Erős Vár, 1973 (43. évfolyam, 1-10. szám)
1973-08-01 / 7. szám
4. oldal ERŐS VÁR EROS ® VÁR \MI r II. M MAUVAU. LVANOf l.ll,HSUK l.,\(U\ A „Lutheran Church in America” Magyar Konferenciájának lapja. Szerkesztő és kiadó: Juhász Imre Munkatársak: a magyar evangélikus lelkészek. “ERŐS VÁR” (“MIGHTY FORTRESS”) P.O. Box 02148, Cleveland, Ohio 44102 Published by the Hungarian Conference of the Lutheran Church in America. Issued monthly October to May, bi-monthly in June/July and Aug./Sep. No. 7. (163) Vol. 39. AUGUST—SEPTEMBER 1973 Subscription: $3.00 a year. Second-class postage paid at Cleveland, Ohio. FONTOS! Minden szerkesztőségi anyag, kézirat, gyülekezeti hír, úgyszintén a lappal kapcsolatos minden levelezés, előfizetés és adomány erre a címre küldendő: “ERŐS VÁR" P. O. BOX 02148 CLEVELAND, OHIO 44102 Az "ERŐS VÁR" előfizetési díja egy évre csak 3 dollár. Szíveskedjenek a lejárt előfizetéseket késedelem nélkül beküldeni a fenti címre. Be nem jelentett címváltozás esetén a posta a kézbesíthetetlen újságot megsemmisíti, a kiadóhivatalnak pedig külön portót kell fizetnie. Erre a költségre különösen nem-előfizetők, késedelmező előfizetők, vagy többéves hátralékban lévők esetében nehéz fedezetet találni. Ezért kérjük olvasóinkat, hogy minden esetben pontosan adják meg címüket a “Zip Code” szám feltüntetésével együtt! Az újságot “Zip Code” szám nélkül nem kézbesíti a posta. Címközlésnél tüntessék fel az utca megjelölését is; pl.. St., Rd., Ave. Ugyanis egyes postai zónában azonos nevű utcákat csak így lehet megkülönböztetni. Printed by Classic Printing Corporation 9527 Madison Ave., Cleveland O. 44102 3e! a város elölt Múlt nyáron, Nyugat-Galileában, egy autósvendéglő alapozásánál a markoló római kori kőoszlopot fordított ki. A durván faragott dombormű talányos, furcsa jelenetet ábrázolt: egy férfi őrjöngve, puszta kézzel sziklákat zúz szét — nem messze tőle tábori gyorskocsiból álmélkodó tiszt figyeli a jelenetet, körülötte lovas légiós katonák. Alul jól olvasható felírás: „E kő alatt M. E. F. centurio várja az Ür viszszajövetelét. Akik éltek, még, könyörögjetek, hogy álma rövid legyen.’’ Marcus Envius Ferroras, a „Kentaur”-légió századosa képtelen volt megszokni az őszi hullámverést, émelygő gyomorral ténfergett a „Phoibos” fedélzetén, és a lovas tisztek hagyományos ellenszenve a tenger iránt vad gyűlöletté fokozódott benne a matrózok lesajnáló pillantásai láttán. Undorodott a megvesztegetéssel felfurakodott perzsa bíborkereskedőktől, a rejtett postacsomagoktól, melyeket éjjel csempésztek fel a haditengerészet szolgálati úton cirkáló, ötevezősoros gyorshajójára, és nem állt messze attól, hogy kizárólag ezzel magyarázza kínzó rosszallóiéit, melyek megkeserítették egyre hosszabbra nyúló utazását. — Szüret idején indult a szőlőfürtökkel feldíszített Karthágóból és december közepe van most, amikor a fedélzetmester előrejelzése szerint három napra vannak Askelontól, a hadihajó jövedelmező végcéljától. Ferroras mindent megpróbált a gyötrő tengeribetegség leküzdésére — sózott datolyát evett, az evezős rabszolgák ütemmesterének tanácsa szerint, — ostáblát játszott a ravasz levantei kereskedőkkel és órákig hevert sarkát a korlátra téve. Később, a vízbe dobált datolyákra harapva egy delfint fedezett fel, mely makogva kísérte a hajót. Askelon hullámtörő gátjáig — és csak a kikötő horgonyai előtt maradt le, derékig kiemelkedve, dülledt szemmel — kétségbeesetten. A néptelen, ázott kikötőben tábori gyorskocsi várta. Az öt lovaskísérő parádés rézcsattjairól vigasztalanul csepegett az esővíz, az elhízott csődörökről híg pára gőzölgőit a csípős hidegben. A katonák előírás szerint mellvértjükre ejtett ököllel üdvözölték Ferrorást, de szenvtelen, fegyelmezett tekintetükből is kiolvasható volt a gyanakvás, mert szokatlan ekkora kíséret egy századosnak, főtisztekre sem vár öt lovas órákig ebben a sivár, júdeai esőben. Ferroras sóhajtva bemászott a büdös bőrernyő alá, és belenyugodott százmérföldekről is pártját fogó atyja mindenüvé elérő gondoskodásába. Nagyapja még hajnalban kelt, hogy átvegye az apró halat és zöldséget a Colosseum mögötti vásárcsarnokokban — apja azonban már elképzelhetetlen vagyont gyűjtött kikötői örömtanyákból, kültelki bérházakból és a lázongó Parthus-törzseknek csempészett fegyverekből. Ferroras számtalanszor megpróbált megszabadulni atyja pénzzel közelítő, lerázhatatlan szeretete elől, — megkísérelt római polgár lenni a mindent behálózó római bankár árnyéka nélkül, de be kellett látnia, hogy nincs olyan zuga az Imperiumnak, ahová el ne gurulnának atyja útegyengető sestertiusai. Hiába szökött meg — az alexandriai könyvpiacon, Syracusaban vagy az efezusi lóversenypályán csakhamar észrevette, hogy követik és az olcsó szerájok pénzsóvár tulajdonosai egyik napról a másikra bizalmas vigyorral hitelezni kezdenek neki. Egyetlenegyszer sikerült néhány hétre megszöknie, — egy büblosi barátnője szabályos szerződéssel eladta egy gladiátoriskolának és a rettenetes kiképzés után küzdött is a Colosseumban. Jobb volt ellenfelénél, egy félelmében szüntelen csukló etiópnál — de mégsem győzhetett. A döntő összecsapás előtt a néger hajítókéstől találva térdre rogyott — valaki elintézte a karzatról és Ferroras zokogva vágta rövid hispaniai kardját a homokba. — Ettől kezdve beletörődött sorsába, belépett a hadseregbe — belenyugodott felettesei szűnni nem akaró pártfogásába és egészen tűrhető lovastiszt lett belőle. Lemondott a hajmeresztő kalandokról, zsoldjából élt és egyre tudatosabban várt valamire — a halálra vagy ahhoz hasonlóra —, valamire, ami majd véget vet céltalan, szomorú lézengésének.
