Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-11-01 / 10. szám
ERŐS VÁR szemben? Érdekes, hogy Luthernak ebből a munkájából nem lett hitvallásfi irat, pedig ez volt egyik legfontosabb munkája. Ma egyszerűen és világosan látunk dolgokat és akár értjük, akár nem, el kell fogadnunk. Letagadhatatlan, hogy az írásban kétféle ige van. Az egyik szerint minden az emberen fordul meg, a másik szerint minden az Istenen fordul meg. E két iszembeállő igazságot nem lehet semmiféle kompromisszummal kiegyeztetni. Yan két tapasztalati tény is: minden ember megtérése előtt arról van meggyőződve, hogy én, az ember, keresem az Istent, Mikor átlépett a szoros kapun, világosan látja: Isten keresett engem. Két letagadhatatlan döntés is van. Az egyik szerint én döntöttem Isten mellett, a másik szerint üdvösségem fundamentuma: Isten döntött mellettem. Hogy ez a két vonal, mely Isten lejelentésében elénk áll, miképpen találkozik az elrejtett Istenben, az titok, arra nem tudunk felelni “A titkok az Űréi, a mi Istenünkké, a kijelentett dolgok pedig a miénk s a mi fiainkká mindörökké.” Barth Károly sokat foglalkozott a predestináció kérdésével és véleményét ebben a mondatban 'határozta meg: ‘ a kárhozatra való kiválasztás és eleveelrendelés Isten szuverénitásából folyó olyan lehetőség, amely Krisztusban lehetetlenné vált.” Hadd fejezzem be 'ezzel: Nem a mi dolgunk tudni a dolgokat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. A mi dolgunk elvégezni a mi kötelességüniket, amely így parancsol: Harcold meg a .hitnek szép harcát és kegyelemből nyerd el az örökéletet! T. Z. után Időszerű kérdések — Asbóth Gyula — I. EGYÜTT, VAGY ELKÜLÖNÜLTEN ÉLJüNK-E? — Az együtt., vagy elkülönülten élés — az integrálás vagy szegregálás kérdése nemrégen a fehérek és feketék között olyan feszült helyzetet teremtett az egyik déli államban, hogy katonaságnak kellett rendet csinálni. Ez az erőszak alkalmazta rend azonban a kérdésnek nem megoldása. Egymásmelleit is élhetünk távol egymástól és elkülönülten is élhetünk közel egymáshoz. A kérdés nem a térben, hanem a lélekben való együttélésnek a megoldásra váró feladata. — Az Egyesült Nemzetek gyüléstermében a különböző nemzetek kiküldöttei ülhetnek könyöküket súrló közelségben is egymáshoz de ez a térbeli közelség lelkileg még nem hozza őket össze egy “Felebaráti-Világ-Közösségbe”. Ezzel a kérdéssel Jézus is szembekerült. Az “Irgalmas Samaritánus” példázatában a zsidó törvénytudó kérdésére: “Ki az én felebarátom?” — azzal a kérdéssel válaszolt, hogy a rablók kezébe került szerencsétlen embernek, a történet három szereplője kősíül, “ki volt a felebarátja”. Ebben a történetben Jézius nem arra adott feleletet, hogy a zsidók és samaritánusok, akik kölcsönösen gyűlölték egymást, integráljanak-e, vagy szegregáljanak, együtt vagy elkülönülten éljenek-e? Azt kötötte csak a lelkűkre, hogy egymásnak legyenek jó felebarátai. A felebarátság kérdése pedig Jézusnak ebben a történetben adott tanítása szerint nem úgy kezdődik, hogy azt kérdezem: “Ki az ÉN felebarátom?”, hanem arra keresek választ: “KINEK vagyok én a felebarátja?” A mi bűnös természetünk szerint mi azt várjuk elsősorban, hogy mások legyenek jók hozzánk s ne mi másokhoz, mások legyenek nekünk a felebarátaink és ne mi másoknak. Javuljanak meg mások, de ne mi. Mindenkinek, mindegyik oldalon állónak magánál kell 'elkezdeni a felebaráti közösség megteremtését. Az a bajunk, hogy Istentől “elkülönülve”, tőle szegregálva élünk s ezért mtem tudunk egymással sem lelki kö-3. oldal Furulyaszó a fenevad torkában Hans Thoma képéhez Festőtestvér, talán te maga,d voltál a gyermek, akit megrajzoltál, aki a fenevad kitátott, szörnyű szájában vígan furulyázott . . . arcán derű a félelem helyett? . . . Vagy . . . csak ismertél ilyen gyermeket? Vagy . , . csak szerettél volna ilyen lenni? Gyermek, akinek boldog derűjét nem veheti el semmi? Tudcin már! Isten maga segített megrajzolni az igazi hitet. Ez a hit! Ez a boldog “mégis”! Ha fenevad torkában ülnék is, (nem ülök-e benne naponta? . , . nincs-e kitátva sátán, halál torka . . . a pokol torka?!) mégis furulyázni vidáman, mert a mennyben Atyám van, mert Krisztusom van! . . . megfogózni hatalmas Krisztusomban, és furulyázni és nem félni, furulyaszóval fenevad torkában nevét dicsérni! Köszönöm a biztató képet a sírban porló, jó mesternek. És Istenem, csak egyet kérek: hadd legyek mindig — az a gyermek! Turmezei Erzsébet
