Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-07-01 / 7. szám
ERŐS VÁR 5. oldal és az egyház. Az ezekhez való hűséget, ■ezek szolgálatát, ezek szeiretetét nevelték belénk. Hontalanságunk első szakaszában de sokan voltak közöttünk olyanok, akik mindhárom közösségtől elszakadtak, vagy akiket e közösségektől elszakítottak. A bizonytalanság, az életért való rettegés pedig mindannyiunk lelkét fogva tartotta. Jókai egyik regényében azt írja, hogy akinek nincs apja, az árva, akinek nincs anyja, az árvább; —akinek sem apja, sem anyja, az a legárvább. Ez a) mondás akkoriban valahogy úgy alakult át a lelkűnkben, hogy: akinek hazája nincs, az árva, akinek 'egyháza nincs, az árvább, akinek sem hazája, sem egyháza, az a legárvább. Mi magyar evangélikusok hontalanságunk első szakaszában valahogy szörnyen elhagyatva éreztük magunkat. Mi hozá voltunk szokva ahhoz, hogy Isten igéjét magyar nyelven hirdetve hall-1 gasisuk. Katholikus testvéreink otthon is latin nyelven hallott misében hamarább tudtak az istentiszteletben kapcsolatot találni. Ezzel sztemben még azok a lutheránusok, akik evangélikus vidékre sodródtak, sem igen hallottak magyar igehirdetést, avagy hosszú utat kellett megtenniük, hogy ezt hallhassák. Moist, hogy kutatok emlékeim között, nem tudom pontosan megállapítani, hogy hol és mikor hallottam először Németországban magyar prédikációt., Azt hiszem Balikó Lajos tábori főesperes tartotta szabad ég alatt Tann környékén azt a magyar nyelvű istentiszteletet, amelyen könny szökött a szemünkbe, amikor a jelenlevők ajkán magyar nyelven egyházi énekünk felcsendült. Istennek különös kegyelme volt az, amit nekünk abban az időben Egyed Aladár apostoli szolgálata és lánglelkü tevékenysége nyújtott. A mai viszonyok között elképzelhetetlen nehézségekbe ütközött az a szolgálata, amely egyházi szervezkedésünk létrehozását célozta . Gyalog, lóháton, szekéren, t'ehergép kocsin és a leglehetetlenebb járműveken járta az országot, mindenütt keresve kutatva, hol talál magyar protestáns testvért, legfőképen evangélikust. Életem legmeghatőbb Istentisztelete volt, amikor 'egy kis bajor városkában, ahol nem volt evangélikus templom, osiak egy vendéglő nagytermében jöttünk össze, hogy Egyed Aladár igehirdetését hallhassuk. A terem falain még ott voltak a lezajlott farsang maradványai, a papírszalagok és 'egyéb cifraságok, élénk ellentétéül annak az őszinte magunkba szállásnak, amely lelkünket betöltötte. Ennek a cikknek keretei nem engedik meg azt, hogy kronologikus Sorrendben felsoroljam azokat az összejöveteleket, konferenciákat, amelyeknek célja volt, hogy hittestvéreinkban a lelket tartsák és őket hitükben, hitükhöz való hűségükben megtartsák. Csak két ilyen összejövetelre szeretnék rámutatni, Az 1948-ban Stuttgartban tartott közös lelkészi és presbiteri konferenciára és az 1948 áprilisában Altöttingben tartott evangélizációra. Mindkettőnek áldásos emléke ma is él a jelenvoltak lelkében. Akkoriban magyar református testvéreinkkel közös lelkigondozói szolgálatiunk volt, amelynek hagyománya a ma is meglévő testvéri viszony, amely bennünket összeköt. Hálásan gondolunk Nagy Sándor református vezetőlelkésznek bölcs és nagyszerű szolgálatára. 1948. azután fordulópontot jelentett itteni egyházi életünk szervezetében. Sem Egyed Aladár, sem A-sbófh Gyula alesperes, sem pedig az irányításuk alatt dolgozó lelkészek és lelkigondozók nem elégedtek meg azzal, hogy az evangélikus lelkigondozás csak egy protestáns önkéntes munkaközösség munkaága maradjon, hanem arra törekedtek, hogy megalakítsák “missziói” gyülekezetünket. Ezért, amikor a Lutheránus Világszövetség erkölcsi védelmét és anyagi támogatását felajánlotta egy önálló magyar missziói gyülekezet részére, és a hazai püspöki kar is szorgalmazta ezt, elérkezettnek látszott az idő az imádságban hordozott terv megvalósítására. Ez a megalakulás 1948. április 30-án meg1 is történt, tehát a "szétszórt nyáj” hitvallás! alapon szeíjvezott gyülekezetté tömörült. Az így léttrejött megalakulást a magyarországi, akkori evangélikus püspöki kar 364/1948. sa. irata jóváhagyta, Er. S. C. Michefelder, a Lutheránus Világszövetség főtithra pedig Egyed Aladár főesperesnek fáradhatatlan szolgálatáért elismerését nyilvánította és megígérte a Gyülekezet támogatását. Egyed Aladár Utóda Asbóth Gyula lett, majd amikor ő is kivándorolt, — Kótsch Lajos vette át a vezető l'elkészi szolgálatot. Szalay István (Stuttgart) BRACHNA GÁBOR ELNÖKI JELENTÉSE AZ AMERIKAI MAGYAR EY. KONFERENCIA ■DETROITI ÜLÉSÉN 1962. Június 30-án. Tisztelt Közgyűlés, Kedves Testvéreim! A Konferencia a mi amerikai magyar életünknek közös hitre és közös sorsra épített élet-közössége. És ebben a közösségben tudatosan keressük azokat a kérdéseket, melyek rontói, vagy építői lehetnek szórványsörsű egyházi életünknek. Ezért nem lehet ezt a kérdést elintézni egy beszámolóval. Helyette inkább az Amerikai Magyar Ev. Konferenciánk hivatásáról mondok el egy néhány gondolatot, üjabb tagjaink kedvéért felemlítem azt, hogy a Konferenciánk hivatalos megalakulását mi amerikai lelkészek és gyülekezetek kértük. Egy rövid alapszabály alapján ezt meg is kaptuk a ma már hivatalosan megszűnt United Lutheran Church in America keretében. Feladatát röviden két vonalon szoktuk összesűríteni. Az egyik az, nogy sajátos magyar vonatkozású kérdéseinkben gyülekezeteink hivatalos szószólója legyen a Konferencia. A másik, a visszaküldött* üzenetnek, az Egyetemes Egyház programjának a magyarázói legyünk a gyülekezet felé. Ehhez a kettős programhoz alakult ki egy harmadik, mely a szétszórt magyar evangélikusok orientálását igyekezett alkalmi esetekben és rendelkezésünkre álló utak és eszközök révén szolgálni. A Magyar Konferencia — szerintem, — igyekezett célkitűzését betölteni. Az Egyetemes Egyház igénybe vette szolgálatunkat és sohase éreztette velünk azt, hogy kicsiny voltunk miatt kéréseinket, vagy ügyeinket nem veszi ko
