Erős Vár, 1967 (37. évfolyam, 1-9. szám)
1967-01-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA ______________________-____________________• g___ BB __________ Vol. XXXI. Évfolyam - 1967 - JANUÁR - FEBRUÁR No 1. szám. BÁLVÁNYOK RABSÁGÁBAN Irta: A s b ó t h Gyula A múlt értékeinek hátatfordító, magát minden törvénytől és tekintélytől függetlenítő mad ember mindjobban lazítja az élő Istenhez fűző kapcsolatait is. A benne való hite egyre gyöngül. Ez az Istentől függetlenítettség azonban nem szabaddá, hanem bálványok rabszolgájává teszi. Ezáltal nem boldogabbá, hanem boldogtalanabbá válik. Ez az istenhitét elhagyó modern ember elveszti érzékét a magasabb, nemesebb, az embert emberibbé tevő eszmék iránt. Erkölcsi ereje teljesen felfordul. Ez a mai ‘‘új ember” túljutott már a keresztyén, erkölcsi eszméken. Azokat már semmibe sem veszi. Számára egyetlen “eszme” létezik; az élvezet. Egyre jobban az élvezethajszolás életérzése uralkodik el rajta. Ebből a szempontból ítél meg mindent; családot, társadalmat, nemzetet, emberiséget, embertársait, önmagát. Csak “jól érezni magam”, ennyi a hitvallása. Ez már nem a szabadság, hanem a szabadsággal való visszaélés, a Ninivéből, Babilonból, Rómából ismert rothadási folyamat. Ez nem az emberi “haladás” útja nem a jobb jövő útja, nem az egészséges fejlődés útja, hanem az anarchiáé, a teljes zűrzavaré, a Semmié. ' ■ , [ Az ember az egész világon ugyanaz. Reményei vágyai, álmai nehézségei, kedvtelései lényegében ugyanazok, akár Afrikában, akár Amerikában él is. A mai ember lényegében nem különbözik az ezer esztendővel ezelőtt élt embertől. A külső körülmények teljesen megváltozhattak, de maga az ember belső természete maradt ugyanaz. A,z ember, ha elveszti hitét az élő Istenben, más isteneket alkot, a maga isteneit. A hite elvesztése által támadt légüres teret a lelkében más istenséggel kell kitöltenie. Az ember született vallásos lény. Valamiféle istene mindig kell, hogy legyen. Ha az élő és igiaz Istentől elfordul, akkor hamis istenekben való hit támad a lelkében, akkor bálványimádóvá s ezáltal bálvány-istenek rabszolgájává válik. Az embernek született tehetsége van a bálványkészítésre. Megalkotja a maga bálványait minden korban, a mai civilizált világban éppenúgy, miint az őskorban. Csak az a különbség, hogy a mai ember bálványai finomabbak, korszerűbbek, mint a régieké. Ma már nem imádja az állatok, emberek kifaragott képeit, nem mutat be áldozatot a napnak, holdnak mint istenségnek, de éppen úgy megvan a bálványimádó képessége, mint a régieknek megvolt. A bálványimádás bűne a mi érzéki természetünkben gyökerezik. Ellene vagyunk Isten lélek voltának. Nem szeretjük, hogy annyira különbözik tőlünk, hogy olyan feltétlen hatalma, ereje, akarata van. Nem akarjuk elfogadni Urunknak, nem akarjuk elismerni felsőbbségét (Folytatás a következő oldalon) Ö fő, vérző sebekkel Meggyötrött, megrakott! Fő, szúró tövisekkel Megkoro'n áztatott! Ó, fő, -előbb oly ékes, Most olyan megvetett: V égy tőlem, ó szent ség es, Hálát s dicséretet! Kinek nevére föld s ég Meghajol, megremeg: Orcád, ó, égi Fölség. így hervadott-e meg? Szemed szelíd világa Hát így kihamvadott? A fényes, tiszta, drága — S te halott vagy, halott! Bűnömnek büntetése Volt rajtad, ó, igaz! Megváltóm szenvedés-e Lön nékem a vigasz. Ki méltó a halálra, Itt állok én szegény,, Irgalmad esdve, várva; Add, el ne vesszek én!
