Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1965-10-01 / 8. szám
6. öldal ERŐS VÁR a dallamos magyar nyelvet, miközben szemem végigjárt a neoklaszszikus épület egyszerű vonalain, a fehér és arany színek változatain. Meglepő jó karban volt, a templom belsejét nemrégen renoválták. Az orgona mellől egy negyventagú énneklrar Bach művet szólaltatott meg. A prédikáció után keresztelés volt. Az egyik családtag hangszalagra vette a szertartást. Mikor ez a gyermek felnő, meghallga,thatja majd a saját keresztelését. Az istentisztelet után a tömeg nagyrésze megállt a templom előtti téren egy kis beszélgetésre. Én pedig visszamentem a karzatra, hogy lehozzam a magnót. A lelkész ezalatt odalent úrvacsorát osztott a mintegy 50 főnyi visszamaradt hívő számára. Magyar barátaimmal való beszélgetéseim során az a véleményem alakult ki, hogy egy ateista országban élő keresztyének helyzetét nem lehet élesen elhatárolt fekete-fehér színekkel ábrázolni. Először: az egyházi élet a 23 budapesti evangélikus gyülekezetben zavartalanul folyik. — Az átlagos templomlátogatottság a lélekszám 30 százaléka, magasabb, mint a nyugateurópai evangélikusoké. Az emberek nem félnek (Budapesten!) templomba menni; a vallástanítást azonban nyilvánvaló korlátok közé szorították. Konfirmációi oktatás vasárnap, a 2 intentisztelet közötti időben lehetséges. A hetenként tartott bibliaórákra főleg asszonyok jönnek. Az egyházi hetilap akkori számában benne volt Martin Luther King képe, továbbá a világegyház hírei, valamint egy NATO-ellenes politikai vezércikk. Másodszor; a kommunista, országokban élő keresztyének magatartását talán jellemzi az, amit egy evangélikus barátom így fejezett ki; “Nem szabad erőszakkal ellentállnunk, vagy támadnunk, hanem inkább meg kell tanulnunk szeretni azokat, akiknek fogalmuk! sincs a keresztyénség mibenlétéről.” Jó ada,g tűrő hit kell ahhoz, hogy az ember megértésben és szeretetben járjon, a viszonzás minden reménye nélkül. “Bizony, így élünk mi egyik napról a másikra” —■ mondta barátom. Végül pedig: nagyon mély benyomást keltett bennem a magyar nemzeti érzés megújulása. “Magyarok vagyunk és nem hagyjuk magunkat eioroszosítani.” Sokszor hallottam ezt is: “Ez nem a mi forradalmunk!” Általános benyomásaim megerősítést nyertek azon az estén, amikor egy evangélikus otthonban Kodály Zoltán Psalmus Hungaricusát hall-A korszellemnek behódoló egyház Will Herberg, a Drew Egyetem (Madison, N. J.) professzora, a “Protestáns, Katholikus, Zsidó” — című könyv szerzője, egyik nemrégen tartott előadásában minden egytház számára megszívlelendő következő kijelentéseket tette: “Természetesen az egyháznak alkalmazkodnia kell a változó időkhöz. Ez az alkalmazkodás azonban nem jelentheti a téves eszméknek, ferde erkölcsi magatartásoknak az átvételét csak azért, hogy az egyház ezáltal modernnek, időszerűnek lássák. A korszerűsítés nevében sokan azt várják az egyháztól hogy a mai idők szelleméhez alkalmazkodva, elhagyva divatjamúlt útgattam lemezről. Az erőteljes akkordok ünnepélyes komorsága betöltötte ai szobát. Gondolataim Magyarország 150 éves török elnyomatása és az evangélikusoknak a Habsburgok alatti üldöztetése körül forogtak. Házigazdám ekkor .kezembe adta a Bibliát. (Kodály e műve az 55. zsoltáron alapul.) — Ezek a zsoltárversek bizonyára sokak érzelmeit fejezik ki a mai Magyarországon — az egyházon belül és kívül : jait, váljék korszerűvé. Én ezzel szem. ben éppen az ellenkezőjét állítom: az egyhiá;; állhatatosan tartson ki a válíozhatatlan és örök igazságról való bizonyságtevésben: nincs szüksége a divatozásra, különben is az egyház belső lényegénél fogva képtelen is arra, hogy divatos legyen. Ha az egyház hűnek a. kar bizonyulni hivatásához, akkor állást kell foglalnia a világgal, a korral, a kor szellemével szemben, mivel a vi. lág és a kor jelentős mértékben mindig lázadásban van Isten ellen. Hadd emlékeztessek arra, hogy az egyház naggyá nem azért lett, nem azért maradt meg, mert alkalmazkodott a “modern szell©m”jhez, hanem éppen azért, mert annak elleneállott. Amikor 1864- ben IX. Pius pápa elltéiőleg nyilatkozott korának több “modern” eszmőjé“Keseregve bolyongok és jajgatok,; Az ellenség szaváért és a hitetlenek nyomorgatásáért . . , Megszabadítja lelkemeí békességre a rám támadó hadtól . . . Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad.” (The Lutheran)
