Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)

1970-01-01 / 1. szám

EROS Rev Gábor Brachna ÜÄ°H W10U AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXIV. ÉVFOLYAM 1970. JANUÁR 1. SZÁM ASBÓTH GYULA: AZ ÜJESZTENDÖ EGYETLEN BIZONYOSSÁGA A gondoskodást szülő előrelátás képessége minden emberben meg­van, de nem mindenki használja. So­kan csak a jelenben élnek, a holnap­pal nem törődnek. Ez a felelőtlen emberek lelki magatartása. Minél komolyabban vesszük az életet és azt minél felelősségteljesebben él­jük, annál inkább foglalkoztat ben­nünket jövőnk alakulásának kér­dése. Különösen ilyenkor, az év elején, szeretnénk valami bizonyosságot sze­rezni az újesztendő előttünk rejtőző örömeiről, megbúvó bánatairól. A lélek nem tud élni nyugodtan a bi­zonytalanságok között. Úgy követeli a lélek a bizonyosságot, mint a test a szilárdságot. Ezért semmi sem olyan kínos az emberi lélek számára, mint a bizonytalanság. Szeretne tőle szabadulni. A jövendővel pedig min­dig velejár a bizonytalanság. A jövő mindig bizonytalan, de soha olyan kiszámíthatatlan, olyan kínosan nyugtalanító nem volt a holnap bi­zonytalansága, mint a mi időnkben. Korunk egetföldet megrázkódtató válságai minden eddig szilárdnak hit erkölcsi oszlopot megingatna^, ki­számíthatatlan erejűvé gyengítenek. A szeretet, gyengédség, figyelem, tapintat, jóindulat mintha teljesen kivesznék a világból. Lépten-nyomon a mindennapi életben a durvaság, rosszindulat, barátságtalanság meg­nyilatkozási formáival találkozunk. Sohasem volt ez a világ a maga tel­jességében a szeretet világa. De ré­gebben az emberek mégis inkább igényelték a szeretetet egymástól, mint manapság. A szeretetet régeb­ben elengedhetetlen erkölcsi maga­tartásnak értékelték. Ma ez a felfo­gás kimegy a divatból. A szeretet­­igény-érzék mintha teljesen elsorvad­na az emberekben. Ezért idegened­nek el úgy egymástól még egy csa­ládnak a tagjai is, ahogyan még a történelem során talán sohasem. A gyűlölet bomlasztó erőinek magve­tése világszerte a zűrzavar sátáni aratásává érik. A világhelyzetben a politikai, társadalmi feszültségek zendülésekben, kisebb-nagyobb láza­dásokban robbannak ki. Válságos időnknek ezek a jelei nem sok meg­nyugtató bizonyosságot ígérnek az új esztendőre. Ennek a bizonytalanságokkal ter­hes holnapnak a gondja egyre kíno­sabb teherként nehezedik a lelkünk­re. A jövőt biztosítani akaró erőfor­rásaink kiapadással fenyegetnek. A jövőben alakuló sorsunk elviselhető­­sége végett rá kell találnunk Isten gondviselő erejére: az újesztendő egyetlen bizonyosságára. Ezért ne ér­telmünk szemén át nézve próbáljuk kifürkészni az új esztendő titkait. Azzal nem megyünk semmire. Hi­tünkkel tekintsünk Isten arcába. On­nan a mindenhatóság ereje, az atyai szív jósága sugárzik felénk. Isten az újesztendőben is Atyánk marad. Amig erre az atyai arcra tekintünk, addig a bizonytalanság útvesztőiben el nem tévedünk, a ránk váró pró­bák terhe alatt össze nem roppa­nunk. Az Istenbe vetett bizalom ere­je függetlenít bennünket sorsunk külső változásaitól. Isten sorsunkat hordozza, irányít­ja, kézben tartja. Ezért minket a bizonytalanságok szülte aggodalmak terhétől megszabadít, feladatainkat velünk elvégezteti, akaratunkat, te­hetségeinket, nyereségeinket, veszte­ségeinket, örömeinket, bánatainkat elkészített világtervébe beleépíti. így visel gondot rólunk Isten ebben az esztendőben is. Nem vagyunk tehetetlen kiszolgál­tatottjai a bizonytalan véletlenek­nek, a könyörtelen végzetnek. Isten tartja kézben a gyeplőt. A végzet gyeplőtlen lovai nem ragadhatják sorsunk szekerét a vak bizonytalan­ságokba. Ezért nincs okunk félni, felesleges aggodalmaskodással nézni a jövőbe. Viszont azt sem hihetjük, hogy istenek vagyunk. Bármennyire is sze­retnénk azok lenni. Isten leszállít bennünket a lóról. Maga veszi kézbe a gyeplőt. Nem bízza ránk sorsunk alakítását. Ezért nincs semmi okunk arra, hogy határtalan önbizalmunk­ban, erőinkkel hetvenkedve fittyet­­hányjunk a világ sorsát irányitó Is­tennek, s abban a hamis derűlátás­ban ringassuk magunkat, hogy min­den úgy lesz majd ebben az évben, ahogyan mi kívánjuk. Bizonyára lesznek majd borús napjaink. Az élet velejárója a csaló­dás, a gond, a bánat, a teherhordo­­zás. Ebből mindenkinek ki kell majd vennie a ráeső részt ebben az évben is. Ezek a próbák azonban nem vé­letlenül, hanem Isten értelemfeletti bölcs végzéséből jönnek. Isten nem­csak utunkat jelöli ki 1970-ben, ha­nem az Ő útján való járáshoz kegyel­méből az erőt is megadja. Isten kezéből ebben az évben sem esik ki a kormánypálca. Ereje nem gyengül, velünk törődő türelme, rosszból is jót formáló kegyelme nem fogy el. Ezt tudva, minden okunk megvan arra, hogy bizalommal induljunk az újesztendőbe, s utunkon minden nap meggyőződéssel valljuk: “Az Úr gondot visel, Kire dolgom hittel Mindenkor vetem.’’

Next

/
Thumbnails
Contents