Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-11-01 / 8. szám
ERÓS VÁR 3. oldal /ídveuti yo*tctaCat<dí Várakozás — megérkezés... reménység — beteljesülés, így egymásután leírva mily sok boldog ígéret rejlik bennetek! Várakozás! Várni egyik napról a másikra, abban a boldogító hitben, hogy a várvavárt boldog nap egyszer csak elérkezik... Lemondani a máról a holnapért abban a tudatban, hogy minél többet várok és szenvedek eljövendő boldogságomért, annál nagyobb, nemesebb, értékesebb lesz az számomra ... Számlálni reánk erőltetett nyugalommal az egymást gyorsan váltó nappalokat és éjszakákat s a rohanó időben nem arra gondolni, hogy minden tovasuhanó nap az életünkből elrabol egy részt, hanem csak arra, hogy minden nap közelebb leszünk a megálmodott célhoz... Várakozás, óh milyen sejtelmes, nyugtalan örömök forrása vagy! Reménység! Minden nap nagyobb meggyőződéssel remélni, hogy imádságunkat meghallgatja az Űr... Reménykedni az ígéret beteljesülésének szivárványhídja alatt, hogy rajta keresztül bemehetünk a Boldogság városába... Reménység, óh milyen csodálatos isteni adomány vagy te a megpróbáltatások esztendeiben! Földi várakozás és földi reménység, milyen sokszor csalatkoztunk bennetek! Várakozás-megérkezés nélkül... reménység-beteljesülés nélkül: menynyi bánat, tragédia van elrejtve bennetek! És mintha a tengernyi csalódás magában nem lenne elég. Az ádventi napokban a december vége felé kullogó napok — mint a nagy óra a várakozók részére megnyitott pályaudvar érkezési oldalán — könyörtelenül hirdetik: “az idő rövidre van szabva” ... "elmúlik a világ ábrázata ...” És reádöbbenünk, hogy egyegy évvel újra fogyott a várakozás ideje, ezentúl még várakozni is kevesebb ideig lehet, érezzük, nagyot fogyott a reménység beteljesülésének földi lehetősége, mert egy évvel közelebb jutottunk a sírhoz. Testvér, ne idegenkedj tőlem, mert én is szenvedő társad vagyok. Sokszor mentem el én is a várakozás érkezési oldaláról haza csalódottan ... De testvér, ne csüggedj! Szomorú ádvent boldog karácsony felé mutat. Jer, fogd meg a kezem és menjünk Betlehembe! Szívedben ott ég napkeleti csillagként a boldogság utáni vágy és vezet Betlehem felé. Testvér menjünk Betlehembe! Vigyünk ajándékot is! Azt mondod, hogy nincs semmid, csak csalódott, fáradt, beteg szíved? Hiszen épp ez kell az Úrnak! Szent vérével lemossa róla a bűnt és ha megtisztította, karácsonyi ajándékul varázsigéket ír reá. Azt, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy senki, aki őbenne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Azt, hogy a "a háborúság békességes tűrést nemz, a békességtűrés pedig Önvizsgálat November 30-án befejeződik az egyházi esztendő és szükséges dolog mindenki számára a komoly önvizsgálat az elmúlt esztendő felett. Mivel pedig életünknek legnagyobb erőforrása az imádság, jó lesz, ha imádságos életünket vizsgáljuk felül. Először azonban olvassuk el 1 Mózes 18:26-33-at. Ez a rész egy imádság történetét mondja el, azt, hogyan éli az ember imádságos életét. Megtanuljuk ebből az igéből, hogy az imádság formája: beszélgetés Istennel, de úgy, hogy ezt a beszélgetést mindig az Isten kezdi és az ember felel reá. Ez azt jelenti hogy bár kegyességi életünkbe beletartoznak a szent szokások, de ne csak akkor imádkozzunk, mikor az óramutató valahová odaér, hanem akkor is, mikor a benső indítás nyilvánvalóvá teszi, hogy imádkoznunk kell. Nem tarthatunk hivatalos órát Isten számára, hanem mikor gerjedezni kezd a szívünk — jelezve, hogy Isten beszélni akar velünk — nekünk erre a beszélgetésre mindig boldogan kell készen állanunk. Az imádságban sohasem szabad Istennel pajtáskodnunk, hanem mindig tisztelettel beszéljünk, ahogyan Ábrahám beszélt Istennel: próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg.” Testvér, menjünk Betlehembe, Annak jászolához, aki maga a Szeretet reménységének teljessége, s aki a Szeretet ünnepén megtanít a boldogság titkára, arra, hogy a Szeretet "mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr”. Ezzel a tudattal újra elindulhatok lelki életem pályaudvarára várni... várni... újra felöltözhetem a reménység ruhájába és újra tudok hinni, bízni, várni, szenvedni, küzdeni s ha kell meghalni is, mert tudom, érzem, hogy Ő szeret engem, hogy én szeretem Őt s összekapcsolódó életünkre a Szeretet ünnepének szentestéjén a legfelségesebb angyali kórus mond áment a Szeretet himnuszával: "Most azért megmarad a hit, remény, szeretet e három, ezek között pedig legnagyobb a Szeretet!" (ea) “Immár merészkedtem szólni az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.’’ (27) “Kérlek ne haragudjék meg az én Uram, ha szólok.’’ (30) "Ne haragudjék, kérlek, az én Uram, ha szólok még ez egyszer." (32) Az imádság lelkisége az alázat. Alázatosság nélkül nincs imádság. Milyen volt imádságunk tartalma az elmúlt évben? Necsak mindig egyes szám első személyben vigyük kérésünket Isten elé, hanem arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy nékünk közbenjáró, másokért szóló imádságokat is kell mondanunk. Sok ember csak imádságot olvas, vagy mond, mert csak a nyomorúság által tanult meg imádkozni. Igazi imádkozásra a SZENTLÉLEK tanít meg minket. Nem tudom, milyen a te imádságos életed? Örzöd-e drága hagyományként a szüleid ajkáról megtanult imádságot, van-e lelkiismeretbeli furdalásod azért, hogy el-elmaradt egy-egy imádság, de azt tudom, hogy a Szentlétek Úristen meg akar téged tanítani igazi imádkozásra. Ne kergesd el hát magadtól, hadd, hogy ajkadra tóduljon minden, amire a Szentlélek tanítani akar. (dr)
