Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1965-10-01 / 8. szám

ERŐS VÁR 5. oldal ......................................... ......... kor haragszunk, rendszerint abba­hagyjuk az imádkozást! Ebből a részből meg kell látnunk azt is, hogy az ébredés sodrából ki­állott ember milyen fájdalom ön­magának, milyen fájdalom Istennek és milyen vesztesége az ébredésre váró világnak. Pedig Jónás rossz példája vissza-visszatér. Pál is milyen szomorúan írja “Démás engemet el­hagyott.” (II. Tim. 4-10.) Hány emberrel találkozunk, akik meg­keseredve húzzák az igát, a fégi tűzből már semmi sincs bennük, a, látásokat már rég elfelejtették, en­gedetlenek lettek a mennyei látás­sal szemben. Mennyi rokkant har­cosa van Istennek, aki megkesered­(E cikk írója, dr. Gustav Wiencke, egyetemes egyházunk tankönyvosztályán szerkesztő. Nemrégen tért haza európai útjáról.) Egy hideg februári vasárnap reg­gel felkerestem a Deák-téri evangé­likus templomot. A nagy tér kihalt volt, a templom magas, nyitott aj­taja feketén tátongott a halvány reggeli napfényben. Egymagám léptem be a templom­ajtón, megkerülve a nehéz bőr­függönyt, mely a belső bejáratot védi a hideg ellen. A templom bel­seje kellemesen meleg volt, de majd­nem egészen üres. Az előttem ter­peszkedő padrengetegnek csak a szélén ültek néhányan. A távoli ve, mindenkire megharagudva, min" denből kiábrándulva tengeti életét és csak egy vágya van: becsülettel meghalni mielőbb. Könyörögjünk azért, hogy azok, akiket Isten belevetett egy evangé­­lizáció sodrába és ott próbálta meg­fojtani bennünk az óembert és ki­hozni az új embert, ne jussanak Jó­nás sorsára, ne álljanak félre és ne csüggedjenek el és ne higyjék, hogy nekik van igazuk, amikor így visel­kednek. Jónás ugyanis szentül meg volt győződve, hogy ez a félreálló duzzogás az egyetlen helyes, jogos és igaz magatartás! befejezte prédikációját. Arra gondoltam: ime, az egyház “maradványa” a Vasfüggöny mö­gött. Azonban némi meglepetés várt reám. Az istentisztelet után körül­néztem, mert szerettem volna vala­kivel szóba elegyedni. Az ajtónál egyházi lapokat áruló néni csak mosolyogva rázta a fejét s így egy magas fiatalember felé fordultam, aki egyetemi hallgatónak látszott. Ő is csak magyarul tudott, de azután egy idősebb férfi csatlako­zott hozzánk, aki németül is be­szélt és kivezetett a templomudvar­­ba,. Ott állt — szinte eldugva — egy masszív, markáns arcélű Lut­her-szobor, de csak a felsőrésze van meg. (A szobor talapzatát a “fel­szabadítók” 1945‘ben eltulajdonítot­ták s most ez képezi a gellérthegyi ‘‘davajbálvány” alapját. A szerk.) Kiderült, hogy az csak az első is­tentisztelet volt, aminek végére ér­tem oda s így még bőven volt időm, hogy a főistentisztelet előtt körül­nézzek. A lelkészi hivatalban Hafenscher lelkész fogadott, egy joviális, ró" zsásarcú férfi, aki kitűnő angolság­gal emlékszik vissza az egyik ame­rikai teológián eltötött évére. Ettől kezdve nem éreztem magam egye­dül az idegen Budapesten. Egyik ismeretség a másikhoz vezetett és kitűnt, hogy a magyarok nemcsak szívesen beszélgetnek amerikaiak­kal, de vendégszeretetüket is meg­mutatják irántuk. Egyre terebélyesedő összekötte­téseim révén elkerültem egy esti is­kolába, ahol 3 órát adtam angol be" szélgetésből a felnőtt hallgatóknak. Közben Sok kérdést intéztek hozzám, többek között Goldwaterről és ar­ról, hogy vájjon az amerikai nyil­vános iskolák tanerői tényleg kü­lön biztosítva vannak'e, mert a ta­nulók sokszor megtámadják és ösz­­szeverik őket. A magam részéről az ottani családi élet felől érdeklőd­tem, tekintettel arra, hogy az egész világon Magyarország áll a máso­dik helyen a válások százalékszá­­má't illetően. De térjünk most vissza a Deák­­téri templomhoz. Felmentem az első emeleti karzatra, hogy felállítsam a, hangfelvevőmet. — Nyugodtan ott hagytam, biztosra vettem, hogy a karzaton nem ül majd senki. Le­mentem a földszintre és ott vártam a 11 órai istentisztelet kezdetét. _ Nemsokára a padom megtelt embe­rekkel, sőt az előttem és mögöttem !evő padok is mind. Fölpillantottam a magnó felé. ott is sokan szorong­tak. Az istentisztelet kezdete előtt már vagy 600-an lehettek a temn­­lomban. És nemcsak fejkendős öreg asszonyok, hanem minden kora­beli, beleértve az ifjúságot is. A prédikációnak csak azt a ré­szét értettem meg. ahol a lelkész utalt az oltárképre. Rafael híres Mennybemenetelének másolatára. Mégis nagy élvezettel hallgattam (dr) Templomba mentein magas szószéken a lelkész éppen

Next

/
Thumbnails
Contents