Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-10-01 / 8. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 39. ÉVFOLYAM 1973. OKTÓBER 8. SZÁM Komolyan vett reformáció Luther Márton szülőházának udvarán ma is áll még az a kút, amiből Luther és családja merített. Évszázadok múltak el azóta, de ez a kút ma is tiszta vízzel kínálja az odaérkezőket és friss vízzel várja mindazokat, akik a szomjúság üres korsóit nyújtják ki feléje. Ez a ma is élő, ősi kút, a Luther kútja jutott az eszembe, amikor a reformációra emlékezünk. 456 esztendeje van annak, hogy Luther Márton az Ige forrását ráirányította erre a világra és a Biblia azóta is friss és bő kútja maradt mindazoknak, akiknek Isten után megszomjazott az életük. A reformáció ünnepén az idén is közel 200 millió ember áll meg az Ige felnyitott forrása előtt, a nyitott Biblia mellett, hogy Isten Igéjével feltöltse az életét. Szeretném, ha most nem úgy néznénk Lutherra, mint egy szép szoborra, hanem úgy, mint egy közülünk való csendes és egyszerű emberre, aki azonban komolyan vette az Igét, az Isten beszédét. Luther számára a Biblia nem valami tudományos könyv volt, amelyik egy ismeretlen világra nyitja ki az emberi értelem ablakát. Nem valami regény volt, amelyik elzsongítja és elringatja az olvasó lelkét. Nem is valami használati utasítás, amelyik utat mutat bölcs lépések felé. Az ő számára a Biblia valóban beszéd volt! Minden szavában Isten állt előtte és Isten szólott a szívéhez. Tudta és érezte, hogy Istennek ez a beszéde sorsdöntő a számára, mert ítélet és kegyelem van benne. Tudta és érezte, hogy ettől a beszédtől függ a sorsa, az élete és az üdvössége. Luther látta a bűnei börtönfalát és a rab remegésével és izgalmával hallgatta mindennap, hogy mit mond neki az Isten: kárhozatot, vagy szabadulást hoz-e néki a megszólaló Ige?! Reformáció ünnepén minket is ez a kérdés keres: komolyan vesszük-e az Isten beszédét?! Hallgatjuk-e és meghallgatjuk-e azt, amit mindennap mondani akar nékünk az Isten?! Luther az Igét azért vette komolyan, mert komolyan vette az Istent. — így lett hivő emberré, aki mindenestől rábízza magát, életét, szeretteit és üdvösségét az élő Isten ígéretére. Ha egyszer Isten azt ígérte az Igében, hogy Jézus Krisztusért megbocsát, szeret és gyermekévé fogad, akkor ez így is van és én rábízhatom magamat mindenestől az Istenre, Isten igazat mond és Isten engem a hitem kapujában mindig megtalál. így lett számára az "Erős várunk” nemcsak egy közömbös köszönés, hanem az élet és az üdvösség biztonsága. A hivő Luther, aki komolyan vette az Istent, valóban benne volt és benne élt ebben a várban, az Isten oltalmában és az Isten kegyelmében. Egyszer levelet írt Kóburg várából Melanchtonnak. Ezt írja benne: "... szívből gyűlölöm azokat a nagy gondokat, amelyek téged — amint írod — emésztenek. Mit gyötrőd magad folytonosan? Nem olvastad ezt az Igét: ‘Minden gondotokat Öreá vessétek!' — Hát levegőbe mondja Isten ezeket az Igéket?!” Reformáció ünnepén ez a kérdés is megkeres minket, vajon komolyan vesszük-e az Istent?! Luther komolyan vette az igét, komolyan vette az Istent és ezért komolyan vette az életet. Jó tudnunk azt, hogy Luther nem az egyházat reformálta meg először, hanem önmagát. Mindennap először a maga életét igazította vissza a kereszthez, azután mindezt ajándékba adta másoknak. Azoknak, akik ő utána akartak járni. A lutheri reformáció lényege az, hogy Luther mindazt, amit a saját élete reformációjával Istentől megkapott, ajándékba adta másoknak is. Luther a reformáció napjától kezdve már nem vonul el a maga megtalált hitével és Istentől kapott új keresztyén életével a régi cellájába, hanem a reformáció ajándékait leteszi népe és világa asztalára. Luther komolyan vette az életét is. Komolyan vette korának kérdéseit, népének mindennapi életét. Hitével mindennap az Isten kezébe kapaszkodott, de a másik kezével népének vezetője volt. Reformáció ünnepén ma ez a lutheri örökségünk adja meg ünneplésünket és mindennapi életünket: KOMOLYAN VENNI! Komolyan venni hitünket és komolyan venni az életünket! F. L.
