Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-06-01 / 6. szám

6. oldal llRÖS VAE Az ERŐS VÁR köszönti A CLEVELAND W S EVANGÉLIKUS OLTÁREGYLETET 25 ÉVES JUBILEUMÁN Minden amerikai evangélikus egyház életében a PERSELY fontos szerepet tölt be, hiszen a hívek vasárnaponként abba teszik bele az 'egyházfenntartó bo­rítékokat adományaikkal. Emellett azonban minden magyar e­­vangélikus egyháznak van egy MÁSIK perselye: az Oltáregylet munkája. Ebbe a perselybe rakják bele asszonytestvé­reink azt a kifogyhatatlan niunkaener­­giát, amivel a másik persely HIÁNYAIT pótolják és bizony az egyház költségve­tésének egyensúlyát legtöbbször ez a persely biztosítja. Jézus előtt is fontos volt a persely, mert az úr Jézus — akár tetszik ne­künk, akár nem tetszik, — beleszól a pénzügyeikbe. Ezért ült le a jeruzsá­­lemi templom ajtajában, istentisztelet végén, szemben a templomi persellyel és nyíltan vizsgálta, ki mennyit ad a peselybe. A templomi perselyezés után a lelkész megszokta áldani annak tartalmát és imádkozik azért, hogy a begyült pénzt, amelyen annyi szenny és bűn tapad, Isten tisztítsa meg és úgy építse bele az egyház munkájába s legyen belőle épülés az adakozónak és dicsőség Isten­nek. Ez az imádság szükséges az Oltár­egylet munkája után is, de ezt a mun­kát először megáldja mindig: asszonya­ink áldozatának hívő szándéka, fárado­zásainak tisztes verejtéke és a szolgá­lat öröme. Minden szolgálatukban nemcsak a krisztusi alázatosság van benne, amely a legkisebb szolgálatot is azzal a hűség­gel végzi, mint a legnagyobbat, de örö­mük is, amely a közösség szent szol­gálatában van. Ott, ahol a világ unat­kozik, ők örökkévaló célokért örömmel dolgoznak. Abban, amit a világ bolond­ságnak tart, ők a szolgálat lelkét lát­ják. A világ jelszava ma ez: kevesebb munkaidő, magasabb órabér, asszonya­ink pedig, — sokszor hetekig tartó ke­mény előkészítő munka után, — nem egyszer reggel 4 órától estig dolgoznak, egyházunkért ingyen és örömmel. Jelsza­vuk bibliai: “Jobb adni, mint venni!’’ Igaz, hogy az Úr Jézus Márta szor­galmával szemben kiemelte Mária ige­szomjúságát. Az Oltáregylet asszonyai azonban istentiszteleteinknek is a leg­szorgalmasabb látogatói, ők a földiek­kel törődő, de a mennyeiekről sem fe­ledkező Márta típusát képviselik a vi­lágban. Szolgálataikban nemcsak a temp­lom, vasárnapi iskola s azok felszerelé­sei, külső, belső rendje, tisztasága van benne, de amellett betegeket látogat­nak, gyászolókat vígasztalnak, szegé­nyeket, menekülteket segítenek, s e­­mellett az amerikai magyar életnek js hűséges ápolói, támogatói minden ma­gyar egyesületi munkának (cserkészet, magyar iskolák, sport, stb.) e a magyar lélek és nemzeti szokások megőrzésé­ből is kiveszik részüket. A Cleveland W S Evangélikus Oltár­egylet 25 év óta végzi áldozatos (hűség­gel ezt a munkát a növekvő szükséggel együtt növekvő szorgalommal. Mi adott nekik erőt ehhez a nagy munkához? Az, hogy először magukat adták az úrnak, és Neki engedelmeskedve, az úr csodát tudott rajtuk kenesztül tenni az egy­ház 25 éves életében is. Május 27-én délelőtt ünnepi isten­tiszteleten adtak hálát az úrnak nagy kegyelméért. Istentisztelet után pedig közös ebéden emlékeztek meg azokról, akik ebben a munkákban vezetők vol­tak. Az ünnepi beszédet Brachna Gábor, a gyülekezet legelső lelkipásztora, az AMEK elnöke mondotta. Az üdvözlése­ket pedig Márton Jánosné, aki eleinte, mint a munka motorja, jelenleg pedig annak elnöknője, köszönte meg kere­setlen s a tőle megszokott, rövid, de frappáns beszédében. Az ERŐS VÁR tisztelő szeretettel kö­szönti a Cleveland W S Evangélikus Oltáregyletet és kívánja, hogy munká­juk áldott gyümölcseinek még sokáig boldog élvezői lehessenek! Szerkesztő HALÁLHÍR. A hazai evangélikus ta­­nítói-kar egyik legáldottabb munkása tért haza Urához, 68 éves korában. — Loos János. Több, mint négy évtizeden keresztül szolgálta Urát, egyházát és hazáját, hittel, felelős szeretettel mind­addig. amíg a tüdőrák félre nem állítot­ta a nemzet munkásainak áldott munka­köréből. Példás családi életének leg­áldottabb bizonyságtevő gyermekei: Ti­bor (Nyíregyháza) és Éva (Cleveland), akfk az özvegyen maradt édesanyával a a nagyszámú rokonsággal együtt, Isten akaratában megnyugvó szívvel és a hit­nek vigasztalásával gyászolják. Temeté­se Rajkán volt, április 28-án. Az igazak emlékezete áldott! 750 ÉVES A LIPCSEI TAMÁS KÓRUS Júniusban ünnepük a világhirü lipcsei Tamás Kórus fennállásának 750. évfor­dulóját. Az 1212-ben alakult Kórus a re­formáció után az evangélikus egyház intézményévé vált. 1722-től 1750-ig Bach János Sebestyén volt a karmestere. A Bach ünnepi Hét keretében lesz a ju­bileumi megemlékezés. {..<♦>: *♦> mmmx . •<♦>...mmm Figyelem! Lapunk minden előfizetőjétől, — aki előfizetését rendesen küldi, — aat kérjük: EGY U J ELŐFIZETŐT ! Ha ezt megteszik: EGY ÜJ ELŐFIZETŐT kérünk! önfenntartóvá válunk! Csák egyetlenegyet!

Next

/
Thumbnails
Contents