Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1971-08-01 / 6. szám

ERŐS VAR 7. oldal határozatokat hozott. Megszavazásukban az USA-höl megjelent kiküldöttek is hat­hatósan működtek közre. A végrehajtó­­hizottság egyik tagja D. Káldy Zoltán budapesti ev. püspök. • Meghalt Várady Lajos budavári ev. esperes-lelkész, Berkényi Ede ny. ecsenyi ev. lelkész. • Csorváson a templomépítés 70. évfor­dulóját ünnepelte meg az ev. gyülekezet. • A legutóbbi “választások” során Weltler Rezső ev. püspökhelyettes Sopron, Mekis Ádám ev. esperes Békéscsaba, Ko­szorús Oszkár ev. esperes Orosháza városi, s a két utóbbi egyben Békés megyei taná­csa tagjává lett. • Látogatást tett az ev. egyházban Dr. R. Josefson svéd ev. érsek, valamint a finn ev. egyház egyik énekkara A. Lauha püspök vezetésével. • Az Állami Egyházügyi hivatal elnöké­vé Prantner József nyugalmazásával Mik­lós Imre eddigi elnökhelyettest nevezték ki. Délvidék • Meghalt Sostarécz Fenerc ny. ev. fő­esperes, v. szabadkai lelkész. Felvidék • Pozsonyban meghalt D. Adamis Gyula ny. ev. esperes. ANGLIA • Elegendő papjelölt hiányában 7 pap­nevelde felszámolását döntötte el az angli­kán egyház illetékes püspöki bizottsága. • Ramsey canterbury érsek egyike volt azoknak, akik az afrikai Nairobiban tar­tott anglikán tanácsülésen hiába ellenez­ték azt a határozatot, hogy ezentúl nőket is pappá lehessen szentelni az anglikán egyházban. Az első ilyen aktusra feltehe­tően Hong-Kongban kerül sor —- az ottani anglikán püspök volt a határozat előter­jesztője. O A Kongregacionalista Unió és a Pres­­biteránus Egyház orsz. közgyűléseinek a határozata alapján várható az egyes gyüle­kezetek jóváhagyása is, hogy e két egy­háztestből létrejöjjön az Angliai Egyesült Református Egyház. NÉMETORSZÁG • Luther még élő, egyenesági leszárma­­zottainak a számát 2000-re becsülik. • A nyugati Evangélikus Egyházszövet­ség püspöki tanácsa aggodalmát fejezte ki az Eszak-Vietnámban őrzött amerikai ha­difoglyok sorsát illetően, de érdekükben közbenjáiásra nem határozott, mivel a Né­met Szövetségi Köztársaságnak nincs Észak-Vietnámmal diplomáciai kapcsolata és nem tagja az Egyesült Nemzetek Szö­vetségének sem. CSEHORSZÁG • Újabban sorozatos sajtótámadások érik az egyházakat, mintegy megfagyasztva az állam és az egyház közötti viszonyban a “prágai tavasszal” beállott olvadást. • A Prágai Keresztyén Békekonferencia szervezete ugyancsak meggyengült azáltal, hogy az angliai, svájci, franciaországi és hollandiai helyi békekonferenciák a Niko­dim orosz ortodox metropolita befolyása alá került központi szervvel megszakítot­ták kapcsolataikat. SVÉDORSZÁG • Megemlítették, de el is vetették an­nak a tervét, hogy a mintegy 350 ezerre tehető finn kisebbség részére az ev. állam­egyházban önálló egyházkerületet szervez­zenek, a finnországi svéd egyliázker. min­tájára. • Stockholm új (ev.) püspökéül Ingmar Storm igazgató lelkészt nevezték ki. LENGYELORSZÁG • A kommunista kormányzat a lengyel r.k. egyház tulajdonába engedte át a né­met r.k. egyháznak a volt német területe­ken lévő birtokait. • A nyugat-német—lengyel államszerző­désben biztosított német kitelepülés követ­keztében az ev. egyház lélekszáma 10 szá­zalékkal fog csökkenni. Jelenleg az egy­háznak S0.000 tagja van, 15 ezerrel keve­sebb, mint két éve. • A Lengyel Bibliatársulat 1969-ben 204 ezer Szentírást adott el, ill. osztott szét. 1972-re újfordítású lengyel Biblia kiadá­sát tervezik. Hírek szerint a lengyel kom munista kormány állandó engedélyt adott évi 200 ezer Biblia bevitelére. VATIKÁN 9 Mendelssohn, Wagner és más szerzők népszerű műveinek r.k. szertartású eskü­vők alkalmából való játszását megtiltot­ták. • Pápai utasításra a papságot elhagyók semmilyen más egyházi munkát sem végez­hetnek. NORVÉGIA • Az ev. misszióstársulat titkára szerint ugyan szociális kérdések a missziós mun­ka oroszlánrészét képezik, a missziónak mégis legfőbb feladata az evangélium hir­detése. • 1970-ben nyolcezren léptek ki az ev. államegyházból. • Az oszlói püspökség alapításának 900. évfordulójáról ünnepségsorozattal emlé­keztek meg, F. Birkeli ev. prímáspüspök vezetésével. SZOVJETUNIÓ • Pimen metropolita lett az Orosz Orto­dox Egyház páriárkája. Az új egyházfő első megnyilatkozásainak az egyike a hála kifejezése volt a szovjet kormány egyház­­politikai magatartása iránt...?! ... DÉLAFRIKAI UNIÓ • A délafrikai, mintegy 800 ezer lelket felölelő ev. egyházszövetség elnökéül a Fokföld-tartománybeli Morva Testvérek Egyházából való A. W. Habelgaam benn­szülött lelkészt választották meg. Az egyházszövetség kiterjed a Délafrikai Unió, Délnyugatafrika és Rodézia ev. egyházaira. DÉLNYUGAT-AFRIKA • Két helyi ev. egyház — a Délnyugat­afrikai Ev. Egyház és az Ovambokavango Ev. Egyház — mintegy 285 ezer taggal egyházszövetséget létesített a teljes egye­sülés előkészítésére. Feltehető, hogy a harmadik, a délnyugat-afrikai Német Ev. Egyház hamarosan csatlakozik ehhez a szervezethez. HALÁLOZÁSOK • Meghalt J. Cymorek püspök, a cseh­­országbeli sziléziai ev. egyház, Cyril pát­riárka, a bulgáriai orthodox egyház, VI. Kyrollos pápa és pátriárka a közel- és kö­zépkeleti kopt orthodox egyház, G. Noth püspök, a szászországi ev. egyház feje, valamint V. Burkevicius, a litvániai ev. egyház nyug. vezetője. • Meghalt G. Agagianian örmény bíbo­ros, kétszeres pápajelölt, egykori grúziai plébános, a Vatikán szovjet szakértője; R. Niebuhr, ny. teol. professzor, az ameri­kai protestantizmus egyik legbefolyáso­sabb gondolkodója. Hírközlő: Bernhardt Béla SZERETSZ-E ENGEMET? Most Jézus, szívemre teszed Átszegezett, áldó kezed, És tőlem is megkérdezed: Ó, mondd, szeretsz-e engemet? Szent szemed mélyen néz belém, És tudom, nem lát semmi mást, Csak hűtlenséget, tagadást. Mégis, mégis: szeretlek én! Te újat akarsz most velem: Új útat, új szolgálatot, Mert újjá tesz bocsánatod. Új élet vár, új kegyelem. Túrmezei Erzsébet

Next

/
Thumbnails
Contents