Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1965-08-01 / 7. szám
6. oldal ERŐS VÁR ban, tága,s előadótermekben, jól gondozott parkokban. Nem érezték otthon magukat. így felbukkant többek lelkében az a gondolat, hogy nem lehetne-e — akár milyen szerény kezdettel — egy külön magyar otthonra, konferenciai központra szert tenni. A tervezgetésből valóság lett és a svéd evangélikus egyház segélyszerveinek nagylelkű segítsége, valamint a magyar menekülthívek áldozata révén pár esztendővel ezelőtt sikerült megvásárolni a Tőiken tó partján magasló, kissé elhanyagolt udvarházat, Tángagárde-t. Persze, az első feladat az volt, hogy az épületet lakhatóvá tegyék. Ez nagyrészt önkéntes munka révén meg is történt. A következő állomás bútorok, felszerelési tárgyak beszerzése volt Ez sok áldozatot követelt, de hamarosan megoldódott. Végül megkezdődött a táborozás: jöjjünk konferenciázni Tángagärde-be! A hívó szó az elmúlt években, de idén sem talált süket fülekre. A ház szobái megteltek és kertje gyermekkacagástól vagy evangéliumi énekek dallamaitól volt hangos a nyári hónapokban. A fák alatt bibliát a térdükön tartó emeberek tanulmányozták az élet beszédét, esténként az emeleti nagy szobában a keresztyén élet nagy problémáival foglalkoztak. A magas zászlórudon a háromszínű magyar zászló messzire hirdette, hogy egy sokat szenvedett nép északra szakadt ága próbálja itt az otthonról hozott hit-lángot megőrizni. A nyári konferenciák mellett voltak a múltban mindig gyülekezéti csoportok, amelyek egy.egy hét végén leutaztak a konferenciai központba, kis kikapcsolódásra; itt szokták megrendezni a skandináviai magyar egyháztanács konferencáit és összejöveteleit is. így volt ez 1965 pünkösdjén is, amikor Dániából és Norvégiából, valamint hét svéd városból gyülekeztek össze magyar presbiterek, hogy az egyházi munka további menetét megbeszéljék. U- gyanis a skandináviai magyar evangéliumi munka történetében Jekészválto. zás is bekövetkezett: Glatz József lelkész a kölni (Németország) magyar lelkészi állomásra való meghívást fogadta el és a skandináviai magyar protestánsok — svéd egyházi hatóságok jóváhagyásával — Koltai Rezsőben találtak új lelkipásztorra. A lelkészváltozással és a jövő munkaprogrammjával kapcsolatban sok megbeszélni való volt, hasonlóképpen le kellett bizonyos jelentéseket tárgyalni, költségvetéseket is kellett készíteni, így az egyháztanácsosok számára alig maradt idő a környék bejárására, kirándulóhelyek felkeresésére. A lelki felüdülés alkalmai a reggeli és egyéb áhítatok, valamint a pünkösdvasárnajpi istentisztelet voltak, A pünkösdi presbiteri konferencia csak előjáték volt. Egy héttel később 26 gyermek részére nyílt meg Tángagärda vendégváró kapuja, akiket két “tanító-bácsi” és két “tanító-néni” foglalkoztatott az elkövetkező három hét alatt. Ez biblia-iskolából, énektanulásból, magyar földrajz és történelem tanulásból állott. Rajz verseny, torna, fürdés, játék, kirándulások egészítették ki a napi programmot. A háromhetes gyermektábor alatt 51 vendég is érkezett egytől négynapos ottartózkodásra Tángagarde-be, akik résztvettek a vasárnaponként tartott istentiszteleteken, ill. héköznapi áhítatokon. Július elején családi konferencia kezdődött az otthonban. Bizony, aggodalommal tekintett a rendezőség elébe, mert az állandó esőzések miatt több család vonta vissza jelentkezését és már-már csak egy egész kis körre, főleg fiatalokra zsugorodott össze a résztvevők száma. De az első hűvös napok elmúlta után nem csak az ég derült ki hanem a ház is megtelt és megkezdődhetett a konferenciai programúi. A nap %9-kor zászlófelvonással kezdődött. — Ríeggeli után a Miatyánk egyes kéréseivel foglalkozó rövid reggeli áhítat volt. Ezeket Koltai Dezső és Szigethy Sándor vallástanárok tartották, felváltva. Majd bibliaórák következtek: a gyermekekét Margit néni, a fiatalokét és felnőttekét Pósfay György és Terray László lelkészek tartották váltakozva. “Ki a fővezéred?” volt a főtéma és a Galaciabeliekhez írt levél került megbeszélésre. Ezután szabad idő következett, majd ebéd után fürdés, játék, éneklés és uzsonna. Ezt előadások követték, megbeszélésekkel. “Az egyház szolgálata” volt ezek tárgya. Ugyancsak Pósfay és Terray lelkészek vezették ezeket. Az esti, evangélizálő jellegű áhítatokat is ők tartották vacsora, ill. zászlólevonás után. Majd a résztvevők még sokáig együtt maradtak, hogy vetítettképes előadásokban gyönyörködjenek, meg verseket, hangjátékot vagy prózai előadásokat, felolvasásokat hallgassanak meg, vagy együtt énekeljenek. A szabadidő nem jelentett minden résztvevő számára szabad foglalkozást. Egy fiatal barátunkat Szigethy vallástanár konfirmációi oktatásban részesítette, többen nyelvórákat kaptak, hogy felvételi vizsgákra előkészülhessenek. Terray László a norvég rádiószolgálat magyar adása részére készített hangfelvételeket, Koltai lelkész pedig az adminisztráció és beszerzések gondját hordozta ezekben az órákban. De rajtuk kívül is voltak önkéntes segítők, akaik azon voltak, hogy mindenki otthon érezze magát ezen a kis magyar szigeten. A konferencia tetőpontja a 25-i záróistentisztelet ivóit, amelynek keretében konfirmáció és úrvacsoraosztás is volt. A kápolnává átalakított nagyterem több, mint félszáz hívőt fogadott be. Sok szem könnyes lett, amikor megszólalt a harmonium és felhangzott a gyülekezeti ének. Nem egy résztvevő ugyanis Magyarországról jött Tängagärde-he és akkor érezte magát igazán “otthon”, amikor a megszokott dallamok a “hazai templomi hangokhoz” hasonlóan megsímogatták lelkét, mikor felhangzott az anyanyelven mondott imádság és Ige, egy fiatal, kis gyermek korában Svédországba került lélek magyarnyelvű hitvallástétele, amikor az oltár előtt leborulva két Luther-kabátos lelkész nyújtotta az Ür megtört testét és kiontott vérét az úrvacsorában. De így éreztek azok is, akik már sok éve elszakadtak a szülőhazától: akkor érezzük magunkat “otthon”, akkor szűnünk meg idegenek és jövevények lenni, — hogyha felhangzik anyanyelvűnkön a drága biztatás: az Isten házanépe, az Isten gyermekei, az ő családjának a tagjai vagyunk! Mi nem vagyunk szétszóródott, falevélként hányódó nép, ma összegyűjtött, kihívott és egy szent törzsbe beoltott nép vagyunk! Nem vagyunk egyedül, mert velünk az ür és nem vagyunk gyengék, mert az Isten, Aki a keresztségben először, és azóta is oly sokszor magához ölelt, a mi erősségünk! Ezt a biztatást kívánta eddig és kívánja a jövőben is Tángagarde, ez a pici magyar sziget a svéd erdők és tavak közt nyújtani. Hisszük,, hogy ezzel egy igen fontos szolgálatot végez, amire nem elég csak felfigyelnünk, hanem amiért hálát is kell tudni adnunk. — y —y •
