Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-09-01 / 8. szám
ERŐS VÁR 5. oldal des életkörülmények között és anyagi helyzetben élt és szinte egyik napról a másikra koldusszegénnyé lett, emigráns sorsban mindent elölről kellett kezdenie, bizony sokszor nem ért reá, (hogy gyermekeivel annyit és úgy törődjön, amint azt odahaza tette. És jött a magyar cserkészet. Átvette a szülőktől ennek a nevelő munkának egyrészét: — megtanítani a gyermekeket arra, hogy mi az Isten akarata szerinti jó és szép, miként maradhat meg tisztán és egészségesen ebben a bűnt lehelő világban, és magyarrá formálni aa idegen környezetbe került magyar lelkeket. Mi, nyugat-clevelandi magyar evangélikusok boldogok vagyunk, hogy egyházunk gyülekezeti termét rendelkezésre boesáthattuk ennek az áldott munkának a számára, hogy a mi egyházunk tagja: Dolesch Melinda irányította és végzete munkatársaival ezt a munkát. És most, őrségváltáskor hálával köszönjük meg neki sok évi lelkiismeretes, nagy felelősséggel és szeretettel végzett munkáját. Az Ür Jézus a Hegyi Beszédében — (Máté 5:4’.) azt mondta: ‘‘Aki téged egy mértföldre kényszerít, menj el vele kettőre.” Ezt tette Dolesch Melinda aj cserkész-munkában. Lakását, sokszor terített asztalát, minden idejét, pihenését, családi nyugalmát, egész szívét és lelkét adta oda vállalt munkájának, — nem törődve hálátlansággal, és az emigráns betegséggel: a szeretetten ős illetéktelen kritikákkal. Egyedül a lelkiismeretében megszólaló isteni és magyar parancsokra hallgatott. Azért volt és lesz mindig cserkészmunkája értékes, mert EVANGÉLIUMI. Amikor köszönetét mondunk neki, kérjük Isten áldását az új vezető alatt végzendő új munkára és cserkészeinkre is. Mi tudjuk, hogy Melindánk szíve, segítsége és imádsága továbbra is hűséges kísérője lesz cserkészeinknek és a cserkészmunkának. Egyed Aladár LUTHER TANÍTÁSA A SZOLGAI AKARATRÓL I. BEHARANGOZÓ ‘‘öreg ember visszanéz” — énekelték az ig'lói diákok, de dalolgattuk mi is, eperjesi teológusok az úgynevezett ‘Kerti-'vendégiőben”, ahol csak libamájat és finom barna bajor sört lehetett kapni. Jogászok, teológusok, tanítóképző növendékek és a professzoraink voltak ennek a vendéglőnek törzsvendégei. Egyetlen hosszú asztal volt állandóan lefoglalva a részünkre s hetenként hétfőn és pénteken este volt aj törzstalálkozó, amelyen nem egyszer 70-90 egyetemi hallgató és 10-12 professzor vett részt. Együtt ettünk-ittunk mindig a külön nekünk csapolt friss hordóból, jöttek a nóták egymásután, csaknem mindig három hangon, egyik nótánál könnyezett a szemünk, másiknál nevettünk, de mindig mindenben harmónia volt, sohasem volt baj és kapuzáráskor mindig mindenki odahaza,1 volt. Most, félszázad év után isj azt mondom, igaza volt annak a tréfás mondásnak: “Ha hitet akarsz, akkor menj a soproni teológiára, ha teológiai tudományt, akkor a pozsonyiba, ha ellenben jól akarod magad érezni négy éven át, akkor menj az eperjesi kollégiumba, mert az a ‘magyar Heidelberg’, ott van a legszebb diákélet.” Hogyne lett volna boldog ez a fiatalság, mikor Csengey Gusztáv teológiai költő-tanár volt a diákcsaládnak aa atyja, mindenki “BÁCSF-ja. Az ö egyháztörténeti előadásain mindig telve volt a terem, idegenekkel is, mert az külön irodalmi 'esemény volt. Dr. Hebelt Ede szociológiai előadásai, dr. Obál Béla vallástörténeti előadásai messze felülemelkedtek annak a kornak szellemi nívóján, új meglátásokat hoztak és új parancsokat idegeztek belénk. Tanárainkban nem is volt hiba, legfeljebb bennünk, akik “szegények voltunk, de jól éltünk.” Idősebb professzoraink az “apa-fiú” viszonyát, fiatalabb profeszszoraink pedig valósággal “baráti” viszonyt építettek ki az ifjúság számára. Visszanézve ezek között az emlékek között kotorásztam. Hála Istennek, Bajorban még lehetővé vált, hogy irataim egy részét “kiszerezhessem”. Így került (ki egypár Szegedi Evangélikusok Lapja is, szegedi munkám egyik kedves gyümölcse. Ennek egyikében akadtam reá Túróczy Zoltán, akkor még győri lelkésznek arra az előadására, amit Egyetemi Luther Szövetségünk meghívására a szegedi protestánsok előtt tartott, magyarázva Luthernak azt a legkiválóbb munkáját, amit a rabszolga akaratról írt. A lap nagy vonásokban közli az előadás menetét. Amíg olvastam, két dolog jutott az eszembe. Egyik az, hogy szakvizsgára, rendszeres teológiai dolgozatként én is ezt a témát kaptam és milyen sok fáradságomba került, amíg (német fordítások után) dolgozatom elkészült. A másik gondolat pedig aa volt, hogy igazában a kérdést akkor kezdtem megérteni, amikor Túróczy Zoltán előadását hallottam. Azóta is hit dolgában, a Biblia után, elsősorban is ő a tekintély előttem, hiszen Isten után neki köszönhetem ki isztocentrikus hitemet is. Ha Székács Józsefet a Berzsenyi Dániel sírjánál tartott emlékbeszéde szónoki sikere alapján 1860- ban elnevezték “az ország papjának”, akkor Túróczy Zoltánt ébresztő igehirdetései alapján nyugodtan elnevezhetjük “az ország evangelizátorának.” Harmadiknak az az elhatározás született meg bennem, hogy Luthernek ezt a tanítását a szolgai akaratról, legalább ezekben a nagy vonásokban köakinccné teszem lapunk hasábjain. Felmerült azonban mindjárt az a gondolat, vájjon ma az a kérdés, hogy az emberi akarat szabad-e vagy megkötözött, időszerű-e? Hogy a helyes választ megkapjuk gon. dőljünk arra, hogy ezt a kérdést igy is meg lehet fogalmazni: az emberi beszámithatóság kérdése, az emberi akarat korlátái, vagy pedig így; az ember életnyilvánulásában melyek azok a cselekedetek, amelyek az ember saját elhatározásából születnek s melyek azok, am'k rajta kívülálló tényezők következtében történnek meg? Az orvostan az emberi gének vizsgálatával, a mélylélektan a tudatalatti világ vizsgálatával, a pedagógusok vizsgálatai abban az irányban, (hogy mennyire nevelhető az ember, a bíróság kérdése az emberi beszámíthatóság tárgyában, — mind azt igazolják, hogy ez a kérdés nagyon is időszerű. Ezért foglalkozunk hát vele Luther alapján, teológiai szempontból, Túróczy Zoltán előadásában októberi és novemberi számunkban. _ dr — (Folytatjuk)
