Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-01 / 8. szám
ERŐS VÁR 5. oldal ......................................... ......... kor haragszunk, rendszerint abbahagyjuk az imádkozást! Ebből a részből meg kell látnunk azt is, hogy az ébredés sodrából kiállott ember milyen fájdalom önmagának, milyen fájdalom Istennek és milyen vesztesége az ébredésre váró világnak. Pedig Jónás rossz példája vissza-visszatér. Pál is milyen szomorúan írja “Démás engemet elhagyott.” (II. Tim. 4-10.) Hány emberrel találkozunk, akik megkeseredve húzzák az igát, a fégi tűzből már semmi sincs bennük, a, látásokat már rég elfelejtették, engedetlenek lettek a mennyei látással szemben. Mennyi rokkant harcosa van Istennek, aki megkesered(E cikk írója, dr. Gustav Wiencke, egyetemes egyházunk tankönyvosztályán szerkesztő. Nemrégen tért haza európai útjáról.) Egy hideg februári vasárnap reggel felkerestem a Deák-téri evangélikus templomot. A nagy tér kihalt volt, a templom magas, nyitott ajtaja feketén tátongott a halvány reggeli napfényben. Egymagám léptem be a templomajtón, megkerülve a nehéz bőrfüggönyt, mely a belső bejáratot védi a hideg ellen. A templom belseje kellemesen meleg volt, de majdnem egészen üres. Az előttem terpeszkedő padrengetegnek csak a szélén ültek néhányan. A távoli ve, mindenkire megharagudva, min" denből kiábrándulva tengeti életét és csak egy vágya van: becsülettel meghalni mielőbb. Könyörögjünk azért, hogy azok, akiket Isten belevetett egy evangélizáció sodrába és ott próbálta megfojtani bennünk az óembert és kihozni az új embert, ne jussanak Jónás sorsára, ne álljanak félre és ne csüggedjenek el és ne higyjék, hogy nekik van igazuk, amikor így viselkednek. Jónás ugyanis szentül meg volt győződve, hogy ez a félreálló duzzogás az egyetlen helyes, jogos és igaz magatartás! befejezte prédikációját. Arra gondoltam: ime, az egyház “maradványa” a Vasfüggöny mögött. Azonban némi meglepetés várt reám. Az istentisztelet után körülnéztem, mert szerettem volna valakivel szóba elegyedni. Az ajtónál egyházi lapokat áruló néni csak mosolyogva rázta a fejét s így egy magas fiatalember felé fordultam, aki egyetemi hallgatónak látszott. Ő is csak magyarul tudott, de azután egy idősebb férfi csatlakozott hozzánk, aki németül is beszélt és kivezetett a templomudvarba,. Ott állt — szinte eldugva — egy masszív, markáns arcélű Luther-szobor, de csak a felsőrésze van meg. (A szobor talapzatát a “felszabadítók” 1945‘ben eltulajdonították s most ez képezi a gellérthegyi ‘‘davajbálvány” alapját. A szerk.) Kiderült, hogy az csak az első istentisztelet volt, aminek végére értem oda s így még bőven volt időm, hogy a főistentisztelet előtt körülnézzek. A lelkészi hivatalban Hafenscher lelkész fogadott, egy joviális, ró" zsásarcú férfi, aki kitűnő angolsággal emlékszik vissza az egyik amerikai teológián eltötött évére. Ettől kezdve nem éreztem magam egyedül az idegen Budapesten. Egyik ismeretség a másikhoz vezetett és kitűnt, hogy a magyarok nemcsak szívesen beszélgetnek amerikaiakkal, de vendégszeretetüket is megmutatják irántuk. Egyre terebélyesedő összeköttetéseim révén elkerültem egy esti iskolába, ahol 3 órát adtam angol be" szélgetésből a felnőtt hallgatóknak. Közben Sok kérdést intéztek hozzám, többek között Goldwaterről és arról, hogy vájjon az amerikai nyilvános iskolák tanerői tényleg külön biztosítva vannak'e, mert a tanulók sokszor megtámadják és öszszeverik őket. A magam részéről az ottani családi élet felől érdeklődtem, tekintettel arra, hogy az egész világon Magyarország áll a második helyen a válások százalékszámá't illetően. De térjünk most vissza a Deáktéri templomhoz. Felmentem az első emeleti karzatra, hogy felállítsam a, hangfelvevőmet. — Nyugodtan ott hagytam, biztosra vettem, hogy a karzaton nem ül majd senki. Lementem a földszintre és ott vártam a 11 órai istentisztelet kezdetét. _ Nemsokára a padom megtelt emberekkel, sőt az előttem és mögöttem !evő padok is mind. Fölpillantottam a magnó felé. ott is sokan szorongtak. Az istentisztelet kezdete előtt már vagy 600-an lehettek a temnlomban. És nemcsak fejkendős öreg asszonyok, hanem minden korabeli, beleértve az ifjúságot is. A prédikációnak csak azt a részét értettem meg. ahol a lelkész utalt az oltárképre. Rafael híres Mennybemenetelének másolatára. Mégis nagy élvezettel hallgattam (dr) Templomba mentein magas szószéken a lelkész éppen
