertya kanócát. Előtte az asztalon könyvek és teleírt papírlapok. Középen a hatalmas Biblia kinyitva kínálja titkait. A Bibliában kerek görög betűk, míg a papíron szálkás német betűk sorakoznak. Újra belenéz a Bibliába és olvassa tovább. Arca erős vonásai megszelídülnek és békés boldogság ömlik el rajta. Kezébe veszi az egyik teleírt papírlapot és hangosan olvasni kezdi nagy lelkesedéssel az evangéliumot anyanyelvén. A kelő napot köszöntő fülemüle éneke belopakodik a nyitott ablakon, hogy kísérőzenéje legyen a Szentírás szavainak. György lovag boldogan olvassa az élet igéjét. Amikor a lap aljához ér, leteszi az asztalra, az ablakhoz lép és az éjszakai munkától fáradtan az ablakpárkányra könyököl. Amíg mögötte a gyertya birkózik a félhomállyal, ő belenéz a kelő napba. Jövőbe néző gondolatok kergetik egymást agyában. Felragyog arca arra a gondolatra, hogy a német nyelvű Biblia majd elhagyja a nyomdát és odakerülhet minden német asztalára, s majd a példát követve más népek nyelvén is megszólal az Ige. Megnyíló iskolaajtókat lát, ahol a Biblia az első olvasókönyv. Így lesz mindenkié a Szentírás. Erre a gondolatra szeretne együtt énekelni a fülemülével és ragyogó arccal néz a kelő nap örök jövendője felé. 3. Csendes az egész tábor. A leáldozó nap borzadva bújt el a kéklő hegyek vállán és vörösét otthagyta, hogy annál élesebben rajzolja ki a hegy ormát. Hosszú menetelés után ért ide a tábor népe. A sátorban elnyújtózó katonák még fektükben is érzik a ló mozgását, mintha még mindig nyeregben ülnének. Kemény csata után az erőltetett menet elcsigázta a népet. Csend van, csak a legelő lovak dobaja és az őrök állandó mozgása hallatszik. Nem mernek megállni, mert a fáradtság azonnal álmot lop szemükre és álltukban is el tudnának aludni. A többiek a hunyorgó csillagú éjben az otthonról álmodnak. A kemény arcokra szelíd nyugalmat csókol az álom. Nemrég még tele torokkal üvöltötték a roham hajráját, most a hideg földön puha ágyról, asszonyölelésről és gagyogó gyermekről álmodnak. Az álom tarka takarót tud teríteni szenvedésre, fáradtságra és elé rakja a fáradtnak, ami után ébren vágyódik. A fejedelem sátra előtt két fiatal őr rója az őrhely vonalán lépteit. Ha összetalálkoznak, szót váltanak, hogy könnyebben múljon az idő váltásig. Nem messze felnyerít egy ló, mert a másik a vékonyába csípett. Bent a fejedelem sátrában gyertya küzd a sötéttel és az
