Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)

1968-02-01 / 2. szám

AMERIKAI MAGYAR EVANGbWkÜSOK LAMA

XXXII ÉVFOLYAM 1968. FEBRUÁR — MÁRCIUS 2. SZÁM

Üdvözítőnk, dícsértessél Ki értünk halált szenvedtél És mint áldozati bárány Megváltottál véred árán.

Kérünk, Űr Jézus, tégedet, Tekintsd kínos sebeidet;

Légy azokért szabadítónk, Halálunkban vigasztalónk.

Őrizz meg bűntől, szégyentűi, Segélj, hogy élhessünk szentül; Engedd viselnünk terhűnket, Békességgel keresztünket.

Add, hogy az utolsó órán Élő hittel benned bízván,

Adjuk lelkünket kezedbe S bemenjünk dicsőségedbe.

UJ CSODÁK

RÉGI EMBEREK

AKI mostanában az országot járja, lépten-nyomon hatalmas útépítkezéseket lát. Üj szuper-autóutak vágnak át dombon-völgyön, erdőkön és mezőkön. Ha egy hegy éppen útban van, elmozdítják a helyéről. Még a “hegyeket elmozdító hit" csodája sem kell hozzá (Máté 17:20), csak néhány hatalmas bulldózer s egyéb kubikus gépóriások.

A gyógyítás csodái is mindennaposak már. Ha az öreg szív elkopott, újat tesznek a helyére. Az átültetett szívek egyelőre nem sokáig maradnak életben, de nincs messze már az az idő, amikor majd tartós sikerrel jár egy ilyen szív-átültetés. A gyermekbénulás és egyéb járványoktól való rettegés is már a múlté. “A hit, amely meggyógyít" manapság már gyógyszerekbe, védőoltásokba és a sebészek ügyességébe vetett hit.

Nem azt jelenti-e ez, hogy az emberiség nagy léptekkel halad egy jobb világ felé? Lehet, hogy ez bizonyos mértékben igaz, de semmit sem változtat azon a tényen, hogy bár jobb utakon utazunk, még sincs jobb uticélunk! Lehet, hogy az életünk hosszabb lesz, mint apáinké volt, de nincs kilátás arra, hogy boldogabbak is leszünk.

MINDNYÁJAN tudjuk, hogy materialista korban élünk. A fejlődés irányát gépek, készülékek, gyógyszerek szabják meg. A Biblia ezt így fejezi ki: "az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei megfojtanak bennünket”. (Lukács 8:14.)

Ezek a dolgok önmagukban véve nem rosszak, ha életünk meggazdagodását szolgálják és helyes felhasználással megjavítják Istennel és embertársainkkal való viszonyunkat is. De éppen ezen a ponton jutunk csődbe: mert amilyen bámulatosan előrehaladtunk a technika és tudomány terén, annyira hátramaradottak és földhöztapadtak vagyunk az embertársainkhoz való viszonyunkban.

E böjti időszak kezdetén minduntalan felvillan előttem a Jeruzsálem felett síró Jézus képe. (Lukács 19:41-44.) így szólt: "Bárcsak megismerted volna — csak e mostani napon is — hogy mitől függ a békességed! De rejtve van szemed előtt.” Jézus könnyei bizony ma is hullanának városaink felett; az elhatalmasodott bűnözés, a beszennyezett levegő és ívóvíz, nyomornegyedeink szégyene, a vietnami öldöklés felett. Hát már sohasem tanulunk?! Nem vesszük észre, hogy a Biblia nem viccel, amikor a bűnről beszél, s arról, hogy annak milyen rettenetes következményei vannak az ember életében?

A böjti időszak értelme és áldása abban van, hogy kénytelenek vagyunk az egész világ bűnös voltára ráeszmélni, de egyben reménységünk Forrására is rátalálni. Persze az semmit sem segít, ha a bűnről csak általánosságban, személytelenül beszélünk és azt hangoztatjuk, hogy arról nem tehetünk, mert az valami öröklött, velünk született tulajdonság, mint a hajunk színe, vagy a fülünk formája. Akár az istentisztelet közösségében veszünk részt, akár egyedül vagyunk a gondolatainkkal, rá kell döbbennünk arra, hogy bizony mi vagyunk "azok a bűnösök”, akikről szó van. Amíg nem ismerjük meg magunkat úgy, ahogy Isten ismer minket — kísértésekben eleső, izgága, gőgös, önző emberek —, addig nem vagyunk képesek

Fischer Kristóf (1515—1598)