Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-06-01 / 6. szám
2. oldal ERŐS VÁR amely szolgálat ma egyszerűen lehetetlen Magyarországon!). A befejező részben azután a béke melletti kiállás hangsúlyozása következik. Ez szép, szükséges és méltó keresztyén hitvallás lehetne, ha nem konkretizálná a nyilatkozat, hogy ezen mit ért: az amerikaiak vonuljanak ki Vietnam-ból és adják át ezt a területet “békésen” a kommunizmusnak. Közelkeleíen is úgy látszik csak a “nyugatiak” akadályai a békének, mert az “imperializmus” szó nyílván csak az Egyesült Államokat érinti, amely ország egyelőre még nem szállít repülőgépeket és más nehéz fegyvereket arra a vidékre, de pld. Oroszországot nem, amely mindezt megteszi. Az anti-kommunizmus, mint a szakadékokat teremtő világnézet elítélése következik ezután, de nem hallunk semmit az “antikapitalizmus”nak nevezett osztályharcos magatartás elítélése felől, amely ugyancsak gyűlöletet szít Nyugat és Kelet közt. A faji megkülönböztetés elítélése szintén Amerika és talán Délafrika számára került bele az ünnepi nyilatkozatba, pedig a szomszédos Romániában is okulhatnának abból, ahol ezt nem a szegény négerek, hanem magyarok és székelyek kárára űzik. A fasizmus rejtett és burkolt formáinak elítélése után (jó lenne, ha ennek a szónak a jelentőségét egyszer meg is határoznák, mert nem csak Keleten, hanem Nyugaton is egyszerűen “valami szörnyű gonosz dolog”-gal azonosítják!) az Evangélikus Egyház felajánlja szolgálatait a Forradalmi Munkás-Paraszt kormánynak. Az Evangélikus Élet ezen számának (35. évf. 14.) első oldalán még a következő cikkek találhatók: összes gyülekezeteink ünnepeltek — Egyházi vezetők kitüntetése — Hazánk felszabadulásának huszonötödik évfordulóján (ez még két oldalon folytatódik). A harmadik oldalon dr. Mihályfi Ernő országos felügyelő elnöki megnyitó beszéde is erről a témáról szól és még az ötödik oldalon leközölt rádiósigehirdetés is — amely egy virágvasárnapi prédikációként indul el — az elmúlt 25 év eredményeit dicséri. Kedves Szerkesztő Űr! Aki ezeket a sorokat írja és — aki csak otthonélő hozzátartozóira való tekintettel nem kéri neve közlését — nem azért kér szót és helyet a lapban, mert szeretetlen kíván lenni, hanem mert szereti az evangélikus egyházat és annak népét, bárhol is éljen az. Nem menekültként hagyta el a szülőhazát és már igen régóta él annak határain túl. Nem egy ízben járt Magyarországon azóta és ilyenkor mindig ré iztvett istentiszteleteken is. Megdöbbenéssel tapasztalta, hogy éppen az evangélikus templomok legtöbb helyen a legkevésbbé látogatottak. Amikor erre vonatkozólag evangélikus vallású barátaitól felvilágosítást kért, azok elmondották: nem azért nem járnak templomba, mert talán ebből kellemetlenségük lenne (különösen nem nagyvárosokban!) vagy mert hitetlenek, hanem főleg azért nem, mert lassan már csak ugyanazt hallják sok evangélikus szószékről — vallásos frázisokkal és állítólagos bizonyítékokkal megfűszerezve, — amit a rádió és televízió hírmagyarázói mondanak, vagy a Népszabadság, Népszava és Magyar Nemzet megírtak. Az Evangélium egyre inkább háttérbe szorul vagy úgy öszszevegyül az idegen elemekkel, hogy elveszti jelentőségét. Megdöbbentett ez a kijelentés és megpróbáltam vitába szállani az emberekkel. De az Evangélikus Életet, az Evangélikus Naptárt és más kiadványokat (különösen jól igazolja ezt a kijelentést a külföldre kiküldött magyar kőnyomatos, amely a mai egyházi vezetőségnek több kárt okoz, mint azt gondolja!) tanulmányozva, rádöbbentem, hogy ez sajnos nem alap nélküli kijelentés. A legszomorúbb az, hogy nem evangélikus vallású magyarországi egyházi vezetők nem egyszer panaszkodtak azon, hogy az evangélikus egyház vezetői túlzásba viszik a kormányhoz való simulást (lásd az Evang. Gimnázium önként va'ó átadása!), amely magatartással nagy kárt okoznak a többi felekezetnek, de főleg az Evangélium ügyének. Sőt, olyan kijelentés is eljutott hozzám (igazolni ezt persze lehetetlen!), hogy néha az Állami Egyházügyi Hivatal is túlzásnak, károsnak és ostobának tartja az otthoni evangélikus vezetők szolgai magatartását, amit éppen a felszabadulással kapcsolatos tevékenységük is bizonyít. A tollat kizárólag az adta kezembe, hogy elhangozzon egy pusztába kiáltott szó az Evangélium azon diszkreditálása ellen, ami ma Magyarországon az Evangélium egyházának egyes rétegei közt folyik, nehogy egyszer szemünkre hányják, a külföldön élő magyar evangélikusok szemére, hogy miért nem figyelmeztettetek minket? Ezért küldöm el írásomat az ERŐS VAR-nak, mert remélem, hogy szavaim másoknál is visszhangra találnak és talán az otthoniak kezei közé is eljutnak. De van egy gyakorlati oka is annak, hogy ezt most megteszem. Úgy érzem, hogy az a jó igyekezet, amely nagyobb közösséget szeretne teremteni az otthoni és az idegen világban élő magyar evangélikusok között, egyre lehetetlenebb feladatra vállalkozik. A mai magyarországi evangélikus sajtó termékeit ha olvassuk, akkor a mai egyházi vezetők nyilatkozataiból inkább arra következtethetünk, hogy ők “árokásók” és nem “hídépítők”. Nem csoda az, ha otthoni egyházi vezetők külföldi látogatásai alkalmával magyar evangélikus gyülekezeteinkben problémát okoz jövetelük, mert híveink sem szeretetlenek nem szeretnének lenni, sem az igazság rovására képmutatóskodni. A régi rómaiak a főpapokat “pontifex maximus”-oknak hívták, azaz “nagy hídépítőknek”. Ilyeneknek szeretnénk mi is otthoni egyházunk mai élenjáróit látni, nem “árokásók”-nak! Egy régi olvasó ÁRVÍZ! ! ! Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia felkívja a gyülekezeteket, kogy a magyarországi és erdélyi árvízkárosultak megsegítésére rendezzenek gyűjtést. A kegyűlt összegeket kefizetketik a Konferencia pénztárosákoz (H ungarian Conference .—- Dr. Jokn Lestyán, 1 S. 270 Ardmore Ave., VILLA PARK, IL 60181), vagy oedig, ka egyes gyülekezetek a ke- Iyi egykázak közös akciójákan vesznek részt, úgy a kelyi viszonyok figyelemke vételével, saját kelátásuk szerint irányítsák adományaikat. KÉTSZER AD, KI GYORSAN AD!
