Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-06-01 / 6. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXIV. ÉVFOLYAM 1970. JÚNIUS—JÚLIUS 6. SZÁM Hídépítés vagy árokásás? Igen tisztelt Szerkesztő Úr! Mi, külföldön élő magyar evangélikusok, örömmel vettük tudomásul, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház jelenlegi vezetői jobb viszonyt szeretnének teremteni a külföldön élő és az otthoni magyar evangélikusok között, mint ahogy azon vannak, hogy külföldi evangélikus és egyéb keresztyén egyházakkal, vallási és tudományos közösségekkel való kapcsolatuk is szorosabb legyen. Ennek az új irányzatnak az egyik jele az, hogy lassan hagyománnyá válik: újévkor vagy a karácsonyi ünnepek alkalmával az egyik magyarországi evangélikus püspök üzenetet küld a külföldön élő magyarok és különösképpen evangélikusok felé, a külföldre kikerülő magyar evangélikus egyházi emberek kapcsolatokat keresnek a magyar evangélikus gyülekezetekkel vagy lelkigondozói szolgálattal és — ha Magyarországra érkezik egy külföldön szolgáló magyar evangélikus lelkész, — arra törekszenek, hogy kedvező véleményt szerezzen az otthoni egyházi élet felől. Az Evangélikus Élet című hetilapban is jelentek meg objektiv cikkek, amelyek a külföldi magyar evangélikusság szerepével foglalkoztak. Sajnos, ezt a nagyrabecsült jóigyekezetet sok minden aláássa. Ezen a helyen nem szeretnék részletekbe bocsátkozni, mert arra egy tanulmány terjedelme sem lenne elegendő, csak arra szeretnék utalni, hogy az a magatartás, amelyet a magyarországi evangélikus egyházi vezetők az u. n. “felszabadulási évforduló” alkalmával tanúsítottak, erőfeszítéseiket nemcsak a külföldi magyar evangélikusokkal való szorosabb kapcsolatok kiépítése, de a nyugati és keleti nem magyar keresztyénekkel való jóviszony megtartása szempontjából is erősen veszélyeztette. Nem légbölkapott hírekre támaszkodunk ezzel kapcsolatban, hanem az Evangélikus Élet című hetilap oldalait forgatjuk. Egy formális megjegyzéssel kezdjük. Míg a testvéregyház által kiadott Reformátusok Lapja a nagy ünnepekre engedélyezett nagyobb oldalszámot a húsvét jelentőségének a kiemelésére használta fel, az Evangélikus Élet húsvéti száma csak a szokásos 4 oldalas terjedelemben jelent meg, míg az április 5-i szám lett a “vastag” kiadvány. De térjünk ki a tartalomra. Az első oldalon elolvashatjuk az u.n. “Ünnepi Nyilatkozat”-ot. Erről sokat lehetne írni. Talán a legnagyobb feltűnést az okozta külföldön — nem csak magyarok között! — hogy a magyar evangélikus vezetők odahaza teljesen magukévá tették azt a felfogást, hogy a szocializmus a jelenleg ismert társadalmi formák közt a legmagasabb. Hol vannak azok az idők, amikor még azt írták theológusaink odahaza, hogy az Evangélium nincs társadalmi formákhoz kötve és Isten igéje nem mondja meg, hogy melyik társadalmi forma felel meg a legjobban Isten akaratának! Ma a szocializmust otthon az Isten országa felé vezető út egy állomásának kell nevezni és hálát adni azért a Kormánynak (ezt nagy betűvel kell írni!), hogy a magyar népet — ellentétben az elmaradt nyugati népekkel — már idáig eljuttatta. Persze, a hálának a Szovjetunió népének hős fiai felé is el kell jutni, akiknek Magyarországra való eljutása rengeteg szenvedést, szomorúságot és nyomorúságot jelentett a magyar polgári lakosság számára. Egyetlen idegen megszállás sem jelent örömöt és halleluj ázásra való okot, de Magyarország 1944—45-ben való orosz megszállása annyira kegyetlen módon folyt le, hegy arról az azt átélők emlékén túl korabeli semleges megfigyelők és szemtanúk írásaiból eleget meríthetünk. Itt csak egyet említünk: a fővárosi utcákról összeszedett és a gödöllői premontrei gimnázium körül létesített internálótáborban összezsúfolt több mint 150.000 férfi és fiú szörnyű sorsát! Persze, a régi rendszert is meg kell ilyenkor bélyegezni. Kétségtelen, hogy voltak a két világháború közt is hibák, sőt bűnök Magyarországon. De a helyzet sohasem volt olyan nyomasztó, hogy a mindig nyitva álló osztrák határon egyik hétről a másikra Magyarország lakósságának egy jelentős része (2 százaléka) kivonult volna az országból, mert nem bírta elviselni a nehéz magyar sorsot. Felsorolja a nyilatkozat, hogy milyen módon munkálkodik együtt az evangélikus magyarság a jelenlegi magyar kormányzattal. A leírásból megláthatjuk, hogy annak sokkal jobban kiszolgálója, mint ahogy a két világháború közti időszak alatt, még a legjobban megbélyegzett “keresztyén kurzus” időben tennie kellett, mert a magyar keresztyénség képviselői akkor is gyakran felemelték bíráló szavukat (jó lenne, ha egyik püspökünk, aki szorgalmasan kutatja azt, hogy mikor nyilatkozgattak “aulikusan” egyházunk emberei, időt és fáradságot venne annak kimutatására, hogy milyen módon teljesítették evangélikus élenállóink prófétai szolgálatukat a bírálat szavának felemelése által,
