Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)

1969-03-01 / 3. szám

ERŐS VÁR

5. oldal

Akváriummal lepett meg a feleségem a névnapomra. Egy hétig mást se csináltam, mint a nagy üvegtartályt mostam, az ugyancsak mosott kavicsot a fenekén szépen elrendeztem, néhány zöld növénnyel és kagylóval díszítettem, a vibrátort felszereltem, hogy a vizet mozgassa, tisztítsa és frissen tartsa. Sohase hittem volna, hogy egy akvárium ilyen érdekes tud lenni. Halaim közül az egyik brazíliai, a másik mexikói, a harmadik sziámi, a negyedik és a többi ki tudja, milyen eredetű. Az első napokban kergették, orrukkal lökdösték egymást. Most már összeszoktak, este már egymás mellett, békességben úsztak a fenéken. De ha száz évig élnek is együtt, eredetük, természetük különbözőségét soha semmi el nem tünteti. Az akvárium aző külön világuk. Nem tudják, miért is érdekelné őket, hogy a szobában rajtuk kívül más is van, könyvek, lemezjátszó, zongora; nem veszik észre, hogy néha a szobában beszélgetés hangzik, vagy zene szól. Itt vannak a szobában, de mégse egészen a szobában. Az ő világuk egy zárt, külön kis világ. Annyira más és egyéni, hogy én, ha a jól megvilágított akváriumot naponta órákig is nézem, nem fogom őket soha megérteni. Ők pedig, bár meredt szemeikkel biztosan látnak a vízen és üvegen keresztül, mikor nézem őket, sohasem fogják megérteni, ki lehetek és mi közünk van egymáshoz? Más országból valók vagyunk.

Pilátus nem volt értelmetlen ember, tudta, hogy közötte és Jézus között valami hallatlan különbség van. Más a nyelvük, más a hitük, máshonnan jöttek, máshova mennek. A fő különbség azonban még ennél is több volt és ezt szerette volna Pilátus megérteni Jézusnak egy világos, félreérthetetlen kijelentéséből. Ezt meg is kapta. Arra a kérdésre, hogy: “Király vagy-é hát te csakugyan?”, Jézus így felel: “Te mondod, hogy én király vagyok.” A felelet igenlő, beismerő. Ahol azonban Jézus a kettőjük közötti döntő különbségre mutat rá, az a megelőző versben van: “Az én országom nem e világból való."

I. Van tehát Jézusnak országa. Ennek határaira akkor vetíti a legélesebb fényt, mikor a maga földi ván-Jézus-— országa

"Az én országom nem e világból való.” (Ján 18:36.)

dorútja végéhez közeledik és felette a Nap elsötétedni készül. Ha ez az ország láthatatlan volna, akkor se volna bölcs azt mondani, hogy mivel nem látom, nem is hiszem. Jézus országa azonban látható. A földi, szervezett és rövidebb-hosszabb történelmi múlttal és hagyományokkal rendelkező egyházzal nem egészen azonos, az egyház léte és funkcionálása csak utal arra, hogy van Jézusnak országa. Helyesebb így mondani: királysága. Sőt még helyesebb így: erőtere, ahol uralkodik. A mágnestől messze eső vasreszelék nem veszi észre a mágnest. Ha azonban a közelébe kerül, vagyis az erőterébe jut, az erővonalak mentén rendeződik el, pontosan úgy, ahogy a mágnes akarja. Szomorú és kiábrándító tapasztalat, amikor valaki Isten Fiának az országát úgy akarja megismerni, hogy az egyházak, illetve egy bizonyos egyháznak az életét figyeli. Különösen ma és különösen Amerikában. Ha ötszáz év múlva egyháztörténészek és régészek ásatást kezdenek valahol és kiásnak egy ma még álló, de akkorra már régen elfelejtett amerikai templomot, és megtalálják a konyhában a rozsda ette kávéfőzőket, pancake sütő lapokat és az alagsorban a bingót, csodálkozva fogják találgatni, miféle vallás lehetett ez, miféle különleges áldozatokat mutathatott be ez a nép a maga Istenének?! Bizony, Jézus országában másféle felszerelés van. Aki akarja látni ezt az országot, az a Krisztus által megváltott, megtisztított, virágba borított életeket nézze.

2. Ez az ország nem e világból való. Semmi sincs benne olyan, amelynek eredeti és végső célja földi volna. Minden az ember részéről a hittel kezdődik, ami Isten ajándéka, nem pedig emberi, lelki-szellemi erőfeszítés eredménye. A hit ajándékát pedig Isten örökkévaló szeretete előzte meg, mely szeretet hogy üdvözítő is, éppen a nagyhét árnyában és húsvét fényében válik plasztikus sá. Mindahhoz, ami ebben az országban, Krisztusnak ebben a királysá gában történik, az erő felülről adatik. Minden munkává, szolgálattá alakított erő végső célja is mennyei Ennek útjában ott áll az ember és világa, megértésre, szeretetre, kenyérre, békességre vágyva. E munka mechanizmusában azonban a lendítőkerék az Isten dicsőségének szolgálata. A folyó végső célja is az, hogy vízét a tengerbe öntse. Amerre azonban folyik, termékenyebbé teszi a földet. Ha egy kínai meg egy magyar össze találkozik és egyik se tud angolul, vagy valami más közös nyelven, aligha fogja egyik a másikat megérteni. De még ennél is nehezebben érti meg egymást két ember, ha közülük egyik a Jézus országán kívül, a másik pedig belül van. Néha elbeszélgetek egyházunk titkárnőjével, aki egy igazán jóindulatú, templomszerető methodista asszony, és igen lelkiismeretesen végzi a munkáját. Én sajnos, nem vagyok olyan erős a hitben, mint kellene, vagy lehetne. A legtöbbször irigykedve hallgatom azoknak a bizonyságtételét, akikről igazán tudom, hogy átadott életű emberek. De még így is, mikor a ma gam korábbi lelki tapasztalatairól beszélek és kifejezést adok ama szomorúságomnak, hogy egyházunkban a lelki életnek semmi jelét sem látom, ez a jámbor asszony egészen értetlenül néz: why, what’s wrong? Ha akármilyen bűnös és hitvány is vagyok, ilyenkor mindig az az érzésem, hogy én a dolgokat mégiscsak belülről nézem, ő meg kívülről, így érthető, ha egészen másképpen látunk mindent. Mennyire másképpen látom én az akváriumot kívülről, mint a hal belülről?! Mennyire más Jézus országát kívülről nézni, és belülről látni!

3. Legszebb halam, egy virgonc, piros bársonyban pompázó kis jószág, addig ugrándozott a vízben egyik éjszaka, míg tragédia lett belőle. Nem aludtam még, hallottam a víz csobbanását. Gyanút fogtam, gyorsan az akváriumhoz mentem. A hal nem volt benne. A földön találtam. Kezembe vettem, és elnéztem, milyen pici, hitvány kis féreg. Kettőt-hármat rándított még magán, aztán vé-