Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-07-01 / 7. szám
4. oldal ágyújuk esövlt? Érzikelik-e, vagy csupán megérzik, hogy mi történik itt lent, azok között, akik ki vannak szolgáltatva kényüknek-kedvüknek?! Ameiiiikai vagy angliai kis templomban maguk előtt látják talán hirtelen a keresztelő-medencét és motorzúgásukon túl szívükig nyilai az otthoni orgona zengése? Egyik a másik után bukik a magasságból le, és elhúz közvetlenül fölöttünk és szárnyal tovább, egyetlen puskalövés nélkül ... itt is . . . a szerelvények fölött Is . . T£ Akárhogyan történt, akármin t történt, akár a szíveket fogta meg, akár a puskák csövét fogta be, mi érezzük jelenlétét annak, aki azt mondta: “Nekem adatott minden hatalom . . . ’’ A távolodó morajba hullottak bel® a szavak: Megkeresztellek téged . . . Nemsokára tovább gördült a szerelvény, ismeretlen célja felé a megkeresztelt kisdeddel és a keresztelést igazoló papírszelettel eggyütt. De az “árva” halott itt maradt. Senki, aki sirassa, senki, aki sírjánál gyászolja. És egyáltalán, hol a temető, hogyan jutunk el oda? A szomszédban kalapáló süket bajor kovács feleségéhez fordulunk. Az egyre-másra csapdossa össze kezét és sszívéből őszintén buzog a részvét: Rettenetes . . . rettenetes, — itt tenni kell valamit. Messze van a temető, ismeretlenek vagyunk, oda sem találnánk talán, azután hát ne legyen a ERŐS ÜVÄR AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK- LAPJA Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja Szerkesztő: Egyed Aladár Kiadó: Juhász Imre * * * ERŐS VÁR — (MIGHTY FORTRESS) P. O. Box 1094. — Cleveland 2, Ohio * July - Aug. 1962. * * No. 7. (56.) * — Issued monthly September fj June; by-monthly: July and August — Published by the Hungarian Conference of the L. C. A in cooperation with the National Lutheran Council Subscription: 53.00 a year Second crass postage paid at Cleveland, Ohio ERŐS YÁR pap, ha protestáns is, egyedül a halott sírjánál, befogja aggastyán lovát es a rázós szekéren elkocogunk hármasban a temetőhöz, a sírhoz: A pap, a papné és a siket kovács felesége. Pejtől áll a pap a sírnál, a sír végénél a “gyászoló gyülekezet”. És amíg hozzák a koporsót ég iebocsátják a földbe, égető em(lékek rajzanak ... a szomorú magyar végzet szárnysuiiogása szinte kézzel fogható... Ausztriában bandukolt kínos lassúsággal, végtelenbe nyúló hosszú magyar oszlop, Égretörő hegyek rémítő szakadékai közül végre kiszabadul a s-kságra és máris ott teremnek a mélyrepülők. Találat. Egy ékszerész gépkocsija borul lángba. Utasai idejében ugrottak ki, fedezéket keresve. De odaveszett minden, minden. Ruházatuk is ég amivel tengetni akarták öregedő életüket Koldus sors, reménytelenség előttük. Másik találat. Egy sárréti jegyző menekítette családját, hét gyermekét. Tizenkilenc éves szépséges leányát szíven találta a golyó. Egyetlen pillanat alatt, zokszó nélkül vált m:eg az élettöl. Az édesapa pedig csendes megadassad vallotta: Ha Ilyen fiatalon kellett meghalnia édes gyermekemnek, áldom az Istent, hogy így hallhatott meg, tisztán és lelket gyilkoló szenvedés nélkül. Kicsiny nemzet erős lelkű és erős hitű fiai! És mégis, mégis, hogy meg kellett görnyedniük a szörnyűségek allatt, mint a szerelvényünkön lévő vasúti tiszt. Ott járt az ideiglenesen visszafoglalt Hajmáskéren. Tapasztalatlanul megkérdeztük, mit látott? Nehezen forgó nyelvvel mondta, mondta, de amikor odaért, hogy jóbarátja két hajadon leányát mint látta az udvaron meggyalázottiságukban jéggé fagyva, őrjöngő fájdalmában rettenetes sírógörcsöt kapott. — Csak nagysokára és nagynehezen tudott lecsillapodni. Nem is kérdezte többé senki. És ki tudja, mitől kímélte meg. Isten ezt az ismeretlen halottat az idegen föld sírjában? Melyik magyar járt jobban, a holt, vagy az élő? Szól az Ige: Az én gondolataim . . . Uram Istenem, adj erőt, Uram Istenem ne engedd kialudni a hit pislákoló mécsesét; . . . Mivel a “gyászoló gyülekezet” fele csak a német nyelvet érti, átfordul a szó anra a nyelvre. Együtt mondjuk a Miatyánkot, csak ő hamarább végzi. — “Nyugodjék békességgel!” — a pap szava — és visszhangként a német aszszonyé: “És az örök világosság fényeskedjék neki!” Mikor kimegyünk a temetőből, sugárzik a siket kovács féleségének az arca. És kibuggyan belőle: Hiszen ti is jó keresztyének vagytok! Még a kereszt jelét is használjátok! isten ujjának az írása látszik-e a nagy összeomlás közepette?! Kőtsch Lajos (Stuttgart) A Németországi Missziói Gyülekezet megalakulása E néhány sorral szeretném felújítani azokat az emlékeket, amelyek németországi egyházi közösségünk keletkezéséhez fűződnek Mert hiszen lépten-nyomon kell tapasztalnom azt, hogy a ma rendezett körülmények között élő magyar menekültek itt, Nyugaton, már nagyon is elfelejtik azokat a nélkülözéseket, azokat a nehézségeket, amelyeket nekünk tizenhét év előtt a menekült sors jelentett. A később kijötteknek pedig halvány sejtelmük sincs ezekről. Most, amikor naponta olvashatunk arról, hogy a világ különböző részein a menekültek ezrei nyomorognak, pusztáinak, sokszor estembe jut a kérdés, amelyet felénk szegeztek itt Nyugaton: “Miért menekültetek?” Azóta persze — 17 év elteltével — megváltozott azok nézete is, akik a, győzelem mámorától elkábulva, minket csak elítélendő fasisztáknak néztek és sejtelmük sem volt arról az óriási veszedelemről, amely a nyugati kultúrát, a nyugati civilizációt igazában fenyegette. Nem csoda tehát, ha mi, hazájukat elvesztett magyarok, nem sok megértést, nem sok szeretetet tapasztaltunk sem a győzők, sem pedig a velünk együtt legyőzött németek részéről sem. Az én nemzedékem tehát, a most már öregek, három közösséghez tartozónak érezte magát. Ebben a gondolatban nevelődött, ez töltötte be a lelkét. Ez a három közösség volt: a család, a haza
