Erős Vár, 1967 (37. évfolyam, 1-9. szám)
1967-10-01 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM 1967. OKTÓBER 7. SZÁM ÖRÖK REFORMÁCIÓ A REFORMÁCIÓ mindmáig nem szűnt meg az egyház életét befolyásolni. Nemcsak a négyszázötvenéves jubileumi év emlékeztet erre. Nem is csupán az a tény, hogv Nyugat kereszténységében mindmáig fájdalmas szakadás létezik. Hanem elsősorban azért, mert a reformáció örökérvényű történeti esemény volt, mely nem fogja nyugton hagyni azokat, akik Krisztus igaz hívei akarnak lenni. A reformáció azért örökérvényű, mert olyan kérdést vetett fel a történelem útján járó egyháznak, amelyet ha elfelejt, eltéved az úton Krisztus vándornépe. Mi a reformáció örök jelentősége? Ha az adott történelmi jelenség szívét keressük, akkor az evangéliumra mutató ujját kell felismernünk. Ennek tudatosítása ma ökumenikus jelentőségű, ennek a szónak eredeti értelmében, mely az egész lakott földre utal. Ügy is mondhatnánk, hogy az evangélium a reformáció meggyőződése és hitvallása szerint az emberiség alapvető életkérdésére adott válasz. Belevonja ugyanis az emberiség történelmébe Jézus Krisztust, az emberré lett Isten-Fiát, Akiben egyedül valósul meg az igazi ember, amilyennek a Teremtő Isten álmodta meg a teremtés hajnalán. Jézus Krisztusban az egész emberiség számára adott élet van. Egészséges emberséget csak Benne lehet megvalósítani. Aki kihagyja az emberré lett Krisztust a számításából és az emberiséget önerejéből akarja megváltani, az alapvető humánus tévedést követ el. Az emberiséget megigazítani nem emberi elgondolások, hanem csak a Krisztus-forrásból eredő gyógyerő tudja. Ebben hinni, ez volt a reformáció örökérvényű üzenete, az a felszabadító erő, amely visszaadta az életörömet olyanoknak, akik elveszítették reménységüket az autonóm ember tévútjain. Mindennek megvan a mai aktualitása is. A reformáció 450. évfordulóján szinte szükségszerűen konkretizálódik az örök reformáció ezen jelentősége a katolikus egyházhoz való viszonyunkban. A szakadást Rómával az evangéliumért való hűség hozta létre. Nem a reformáció akarta, hiszen inkább csak megtérésre hívó szó volt az akkori római egyház felé. Róma utasította el akkoriban ezt a szót. A reformáció azonban továbbra is egyetemes egyház, univerzális (a szó görög eredetijében “katolikus”) akart maradni. A reformáció nem az egyház katolikusságával, vagyis egyetemességével, hanem ennek római formájával nem tudott megalkudni. Számára ugyanis az egyetemességet (katolicitást) nem a római egyházkormányzat, hanem csakis a Krisztus evangéliuma jelenthete. Ez az evangélium az az alap volt, amelytől az egyház egyetemességének feladása nélkül nem lehetett elszakadni. Ezért tartotta magát a reformáció egyháza az evangélium egyetemes érvényű egyházának. Ezért történt az idők folyamán újra meg újra, hogy a “rómaival” szemben az “evangélikus” katolicitásra (egyetemességre) mutatott a reformáció. Ez konkréten ezt jelenti: a reformáció az evangéliumban a hit által való megigazulást fedezte fel. Hit által ebben a vonatkozásban csakis Krisztus-hitet jelent. Ebben az evangéliumban a reformáció mintegy magban az egész üzenetet foglalta egybe a világ számára. A 450. évforduló sajátossága ugyanis az, hogy a reformációban megszólaló hívás ma már nem csak pusztába kiáltó szó, hanem a reformáció egyházán kívül is működő erő. Örömmel kell ezt is felismernünk. A biblikus megújhodás a római katolikus egyházon belül is megszólalt, mégpedig olyan erővel, hogy szavát ott is meg kell hallani. A mi kérdésünk csak ez lehet önmagunk felé, éppen úgy mint a többi egyházak felé: A Krisztusról szóló evangélium megmarad-e egyedüli zsinórmértéknek? Ahol az evangéliumot mással próbálják kombinálni, ott máris fennáll a veszély, hogy az egyház megszűnt hinni az evangélium örök érvényében. Hogy azonban ez meg ne történhessék, azért fogalmazta meg a reformáció örökre szólóan a Solus Christus — sola gratia — sola fide (Egyedül Krisztus — egyedül kegyelem által — egyedül hit által) üzenetét. Ez az evangélium nem olyan "középpont”, amely mellé egyéb tanításokat még körítésként fel lehet sorolni, hanem mindeneket átható, mindeneket megváltoztató erő. Bármiféle kérdés előtt ál jón tehát az egyház a történelem folyamán, a hívek tanításában, vagy (Folytatás a 2. oldalon)
