Erős Vár, 1975 (45. évfolyam, 1-8. szám)
1975-08-01 / 6. szám
AM ETNIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 41. ÉVFOLYAM 1975. AUGUSZTUS—SZEPTEMBER 6. SZÁM LAKESIDE - 1975 Miért maradt el az OEN? — Apróságok az AMEK közgyűléséről — Finn TV-filmet láttunk a magyarországi evangélikusokról — A püspök nem találta meg a templomot — Örömre és szomorúságra is volt okunk. EMLÉKEZIK-E MÉG a kedves Olvasó, hogy tavasszal és nyár elején milyen nagy lelkesedéssel készültünk arra, hogy Isten igéje körül összegyűlhetünk majd a messze földről érkező testvérek nagy közösségében július 20 és 26-a között az Ohio állami Lakeside szép nyaralóhelyén? Azt reméltük, hogy soka-RAVASZ LÁSZLÓ Mi evangélikusok is magunkra vesszük református testvéreink szomorúságát és úgy érezzük, hogy a hálaadás drága alkalmát is meg kell osztanunk velük, amikor dr. Ravasz László református püspök életére és szolgálatára emlékezünk. 1882-ben született az erdélyi Bánffyhunyadon, 1975. augusztus 6-án halt meg a Budapest melletti Leányfalun. E két dátum között folyt le egy Teremtő Urától gazdagon megáldott élet: igehirdető, bibliafordító tudós, író, előadó, filozófus és egyházának bölcs vezetője. Mindvégig hűségesen ki tartott Isten igéje és annak igazsága mellett. Legyen emlékezete áldott! kát tudunk majd közönyükből felrázni és az Újvilágban szétszórt magyar evangélikusok halványan pislákoló mécsei talán mégegyszer hatalmas máglyává fonódnak össze és az Ige fényénél megfogjuk egymás kezét és elmondjuk: Jó nékünk együtt lennünk! Azt reméltük, hogy az Egyesült Államok és Kanada magyar evangélikusai közül 200-nál is többen lesznek majd olyanok, akik nyári szabadságuk egy részét értékessé és maradandó hatásúvá teszik azzal, hogy résztvesznek az Országos Evangélikus Napokon. A Magyar Konferencia vezetősége hónapok munkájával értékes és nívósán korszerű programot készített elő, megszervezte az elszállásolás és étkezés nem kis gonddal járó lebonyolítását, megállapodott Lakeside amerikai egyházi vezetőségével a "nagy magyar tömeg” befogadásáról és az előadótermek biztosításáról, szívhez szóló meghívókat küldött ki nemcsak a lelkészekhez és gyülekezetekhez, hanem az ERŐS VÁR révén az ország minden táján élő egyes magyar evangélikusokhoz. Néhány nappal az Országos Evangélikus Napok megnyitása előtt már nyilvánvaló volt, hogy a Jézus példázata szerinti királyi menyegző (olvasd: Mt 22:1-14, Lk 14:16-24) sorsára jutunk: a felkért előadókon kívül (azok sem mind,) csak 3 (!) jelentkezés futott be az egész országból. így hát csalódott-hangú telefonhívások mentek a lelkészi hivatalokhoz, hogy még idejében tudtul adhassák híveiknek: Mi, amerikai magyar evangélikusok "megmérettünk és könnyűnek találtattunk!” * * * AZ ÁLDOTTNAK ÍGÉRKEZŐ egyhetes együttlét elmaradása feletti szomorúságunkat némileg enyhítette az öröm, hogy július 19-én, szombaton mégis összegyűlhettünk néhányan, hogy résztvegyünk Lakeside-on az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia közgyűlésén. Tíz lelkész és 19 delegátus, ill. látogató volt jelen ezen az egynapos összejövetelen. A közgyűlés lefolyásának részletes ismertetésére nem térünk ki, a teljes jegyzőkönyv az ERŐS VÁR egyik jövő számában lesz olvasható. Hozzászoktunk ahhoz, hogy rendezvényeink itteni magyar szokás szerint kisebb-nagyobb késéssel kezdődnek, de arra már kevesebb példa van, hogy a kitűzött időnél hamarább megkezdjék a gyűlést. Ez a szabályt erősítő kivétel történt meg Lakeside-on. Az elnöklő Brachna Gábor főesperes órája vagy félórát sietett s mivel a várt résztvevők egyrésze már úgyis megérkezett s az elköltött reggeli után nyugodtan sétálgatott Lakeside árnyas utcáin: nyájas elnöki szóval beinvitálta őket a Bradley Chapel tanácstermébe és megnyitotta a Konferencia közgyűlését 10 óra helyett fél 10-kor. A jelenlevők nem protestáltak, mert hát: van még Amerikában is tekintély tisztelet! Ment is minden a legnagyobb rendben, kivéve hogy egyszer csak kezdtek befutni a pontosan, ill, késve érkezők a clevelandi és egyéb tájakról. A tárgysorozatot ez csak annyiban befolyásolta, hogy az időközben már megejtett választásokat később semmissé kellett nyílvánítani, illetve megismételni, változott eredménnyel. Nt. Brachna Gábor vigasztalásául