Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)

1968-02-01 / 2. szám

2. oldal ERŐS VÁR arra sem, hogy az Ő ítéletét magunkra nézve elfogadjuk és kegyelmére hagyatkozzunk. Ne várjuk azt, hogy az effajta alázatosság és bűnbánat tömeg­­mozgalommá válik ezekben a hetekben. A legtöbben továbbra is végzik majd napi munkájukat anélkül, hogy eszükbe jutna a böjti idő. Még az egyháztagok nagy része is elereszti majd füle mellett a bűnbánatra és új életre való felszólítást. A világ megjobbulását ők a gyorsabb autókban és nagyobb ernyőjű színes TV-ben látják. Jézus is ilyen közönnyel találta magát szemben. Siető emberek haladtak el mellette, amikor Jeruzsálemet siratta, s azt gondolták magukban: ez csak valami gyengeidegzetű fan­taszta lehet. Elképzelhetetlen volt számukra, hogy néhány éven belül valóra válik Jézus próféciája és Jeruzsálem romokban hever! ISTEN azonban türelmes. Ma még időt ad arra, hogy megtaláljuk az új életnek — a belső békességnek és igaz örömnek — a kulcsát. De ezt cselekvő módon nekünk kell keresnünk s az első hely, ahová be kell néz­nünk: önmagunkba. Talán félünk is attól, hogy mit találunk, amikor mélven magunkba nézünk. Húzódozunk attól, hogy önmagunkkal egyedül maradjunk. Nem merünk Jézussal sem egyedül maradni. Jobban szeretjük, ha zaj és emberek sokasága vesz körül, még akkor is, amikor imádkozunk, vagv istentisztele­ten veszünk részt. Talán nem ártana olyan istentiszteletet is tartani, amely­nek csendes részei vannak, hogy alkalmunk legyen önvizsgáló, befelé néző gondolatokra és imádkozásra. “Amikor imádkozol” — mondta a mi Urunk — "menj be a belső szobádba és zárd be az ajtódat.” S akkor, a szokatlan csendben, meghalljuk hangját és megérezzük bűnbocsátó jelenlétét és kegyelmét! aps-JI EGYHÁZTÖRTÉNETI SZENZÁCIÓ: 300 éve jött az Újvilágba az első magyar ev. lelkész Az amerikai lutheránusság történetében jól ismert név Jacob Fabriciusé, mert ő volt itt az első evangélikus misszionárius. A 17. század közepén küldte át Amszter­damból a holland ev. egyház, hogy Űj Amszterdamban (a mai New York vá­rosa) missziói munkát kezdjen. Bizonyos, hogy a First Lutheran Church (Albany, N. Y.) és a Holy Trinity Church (New York City! az ő alapítása 1650—1669 kö­rül. További szolgálati helyei voltak Wil­mington (Del.) és Philadelphia, 1699-ben bekövetkezett haláláig. Arról is van tudo­másunk. hogy hollandiai tartózkodása előtt bejárta Európát és Sziléziában, va­lamint Svédországban is működött. Az HÁROM KÖNYVET hirdettünk meg legutóbb, azzal hogy azokat olvasóink címére el­küldjük. A “Luther”, “Krisztus tanúja” és az "Állj, ki vagy!" c. kiadványainkat a beérkezett leve­lek szerint nagy érdeklődés vár­ja. Örömmel jelentjük, hogy ket­tő már készen van, míg a harma­dik könyv az európai nyomda szállítási nehézségeinek kiküszö­bölése után nemsokára megérke­zik. Türelmet kérünk! eddig ismert legrégibb nyomok Bécsbe ve zettek vissza. Legújabban felfedezett adatok való­színűvé teszik, hogy Fabricius tulajdon­képpen Magyarország szülötte s a har­mincéves háború idején kerülhetett Nyu­­gat-Európába. E magyar és evangélikus szempontból egyaránt fontos és érdekes kérdés kivizs­gálására vállalkozott Papp János László lelkészünk, ki korábban a kanadai és buf­­falói magyar evangélikusok pásztora volt (1927-ben szentelték fel Torontóban). Hogy teljes idejét ennek a tudományos munkának szentelhesse, az L. C. A. felső­­newyorki egyházkerülete a “Samuel Trex­­ler’’ ösztöndíjat adta meg neki. Az ado­mányozó okirat kifejezetten utal arra, hogv “Fabricius Jákób magyar evangé­likus lelkész volt s az első evangélikus lelkész, aki Amerikában partraszállt ”. Papp János László húsvét után féléves európai körútra indul, hogy eredeti for­rásokból tanulmányozza Fabricius életút­ját. Visszatérése után a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban és egyéb állami levéltárakban végez majd további kuta­tómunkát. Kutatásainak eredményeit könvv formájában is kiadják. Nt. Papp jelenleg Rochesterben (N. Y.) lakik, ahol Zoltán fia az ottani orvosi egyetem professzora, Éva leánya pedig képzőművészeti tanárnő. Az AM EK pénztárosa jelenti Az Amerikai Magyar Evangélikus Kon ferencia pénztárosa, dr. Lestyán János közlése szerint az 1966-os közgyűlés óta (1966. dec. 1. és 1968. január 10. között) gyülekezeteink a következőképpen járul­tak hozzá a Konferencia fenntartásához: Bethlehem Bethlehem Buffalo Chicago — Elso — Szt. János Vend Cleveland — Első 175.00 Cleveland — Nyugat 168.19 Detroit 25.00 Pittsburgh Toronto 65.00 ÜTRAVALÓ címmel megjelent és az ERŐS VÁR iratterjesztésében kapható az év minden napjára szóló áhítatos­­könyv. 420 oldal, fűzve. Darabonként $3.25 árban megrendelhető: ERŐS VÁR P. O. Box 02148 Cleveland, Ohio 44102 Az egyház nem a naplopók és álom­szuszékok hálószobája. Olyan intéz­mény, amelynek minden tagja buz­gón munkálkodik a mások üdvös­ségére. Nem pihenőtábor ez, hanem munkatábor. GOLY AH 1R. . . A venezuelai Caracasban szolgáló Pósfay György evangélikus lelkészt és feleségét Emesét, Isten második gyermekkel, Klára Máriával ajándé­kozta meg a múlt év október 26-án. Első gyermekük, Éva Zsuzsanna már első elemista. Az újszülöttet ja­nuár 7 én keresztelte meg Pukv Ákos valenciai lelkész.

Next

/
Thumbnails
Contents