Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-09-01 / 8. szám
6. oldal ERŐS VÁR FÓRUM HOZZÁSZÓLÁS a “Maradandó városunk” c. cikkhez írta: dr. B. A., Pa. Most, amikor ezeket a sorokat elkezdettem írni, úgy érzem magam, mint az a rossz számtanista diák, aki arra vállalkozott, hogy a relativitás elméletét algebrai alapon megdöntse. Hogyan jövök én. a laikus ahhoz, hogy észrevételeket tegyek, vitába bocsátkozzam Istennek nemcsak egy hivatott, de magas teológiai képességgel rendelkező tudósával? Vigaszom legyen az a tény, amit igen sok szakértő állít, hogy Einstein elméletének matematikai levezetésében van egy olyan egyszerű számtani tévedés, (s ennek alapján következő helytelen okoskodás), melyet ha egy VI. gimnazista elkövet, joggal “szekundába pónálkatja’’ mathézis professzora. Mi evangéliumi keresztyének nemcsak hisszük, hogy egy madárfióka sem hullhat alá Isten tudta nélkül fészkéből, hanem benne van az ő szent és jnegmásíthatatlan akaratában minden, ami a világegyetemben létezett, létezik és létezni fog. Ennek alapján hisszük és valljuk, hogy Isten akaratából vannak fajok, népek, nemzetek és nemzeti tulajdonságok, adottságok, amelyek ellen büntetlenül vétkezni nem lelhet. Mi tudjuk, és Isten iránti hálával valljuk, hogy Isten akaratából lettünk magyarok, népiségünket Istentől kaptuk ajándékba s ez nekünk isteni parancsokat is jelent: — megmaradni és gyermekeinket, utódainkat megtartani magyarnak Történelmünk tanító példáiból s több mint évtizedes emigráns sorsiunkból ,tudjuk, hogy talajtalanságunkban ja titkos, aem észlelhető, mégis életképes gyökereket tudunk hajtani tengerek, hegyek vasfüggönyén át is, azokba a rögökbe, amelyből vétettünk. Mi nem “nácik”, de keresztyén magyar nemzetiek vagyunk minden csepp vérünkben és azok is akarunk maradni. Megtanultuk az angol nyelvet, gyermekeink egyre-másra, akarva-nemakarva, sokszor rosszakarat ellenére is az első tanulók közé jutnak fel az idegennyelvű iskolákban. Mi el akarunk sajátítani minden szépet, jót és hasznosat, amivel nemzetünknek becsületet és szebb jövendőt teremthetünk és becsületes munkával, viselkedéssel, javíthatjuk a külföld előtt, ellenségeink által terjesztett rossz hírünket, — de magyar lelki kincseink megőrzését isteni parancsnak, evangéliumi tanításnak tartjuk mindhalálig. Amilyen mértékben vallom, hogy fajiságom nem lehet vasfüggöny más népek felé, ugyanilyen mértékben tartom isteni parancsnak azt, hogy harcolok minden fajta elnemzetlenítő törekvés ellen, egyházban és egyházon kívül egyaránt. Mint keresztyén magyar tudom és vallom, hogy tagja vagyok egy keresztyén egyetemes egyháznak is és népiségemet nem akarom afölé helyezni. De hangoztatom, hogy az egyetemes keresztyén egyháznak sincs semmi joga letörölni rólam az Istentől ajándékba, kapott nemzeti karakter-vonásokat. — Vallom azt is, hogy a magyarnyelvű istentiszteleteknek nem a magyar nyelv a formáló ereje, hanem az IGE, de nem felejtettem el és hangoztatom azt is, ;itt az idegenben kiáltom a háztetőkről, amit a Biblia így üzen: ‘Minden népnek a maga nyelvén az evangéliumot.” Senki sem tagadhatja, hogy magunk és gyermekeink magyarrá való megtartása nem a társadalmi egyesületek, hanem — az Ige hirdetése mellett, —• mindjárt másodsorban a külföldi keresztyén magyar egyházak feladata. Szomorúan hallottam illetékesektől, hegy még a megmaradt pár evangélikus magyar egyházban sem végzik anyanyelvűn a hitoktatást, konfirmációt és ifjúsági igehirdetést. Ez nem más, mint az asszimiláció bűnös elősegítése. Éppen olyan bántó, mint amikor a magyar egyházban működő magyar lelkészek gyermekei már nem tudnak magyarul. Befejezésül még csak annyit (válaszul a cikkre), hogy ami értékeinknek a befogadó ország számára való átnyújtását illeti: mi magyarok adtunk már évezredes történelmünk során éppen elég könnyet, vért, életet, tehát értéket, — ideje, hogy ők visszaadják életünket, vagyis szabadságunkat! * (Az első cikknek ugyanazzal a tisztelettel adóztam, mint ennek a visszhangnak. Az IGAZSÁGOT keresi mindkettő, Krisztus leikével és alázatával, mert mindkét cikkíró tudja, hogy az Igazság Krisztusnál van. Ez a kérdés emigráns életünknek egyik legkorszerűbb és legfontosabb kérdése. “Menynyire maradjak meg magyarnak? Menynyire fogadjam be a nyugati világot?” íme itt van két vélemény. Mindkettő tudja, hogy csak rész szerint van bennünk az igazság és mindkét cikkíró elismeri, hogy a másikban is van részint való igazság. Mindkettő nem a maga igazságát, hanem az Igazságot keresi, ebben pedig nem lehetünk reálpolitikusok. Tudják azt is, hogy ezt a kérdést most maga az Isten vetette fel s az Igazság megszületéséhez vita kell, mert az mindig a szembenálló nézetek vetélkedésében, pengék csattogása közben születik meg. Egyik sem akarja legyőzni a másikat, hanem engedi magát meggyőzni is, tudva azt, hogy az Igazság keresésében nincsen győző és legyőzött, mert mindig az Igazság győz! Lapunk, — bár havi lap és kis terjedelmű, — de szívesen ad helyet mindenkinek ebben a nemes vitában. Szerkesztő.) Evangelizációnkat 1962-ben is egyhetes, családias nyaralással kötöttük össze és próbaképen eilőször: Lakeside (Ohio) koníerenciázó telepen rendeztük meg. Talán ez volt az oka annak, hogy az eddig rendezett evangelizációs összejöveteleink közül ezen voltak a legkevesebben: 32 felnőtt és 12 gyermek vett részt rajta. Próbálkozásunk kény is z e r ü volt, az a magyarázata, hogy a kislétszámú magyar evangélikusság nehezen kaphatja meg a finnek LUTHER táborát, megfelelő időben, akkor, midőn, sok más nagylétszámú nemzetiségű csoport is igényli azt. Az evangélizáció tárgyát a keresztyén élet, hit és erkölcs kérdései képezték vezérfonalul az EVANGELIUM IGAZSÁG c. legújabb hazai hittankönyvnek Hl. része szolgált. Előadók voltak: Egyed Aladár, Varga László, juhász Imre, Tessényi Kornél és Brachna Gábor ev. lelkészek. Az egész héten az áhítatokat — a Zsoltárok alapján — Tessényi Kornél végezte Komoly elmélyedés, őszinte megnyilatkozások és eleven megbeszélések jelezték az evangelizáló előadások értékét. Legyen rajtuk az Űr áldása! - J i —
