Erős Vár, 1967 (37. évfolyam, 1-9. szám)

1967-06-01 / 5. szám

ERŐS VÁR 7. oldal AZ EGYHÁZ HÍREI U. s. A. • A ‘‘United Church of Christ” (kong­­regacionalista) egyház júniusban tartott országos ülésén a Miatyánk angol szö­vegét modernizálta. Ez az egyoldalú lé pés egyelőre nem talált kedvező vissz­hangra más egyházakból. • Egy szélsőségesnek mondható pro­testáns szervezet perbe fogta a posta­­igazgatóságot, hogy az idén karácsonyra ne bocsáthasson ki karácsonyi jelentősé­gű bélyeget. Tervben van, hogy Mem­­ling: Madonna a Gyermekkel és angya­lokkal c. festménye ismét bélyegre ke­rül. A pereskedésnek, melynek nevetsé ges okai vannak, valószínűleg semmi foganatja sem lesz. • Az Ev. Teológiai Tanárok Konfe­renciája legutóbbi gyűlésén nyilatkoza­tot bocástott ki, melyben arra sürgették az amerikai ev. egyházakat, hogy az ún. szószék- és oltárközösséget haladék­talanul kimondják. • Református és evangélikus püspöki látogatások után júniusban dr. Cserháti József pécsi r. k. püspöknek is alkalma nyílott, hogy egyéb hivatalos kötelezett­ség mellett meglátogasson néhány na­gyobb magyar katolikus közösséget. AUSZTRÁLIA • A tavaly két egyháztest egyesülé­séből létrejött ‘‘Lutheran Church of • Australia” egyház egységes lelkészkép­zésének biztosítására új szeminárium építését vették tervbe, melyre $750,00-ban szabták meg a gyűjtési keretet. • A queenslandi Brisbanefoen szolgáló W- Dahl, amerikai származású ev. lel­kész közszolgálati tevékenységének elis­meréséül az amerikai “Jaycee” mozga­lomtól kitüntetést kapott; hasonló ki­tüntetésben részesült pl. J. F. Kennedy elnök is­• A sydneyi (New South Wales) és melboumei (Victoria) magy. ev gyüle­kezetekben alkalmi istentiszteleti szolgá­latot Nt. Kemény Péter végez . . • Perth­­böl (Western Australia). Egy-egy szol­gálati körútja 5 - 6,000 mérföld. KANADA • Méltóságteljes ünnepség keretében nyújtotta át Dr. O. A. Olson, az Orszá­gos Ev. Tanács elnöke Kanada főkor- : Hiányzójának a kanadai centennárium alkalmából veretett reformációi arany­érmet. LENGYELORSZÁG • Nagyjából már befejezték a varsói ‘‘Szentháromság” ev. székesegyház helyre­­állítását. Közel kétmillió zlotyba került a háborúban súlyosan megrongált temp lom újjáépítése. MAGYARORSZAG • Dr. Leskó Béla teológiai igazgató hivatalos meghívásra néhány hetet Ma­gyarországon töltött az ev. egyház ven­dégeként. • A budapesti Ev. Teológiai Akadó mia dékánjává az 1967-68-as tanévre dr. Prőhle Károly professzort választották meg. • Dr. Pálfy Miklós ev. teológiai pro­fesszor lett az ökumenikus Tanács új főtitkára. Egyébként dr. Pálfy tollából új könyv jelent meg “A hallei magyar könyvtár könyvészeti ritkaságai” címen magyarul és németül is. • Kölcsönös ismerkedés céljából kez­deményezésül “békésmeigyei teológus napokat” rendeztek, mely alkalommal a teológusok a lelkésznevelésről adtak tájékoztatást, ill. a békésmegyei gyüle­kezetek életébe nyertek betekintést • D. Káldy Zoltán püspök hosszabb cikkben foglalkozott az egyházban meg­húzódó politikai és egyházpolitikai reak­ció káros hatásával. Ugyancsak részle­tes beszámoló-sorozatban ismertette áp­rilisi amerikai útját, s kiemelte a cleve­landi magyar ev. lelkészekkel való ta­lálkozását. • Az Evangélikus Élet c. hetilap át­menetileg az addiginál kisebb alakban jelenik meg vagy félévig. 1968-ra azon­ban teljesen új, nagy formátumban ad­ják ki az Evangélikus Élet-et. Gyülekezeti hírek SZÍVESEN KÖZLÜNK minden gyüle kezeti hírt, ha azt hozzánk BEKÜLDIK. — Ha kedves Olvasónk hiányolja saját egyházának a híreit, forduljon e kíván­ságával az illetékes lelkészi hivatalhoz. BUFFALO Lelkész: Buíhy Dénes Templom és papiak címe; 1035 Grant St., Buffalo, N. Y. Tel.: TR 3-2 07-7,— Istentisztelet minden vasárnap de. 10:30- kor. — Konfirmálkodtak: Buthy Éva Lil­la és Lesniak 'Charles Chester május 21- én. — Eskettük Weigold Tamás és Ro­­viüo Judy ifjú párt. — A gyülekezet sá tora ismét kint volt a Riverside Park­ban július 4-én, a gyülekezet tagjainak buzgó közreműködésével. Tiszta haszon 780 dollár. — A gyülekezeti piknik,szep­tember 2-án lesz a St. John’s Parkban. — A lelkész szabadsága alatt július 16- án dr. Bakay Lajos és Kellerman László presbiterek végezték az istentisztelet szolgálatát. — A lelkész lánya, Erzsébet és Szabó Gyula május 13-án tartatták esküvőjüket templomunkban. CHICAGO i. 1 Lelkész: Tessényi Kornél -v:,. Templom: 55 5 W. Beiden Avenue. Istentiszteleteink a nyári hónapokban is változatlanul vasárnap de. %lo órákor kezdődnek. — Július hóban az istentisz­teletet látogatók átlagos száma 21 volt. — A keresztséig szentségében részesültek a közelmúltban: Freeska Tamás Ottó, Freeska Tamás és neje szül. Rose Éle­­onor szülők gyermeke; Roxy Lea Huszár, Huszár Attila és neje szül. Knutson Bon­­nita szülök gyermeke és Váss Emily, Vass György ég neje szül. Becze Irén szülök gyermeke. Vass György és neje egyben gyülekezetünk közösségéhez,, is csatlakoztak, mint új tagjaink. — Gyüle­kezetünk közösségéhez újból csatlakoztak a Coloradóból Chicagóba visszatért rRoh­­ringer András, Rohringer Andrásáé és Rohringer Cecília. CLEVELAND — ELSŐ Lelkész: Brachna Gábor Templom és lelkészi hivatal: 2836 East Boulevard. Telefonszám: 721-7074. — Va­sárnapi istentiszteletek ideje: 9:45-kor angolul, U-kor magyarul. — Bársony Lst­­vánék és Kiss Margit személyében új egyháztagakat köszönthettünk gyülekeze­tünkben. — Freyhauf Rogerék kisfia Brian János, Drabish Péterek kisfia Ti­motheus Mihály nevet kapta a Szent^e­­resztsógben. — Templomunkat teljesen megtöltő gyülekezet nsztozoti június 18-

Next

/
Thumbnails
Contents