Erős Vár, 1964 (34. évfolyam, 2-9. szám)

1964-09-01 / 7. szám

Vol. XXVIII. Évfolyam - .. ' 1964. .SZEPTEMBER-OKTÓBER - No. 7. szám.

A REFORMÁCIÓ ÁLDÁS äF

Amikor a reformáció áldásáról beszélünk, az üdvbizonyosság mellett fel szoktuk sorolni a megtisztított evangéliumot, a gondolat szar badságát, Luhter Kátéját, az anyanyelvre fordított bibliát, a wormsi bizonyságtételt, a speyeri protestánst, az ágostai hitvallást és a reformáció kulturális és nemzeti melléktermékeit. Ez mind helyes is, de érthetetlenül nem becsüljük meg sem magát a reformáció emlékünnepét, (pedig az általános keresztyén ünnepek között, ez az egyetlen különleges evangélikus ünnepünk) és nem becsüljük meg eléggé magát a reformáció hithősét, LUTHERT sem.

Sok evangélikus van, akinek hite csak olyan “sem alatta, sem felette, sem benne” langyos hit, amely nem veszi komolyan sem Isten szentségét, sem Isten kegyelmét s ezért az üdvbizonyság helyett megelégszik üdvreménységgel. Nem is lehet ez máskép ott, ahol az evangélikusok nem mentek át személyesen Luther emésztő tusakodásán : hogyan nyerhetem el az üdvösséget?

A vallástörténelem csakúgy, -— mint a nemzeti- és világtörténelem igazolja, hogy az emberek sohasem a,z elméletek előtt hódolnak meg, hanem a teóriát képviselő személyek előtt. Az értéklajstrom tetején mindig egy személyiség van. Ilyen ajándék nemcsak a mi számunkra, hanem a világ számára is: dr. Luther Márton.

Érthetőnek tartjuk azt, hogy római katolikus testvéreink ellenséges érzülettel viseltetnek Luther inránt

hiszen az ellenreformáció tűzzelvassal égette bele a római katolicizmus szívébe a Luther és az ‘‘eretnekek" elleni gyűlöletet. Nem is gondoltak akkor még a reformációnak. őket is megreformáló eredményeire s méginkább arra, hogy mi lett volna a római katolicizmusból, ha nem az építő mentalitású és történd érzékű Luther, hanem a romboló szellemű Karlstadt állt volna a reformáció élén?

Luther kímélte a római katolikus egyházat, könyörgött feljebbvalóinak és a pápának, hogy ne halogassák a belső reformokat. Nem Luther hagyta ott egyházát, de a pápa átkozta ki az egyháziból Luthert. A hivatalos és vad színekkel megrajzolt lelki és szellemi Luther képét már évszázadokkal ezelőtt próbálták egyesek, katolikus részről is, enyhíteni azzal, hqgy hangoztatták Luther teológiájának krisztocentrikus voltát. Vannak Luther-kutatók a római katolikusok között is, akik abból, hogy a tridenti .zsinat egyetlen egyszer sem említette Luther nevét, arra a következtetésre jutottak, hogy a zsinat nem akarta a tárgyalásokhoz vezető ajtót bezárni. Újabban egyre inkább hangoztatják római katolikus oldalon, hogy az a reformvágy, ami életre hozta, a II. vatikáni zsinatot, már ott lebegett a tridenti zsinat felett is. Amikor ezt olvastam, felsóhajtottam: milyen másképen állana ma a keresztyénség ügye, ha a zsinat tagjai már akkor úgy engedelmeskedtek volna a Szentlélek vezetésének, mint ma.

Vissza kell mennem ahhoz a, megállapításhoz, hogy evangélikus testvéreink még mindig nem tudják kellőképen értékelni Luther személyét, mint Istentől kapott reformációi ajándékot. A róla alkotott felfogás két vélemény között tévelyeg. Az egyik előtt Luther nem elég szabadelvű, sok benne még a középkori szerzetes, azonkívül stílusában modortalan, nyers, sőt sokszor goromba,. A másik vélemény Luther írásait csalhatatlannak tartja, magát Luthert holmi evangélikus pápának. Hiába tiltotta meg Luther, hogy a reformáció követői az ő nevéről nevezzék el magukat, (lutheránus), hiába írta: “Örömmel láttam volna, hogy könyveim háttérbe szoruljanak és feledésbe menjenek, csak éljen Krisztus és haljon meg Márton.” — “Hagyjátok békén Luthert, legyen ő akár gazfickó, akár szent ember. Isten még . . . egy szamár által is tud beszélni. Én magam sem ismertem Lutheri, én nem is akarok róla tudni. Vigye el az ördög, ha tudja, csak Krisztust hagyja békében ... ” Mindig voltak és lesznek lelkes ‘‘lutheránusok”, akik a hitvallást Luther hitvallási irataiba akarják bebörtönözni, pedig “a hitvallások nem bilincsek, hanem szárnyak.” Hazánk egyik áldott evangélizátora így beszélt Lutherről: “Bámulom Wald áldozatos lelkét, a tudós Wiclif kitartását, Húsz haláltmegvető h'itét, Savonarola tüzes gyújtó lelkét, Zwingli kardforgató bátorságát, Kálvin vaskövetkezetességü logikáját, de Luthert szeretem, mert