Erős Vár, 1966 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1966-04-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK Vol. XXX. Évfolyam —- 1966. ÁPRILIS No. 4. szám. Krisztus halálával elvégezte az emberszeretet szent áldozatát. Helyettünk megfizette a bűn zsoldját, érettünk elhordozta a nekünk ki" iáró büntetést. Feltámadásával ez a határtalan ember,saeretetet diadalmaskodott a bűn és halál felett. Krisztusban tehát nincs elveszve a világ. Általa békességre juthat. A tanítványok a feltámadás napjának estéjén zárt ajtók mögött jöttek össze. Azért ilyen óvatosan, mert féltek. Lelkűkben fásultan elült, csüggedten gubbasztott a reménység. Amint így együtt keseregtek, megjelenít közöttük a feltámadott Krisztus és “Békesség néktek” szavakkal rájuk köszönt. Ebben a köszöntésben több volt, mint egyszerű üdvözlő jókívánság. Benne Krisztus az ő békességét ajánlotta fel tanítványainak. Feltámadásának ebben az áldásával kívánta részesíteni őket. Tudta, hogy erre a húsvéti békességre szorulnak rá a legjobban. Békességre vágyó zaklatott lelkűk úgy itta be a Feltámadott igéit, mint szomjas föld a termékenyítő esőt. Hitüknek fásultan lógó karja újra kinyúlt és minden erejével belefogódzott Krisztusba s boldog örömmel ragadta meg a kínált ajándékot: az életüket újjáteremtő békességet. Ennek nyomán kiszabadultak a szomorúság, rettegés nyomasztó érzései alól. Megteltek erővel. Belsőleg átváltozottan tértek vissza újra az emberek közé. Már majdnem kétezer esztendeje annak, hogy a feltámadt Krisztus adta húsvéti békességnek ez a csodája végbement. Azóta a világban sok változás történt. Az emberiség külsőleg elképzelhetetlen fajlődést ért el. A kultúrák egymásutánját hozta létre. Az ember értelmével fölébe nőtt a körülötte levő világnak. Leigázta a földet s most a többi égitest meghódítására tör. Úgy érzi, tudományának nincs határa. Mindent mlegtehet, amit akar. Még a maga istene is lehet. Hiába azonban civilizációjának minden ragyogása, hiába nőtt körülötte naggyá a külső világ, amikor lelkét sötét félelmek rettentetik, amikor riadt gyermekként tévelyeg a mai világ útvesztőiben. Sohasem volt talán az emberi lét olyan bizonytalan, eddig ismeretlen felidézett veszedelmektől olyan fenyegetett, mint manapság. Hiába a mai világnak minden káprázatos anyagi előrehaladása, amikor az emberiség erkölcsi magatartásában mind mélyebbre süllyed s ezáltal legyre gyorsuló sebességgel zuhan a teljes zűrzavar felé. A nagy technikai haladás csak kendőzése a végbemenő belső széthullásnak. Kiábrándultság, fásultság, az élet értelmetlenségének egyre nyugtalanítóbb érzése üli meg a lelkeket. Mindjobban vágyik a mai ember is a szíve mélyén ebben az összezavarodott világban a belső rendet teremtő békességre. Kétségtelen, hogy a legmodernebb ember is, akár a majdnem kétezer év előtt élt tanítványok, rászór ul Krisztus békességére. Krisztus tudja, hogy legjobban ezt nélkülözzük. Tudja, hogy minden gazdagságunk, gombnyomásra járó kényelmi berendezéseink ellenére is az Ő békessége nélkül didergő lelkű, szegény koldusok vagyunk. — Mire megyünk mindazzal, amit emberi erő hoz létre, ha hiányzik az, amit csak Isten ereje adhat meg: a békesség. Az a békesség, amely azáltal jön létre, hogy Istennel kibékít bennünket Krisztus, vele rendbehozza viszonyunkat s így rendeződik a magunk belső nyugalma s embertársainkkal való megbékélésünk is. Ezt Krisztus mind tudja. De vájjon tudjuk-e mi is? Vájjon kinyitjuk-e szívünket Isten békessége előtt úgy, mint tették annakidején a tanítványok? Amint Krisztus előtt lerakjuk fegyvereinket: büszkeségünket, értelmi gőgünket; amint bevalljuk előtte, hogy semmik vagyunk, hogy esődbeju to ttunk s kénve-kedvre magunkat átadjuk neki, Krisztus azonnal hatalmába veszi lelkünket. Kiűzi belőle a halálfélelmet. így, vele közösségre jutva nem félünk többé a haláltól, mert tudjuk, hogy Ő meggyőzte a halált s akik hit által belefogóznak, azokat kimenti a múlandóság örvényéből s örökélettel ajándékozza meg őket. Krisztus megváltó szerefete ezzel a békességgel tölti el a szívünket, ha HÚSVÉTI BEK ESS EG
