Erős Vár, 1972 (42. évfolyam, 1-10. szám)
1972-12-01 / 10. szám
ERŐS VÁR 7. oldal Nt. Leskó Károlyné szül. Szén Irén, rövid, de súlyos betegség után nov. 1-én 52 éves korában elhunyt. Temetése november 3- án volt az argentínai Trés Arroyos város dán-evangélikus temetője kápolnájából, a gyülekezeti temetőbe. Az igehirdetést Juan Cobrda, az Argentin Egyesült Evangélikus Egyház elnöke és a Luteránus Világszövetség alelnöke tartotta. A lelkészi szolgálat többi részét az elhúnyt férje, továbbá Pereyra és Pietrantonio lelkészek spanyolul, valamint az elhunyt sógora Leskó Béla magyarul végezték. A helyi holland református gyülekezet énekkara énekelt s a gyülekezet magyar, spanyol és dán egyházi énekekkel vett részt a szertartásban. Leskó Károlyné Erdélyben, Hétfalun született, Magyarországon ment férjhez s ott születtek gyermekei is. Argentínában lett papné előbb a magyar, később a dán— argentin gyülekezetben. Gyászolják Argentínában leányai, vejei, két unokája, sógora és családja és otthon a Szén és Leskó rokonság. Egy áldott élet fejeződött be, tele bizonyságtevéssel és hittel, egészen a halálos ágyig. Hitéért, bizonyságtevéséért, sokakat bátorító és vigasztaló életéért dicsérjük az Urat. A CARACASI GYÜLEKEZET ÖRÖME Venezuela fővárosában levő gyülekezetünk másfél év óta lelkész nélkül van. Volt lelkésze, Pósfay György, aki most az Evangélikus Világszövetség latinamerikai osztályának igazgatója Genf székhellyel, legutóbbi délamerikai útja során szept. 3-án és okt. 1-én tartott istentiszteletet a caracasi gyülekezetben. Mint írják, nagy az örömük, mert dr. Leskó Béla lelkész, a Buenos Aires-i ev. teológia tanára, kb. másféléves tanulmányi szabadsága idejére elvállalta a gyülekezet teljes lelkészi szolgálatát s a karácsonyi istentiszteleteket már ő tartja. KARÁCSONYI LEVÉL EGY JÓBARÁTNAK Mit írhatnék Neked, Te drága, jó barát? Mit írhatnék Neked Karácsonyra, amit az elmúlt évek folyamán már nem írtam meg! És mégis! Még most is hallom egyik munkatársamat, amint mondja: Már megint ez a karácsony! Kisbetűvel írtam a karácsony szót, mert ő kisbetűvel mondta: ez a karácsony! És elbiggyesztette hozzá az ajkát. És ebben a kisbetűben, ebben az ajkbiggyesztésben benne volt, hogy ostobák vagyunk mi mind, akik hiszünk a karácsonyi üzenetben, a szeretet diadalában, az örömszerzés boldogságában és még sok-sok mindenben, ami az életet, az együttlétet békésebbé, szebbé teszi. És én mégis írok Neked minden Karácsonykor, te drága, jó barát! Nagybetűvel írom a Karácsonyt, bár fényéből akkor sem veszít, ha kicsivel írnám. Nagybetűvel írom, mert számomra igen nagy ünnep és a szívemben minden betűje naggyal van írva. Jelenti számomra a gyermekkoromat, a fiatalságomat, azt a drága várakozást, amelynek minden évben más és más jelentősége lett, ahogy időben, korban előrehaladtam. Jelenti azt, hogy ma már-már az életem értelme lett, jelenti azt, hogy újra figyelmeztet célomra: jobbnak lenni, levetkőzni mindazt, ami lehúz. Ünnep számomra az is, hogy leülök és Neked a Karácsonyról írhatok. Nem érzem kötelességnek. Olyan ez, mintha ott ülnék Veled szemben egy sötét szobában, amelyben csak a szavaink világítanak. Karácsonyról beszélgetünk és benne van az egész életünk örömeivel, fájdalmaival, szenvedéseivel, hullámhegyeivel és völgyeivel. Gyertyát gyújtunk a múltnak, a jelennek és a jövőnek. És tudjuk, hogy addig fogunk beszélgetni az elkövetkezendő évek folyamán a Karácsonyról, amíg el nem kell indulnunk. Hol kezdődtek ezek a karácsonyi beszélgetések? Talán amikor először álltam a csillogó karácsonyfa előtt és boldog ámulatomban először mondtam: Te-te! És ha ma állnék először előtte, talán nem is tudnám ilyen szépen kifejezni. Mert nincs már bennem a gyermekek tiszta, ártatlan ámulata az élet csodái iránt. Vagy szemérmem tiltaná elmondani, mindazt, amit érzek? És most búcsúzásul, hadd öleljelek magamhoz, te jó barát. Jó nekem, hogy mindig köszönhetek, ha Hozzád szólok. Köszönöm Neked, hogy írhattam a Karácsonyról ebben az évben is. Köszönöm az életnek, hogy mindig újnak látom ezt az ünnepet. Kívánom, hogy az ünneped KARÁCSONY legyen, csupa nagybetűvel! Gy. I. Gondolat-forgácsok TAPOLCSÁNYI OSZVALD: HIT ÉS ERKÖLCS A CSALÁDI ÉLETBEN ÉS A GYERMEKNEVELÉSBEN c. előadásától A család az alap, mert például szolgál a gyermek számára, hogyan viszonyuljon Istenhez és az egyházhoz. A szétzüllött családi élet e téren is helyrehozhatatlan kárt okoz a gyermek lelkében. A gyermek kicsiny korában rendszerint csak a “Jézuskáról” hall. Az iskolai évek alatt szerzett benyomások és a helyesirányú nevelés tágíthatja ki ezt a szemléletet, hogy azután a serdülőkorú ifjú befogadja Jézus Krisztust, az Isten Fiát, a világ Megváltóját. Iskolában a baráti kör nagy hatással van a gyermekre. Ha a barátai materialisták, úgy ő is azzá lesz és Istent kikapcsolja életéből. Családalapításnál az elromlott ifjú továbbadja, ami rosszat kapott. A lelki közömbösség és az istentagadás veszedelmesebb, mint a szellemi tudatlanság. A Példabeszédek könyve szerint: “Tanítsd meg a gyermeket a helyes útra; még amikor megöregszik, sem távozik el attól.”
