Erős Vár, 1976 (46. évfolyam, 1-6. szám)
1976-10-01 / 5. szám
6. oldal ERŐS VÁR árnyék, mint óriási denevér szárnya libeg a ponyván. A kis tábori asztalon nagy könyv terpeszkedik kinyitva, a fejedelem hajlik föléje. Az országos nagy ügyekkel már békén hagyják és ez az idő — a munka után az alvás előtt — az övé. Arcán a boldog bizakodás fénye ragyog és olvas szent odaadással. Az őrök éppen egymás mellé érnek.' Az egyik beles a sátor nyílásán, majd a másik fülébe súgja: — Ládd-e, pajtás, urunk megint olvas, mint a minap is, mikor itt voltam őr. A másik is kíváncsian benéz és visszasúgja: — Attól a fehérarcú apródtól hallottam, hogy azt a szent könyvet olvassa, amiből prédikátor uram szokott papolni nekünk. Igen istenes ember a mi urunk! Azzal ismét hátatfordítanak egymásnak, hogy dobbanó léptekkel végigjárják őrhelyüket. A tábort járó embernek nagy megnyugvás az őrök lépteinek szabályos dobbanása. Hozzá tartozik a békés tábor nyugalmához. Amikor ismét találkoznak, folytatják a megkezdett beszélgetést. — Nézd, testvér, milyen jó annak, aki ismeri az írást, mert nemcsak akkor hallja az Isten beszédét, amikor más olvassa neki. Csak ne lenne ez a cudar világ, biz’ én is megtanulnék betűt róni, meg olvasni. Nem olvasnék én mást csak a Bibliát. — Igazad van, pajtás, mert nekem is mindig kevés, amit prédikátor uram olvas belőle. Bent a fejedelem tovább olvassa Isten üzenetét, míg az ige szabadságáért harcoló tábor népe fáradtan pihen, hogy megújuló erővel küzdhessen tovább a hit szabadságáért. 4. Az öreg ház úgy húzódik meg a falu végén, mintha ottfelejtették volna. Szinte meglapul, mintha nagy zsuppfedelét alig bírná. A szél körülnyargalja, és az egyik oldalról elsodort havat a másikon gyűjti össze. A sötétkék alkonyatba sárga pislogással néz ablakszeme, mint öreg ember, nagy, prémes sipkája alól. Kati néni megmelengetve örökké fázó, aszott kezét a tűzhelynél, nyögve nyúl fel a mestergerendára, hogy levegye onnan az öreg Bibliát. Igen kedves könyve, mert úgy örökölte apjától, aki bibliás ember hírében állt. Magányosan él az öreg házban, az ura már régen kiköltözött a másik faluvégre, ott van a nép utolsó szállása. Amíg az ura élt, kettesben olvasgatták. Azóta csak egyedül, meg olykor-olykor a keresztfia látogatja meg és az kéri, hogy olvassanak belőle. Gyerekei szétszóródtak a világba. Csak néha érkezik tőlük híradás rövidke levélben. Nem ment egyikhez sem. A fiataloknak más a világuk és se menyének, se vejének nem akar az útjában lenni. A nagy Bibliát az asztalra teszi. Ott van már a szemüveg. Egyik szára madzagból van, de jól van ez így is. Feljebb srófolja a lámpát és lapozni kezd. Mindig elölről lapozza, mert az első lapokra vannak a születések bejegyezve. El-elmosolyodik egyik-másik névnél, mert emlékek bukkannak fel benne. Tovább a halál aratásának eredményét hirdetik a sárguló íapok. Nem kell olvasnia, hiszen tudja, kinek a neve hol áll. Tekintete meg-megáll a még üresen maradt helynél és felsóhajt: — Hát az én nevem ki írja majd ide akkor? Itt mindig eltűnődik. — Itt van megírva, ami volt és elmúlt, de itt van megírva az is, ami jön. Én már csak oda kívánkozom. Engedelmesen nyílnak szét a sokat forgatott lapok és az örök jövő útját kereső vággyal fogatlan szája hangtalanul mondja az evangélium szavait. Szinte kisimul az arca-, melyet az elszaladt évek öszszegyürtek. Szemében fiatalos fény gyullad. Mintha fény folyná körül az öreg hajlék szúette bútorait. Kati néni ilyenkor már nincs közöttük. Onnan túlról hoz néki üzenetet az írás. Künn a havat sodorja a szél és besüvít a kéménybe. Fenn az égen a felhők mögül fázós csillag képe csillan. Mire az olvasást abbahagyja, a lámpa fénye is álmosabb. Azután levetkőzve a kék csíkos dunna alá bújik és vágyakozva sóhajt: — Uram, legyen meg a Te akaratod!... (Kalásztépés — 1973) AZ EGYHÁZ HlREI TANZÁNIA S. Kolowa püspököt választották meg az itteni ev. egyház főpásztorául, a nemrég elhunyt S. Moshi püspök utódjaként. Kolowa püspök tanárból lett lelkésszé, majd szemináriumi dékánná, esperessé és 41 éves korára, 1972-ben, egyházkerületi püspökké. Ö lesz az Ev. Világszövetség 7., jövőév júniusában Daresz-Szalámban rendezendő világgyűlésének a “vendéglátója”. NORVÉGIA Egy norvég ev. egyházi küldöttség jelentése szerint Csilében csupán a római katolikus egyház végez jelentős társadalmi szolgálatot, gyakran a jelenlegi katonai kormányzat ellenében, mely mindennemű demokratikus kibontakozást megakadályoz. Az ev. egyházban bekövetkezett szakadás megszűntette annak szociális hatékonyságát, mely annak idején, az Allende-ellenes forradalomkor oly “dicséretes volt” az időközben Csiléből kitiltott H. Frenz ev. püspök közreműködése folytán. A küldöttség a csilei római katolikus egyházi munka támogatását javasolta. (Érdekes lehetne elpolitizálgatni ebben a kérdésben, mondjuk norvégre átültetett vonatkozásokban . . .) DÁNIA Ruben Jörgensen lelkészt, mert megkívánta, hogy a keresztelendő gyermekek szülei keresztségi oktatáson vegyenek részt, s hogy templomba is járjanak, felfüggesztették lelkészi mivoltától, mert kívánalmaival “eltért a Dán (Ev.) Egyház keresztelési gyakorlatától”. ÜJZÉLAND Az ökumenikus együttműködés kiszélesítését pártolva inkább, az Anglikán Egyház elutasította öt felekezet egyesítésének a tervét. INDONÉZIA Rövidesen kiadják Luther Kiskátéját batak tájnyelven, valamint evangélikus énekeskönyvet és az evangélikus hitvallásbeli iratokat modern indonéz nyelven adják ki. RODÉZIA A svéd ev. misszionáriusok több mint fele biztonsági okokból visszatért hazájába. Feltehetően előbbutóbb valamennyi elhagyja ezt a faji viszálykodásba kevert országot.
