Erős Vár, 1972 (42. évfolyam, 1-10. szám)
1972-12-01 / 10. szám
6. oldal ERŐS VÁR RÚZSA ISTVÁNNÉ VÉGRENDELETE Karácsonyi gondolatok Kigyulladt újra az égi fény. Te emberi lény, látod a csillagsugarat, mely megint Betlehem felé mutat? Úgy tűnik, fonata hármas. Lángnyelve hatalmas erővel tör arra, elé, hírt víve a világnak, mindenfelé. Lenyúló ága a hité. Hogy legyen gyermekivé az enyém is, mint volt s ne holt, de élő, mindig rád tekintő, te Útmutató. Legyek hízni tudó mindenben, mi él és remél egy olyan holnapot, melyben a szeretet kapott életteret s az ember úrrá lett a bűn felett. Akit átfog, s ölel a szeretet karja, az már bizton látja s magáénak vallja a mosolyogva sírót — a fájdalmát titkolót — s meg tudja érteni, hogy az csak rejteni akarja azt, ami fáj neki, s mert sebe gyógyíthatatlan, így írj át nem leli. Reménnyel teli a fény zöldes sávja, hogy megtalálja a csüggedő, mi az övé, és ha nem találja tán az utat, majd odavezérli. Fonatának éke a régen várt béke. Ez szövi át minden sugarát, hogy milliók vágyát és hő óhaját tudja teljesíteni. Ó csillag, szép betlehemi! A te mennyei meleged most újból engedd, járja át a szíveket, hisz értünk küldetett. Ma megszületett, láthatja szemünk ismét a Kisdedet. Gerényiné M. Éva Tizenhat evangélikus intézmény áldja Nt. Rúzsa Istvánné emlékét. Annak a lelkésznek az özvegyéről adunk beszámolót, aki 1909 karácsonyán már a clevelandi magyar ev. gyülekezetnek a Nagytiszteletű Aszszonya volt. Akinek az Isten megengedte, hogy ugyanannak a gyülekezetnek 65 éves szolgálati évfordulóján még részt vehetett. Akit egykori hívei, azoknak gyermekei és unokái tisztelő szeretettel vehettek körül ez alkalommal. Amikor 92 évi földi út után magához hívta Teremtője, széleskörű családja részére egy érdekes végrendeletet hagyott maga után. Ebből a végrendeletből követésre méltó jó példa, egy hűséges sáfárnak nemes alakja áll elénk. Ugyanaz a következetes jellem, aki volt egész életén át, aki halálában is hű akart maradni Urához, amikor számadásra készült. Ez a végrendelet annál tiszteletre méltóbb, mert nem nagy vagyonról van szó. A kevésből azonban sok áldás fakad, mint ahogy áldásként jött mindig az a segítség is, amit életében oszthatott meg a rokonsággal. Ezt a vagyont, amely felett végrendeletének gondos megírásával rendelkezett, férje szerény keresetéből és egykori apai örökségéből takarította meg és azt egy szerény kegydíj egészítette ki az Evangélikus Egyház jóvoltából. De éppen ezért példát mutató. Megírta a végrendeletét úgy, mint aki tudta, hogy a kicsi pénznek is nagy az értéke. Először is ketté osztotta vagyonkáját. Az első fele ment a vérbeli rokonságnak, a másik fele pedig oly intézményeknek, amelyeknek szolgálatát máskor is szívesen támogatta. A rokonság felé az a gondolat vezette, hogy "ők is élvezzék annak az örökségnek a gyümölcsét, amelyet atyjától kapott, amikor a szegény amerikai magyar lelkészhez ment férjhez.” A rokonság 35 személyből állott. Az örökségnek másik felét amerikai és magyar egyházi intézményeknek szánta. Ezt írta végrendeletében: "Férjem hitével, egyházszeretetével és szolgálatával mindig egyet értettem. Hittem azt, hogy az egyház Ura a mi szerető Istenünk intézményeken és rajtunk, embereken keresztül végezteti el a munkát ezen a földön.” Ezért — írta tovább — szeretettel emlékezem meg... és különböző összegeket írt be a clevelandi, a pittsburghi, New York-i, elyriai egyházaknak, majd az Erős Várnak, az özvegyek és árvák nyugdíj intézetének, magyarországi és amerikai lelkészképző és több más intézménynek, összesen 16 evangélikus egyházi szervezetről emlékezve meg végrendelete útján. Az összegek eltérőek voltak. A legnagyobb is évi százdolláros kamatot tud csak biztosítani egy-egy jövendő magyar teológusnak. Mindez azonban másodrendű kérdés. Isten előtt így kell megállania a sáfároknak, szolgálatba kell állítaniuk azt, amijük van, még haláluk után is. Amikor megemlékezünk Rúzsa Istvánné végrendeletéről, akkor feltesszük a kérdést: vajon hány ember tehetné meg ugyanezt, ha időt venne, ha átgondolná, ha komolyan venné végrendeletének a megírását. Hány "átkos örökség” lehetne "áldott örökség” ha az emberek megtanulnák azt, hogy Istent nem csak életünkben, de halálunkban is lehet dicsőségesen szolgálnunk. Brachna Gábor MEGMARADÓ ÖRÖM "Karácsonya csak a bűnösöknek van. Karácsonyi öröme csak a bűneik miatt síróknak van. Ne félj hát, ha Isten Szent Lelke lefelé akar vezetni saját lelked kikutathatatlan mélységeibe, ha e napon oda akarja tárni eléd elveszett és elkárhozott voltodat. Ő jár szíved barázdáin. Ő szánt rajta, hogy elvehetetlen örök karácsonyod legyen abban a boldog bizonyosságban: Megváltóm született nekem. A szivárvány gyönyörű hídja vízcseppekből és napsugárból tevődik össze. Az a csodálatos híd, mely szakadékok felett átmenti a karácsony örömét az ember mindennapi életébe, Isten kegyelmének napsugarából és az ember könnyéből tevődik öszsze. Erősebb, tartósabb, mint minden szivárvány. Rá lehet lépni. Érdemes rálépni. Lépjünk hát rá! Ez a megmaradó karácsonyi öröm!” Túróczy Zoltán
