Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-04-01 / 4. szám

ERŐS VÁR 3. oldal hogy a mi hitünk '‘olyan, mint a vál­tozó hold”, az már nem természetes, az nincs benne Isten akaratában, Istsn azt akarja ugyanis, hogy aki egyszer döntött mellette, érezze, hogy ez a dön­tés egy életre elkötelezte őt és minden újra, meg újra való döntése ne legyen más, mint ennek az egyszeri döntésnek aprópézre váltása. — Mivel azonban ez nem igy van, nekünk erősen kell har­colni hitünkért! Ez áll előttünk a jelzett Jánosi igé­ben, Tamás példájában, mert Tamás hitrejutott ember volt. Ezt maga az Űr Jézus állapította meg róla. Ezért választotta tanítványul is. Tamás min­dent elhagyott Jézusért: megszokott foglalkozását, életbeosztását, szüleit, családját, barátait. Tamás 3 évig 'hű­en kitartott Jézus mellett és ebben az igében mégis úgy áll előttünk, mint aki nem hisz a feltámadásban. Tamás nem az egyedüli a ‘hitetlen hívők” kö­zött. Gondoljunk Démásra, Ananias és Saphára történetére és azonnal igazol­va látjuk, hogy a hitnek ingadozó élete van. Erre lehetnek mentségeink az em­berek előtt, de nem lehet Jézus előtt. Jézus nem kételkedőnek nevezte Ta­mást, hanem hitetlennek. Jézus beszél ugyan kis és nagy hitről, de ez a tör­ténet azt mutatja, hogy Jézus a hit és hitetlenség között nem ismer közbe­­'vetett állapotot. Vagy hívő ember va­gyok, vagy hitetlen. És ez az, ami el­len mi rugdalódzunk. Nekünk a 414. ének helyzetjelentése kell: ‘‘hitem pe­dig mint a változó hold, hamar elfogy alig hogy volt, Hol felhat égig, Hol meg elhal s a homályban késik.” Milyen nagy kegyelem, hogy azért hi­tetlenségünkben is az űrhoz mehetünk, hozzá vihetjük kételkedéseinket és szi­vünk nyugtalanságát. Nem utasít el haraggal, hanem szerető védelmébe fo­gad. Mert van olyan kételkedés is, a­­mely hitetlenség, amely nem veket Jé­zushoz, hanem elvisz Jézustól. Hogyan lesz a hívő hitetlenné és a hitetlen hívővé? Tamás rossz sorrendet alkalmazott. Előbb látni akart s csak azután hinni. Az űr Jézus fordított sorrendet kíván, mindig az előlegezett hitnek adja meg a látást. Ha hitetlenségedben az Urat keresed és hívő testvéreid segítségével megta­láltad, fogadd el szó nélkül és alázato­san az Űr szemrehányását, mint Ta­más, borulj le Előtte: “Én Uram és én Istenem!” Így lesz újra tiéd Jézus vigasztalása és ígérete: “Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” — Ohristophorus után — Bach zenemüveinek „húsvéti feltámadása” Bach és Händel két óriás a zene bi­rodalmában. Mindkettő evangélikus vallású volt, de felekezeti elvakultság és művészettörténeti korlátoltság lenne őket kisajátítani. Bach és Händel az egész világé, hívőké és hitetleneké, pro­testánsoké és római katolikusoké, né­meteké és minden nemzeté, melyek a zenében keresik és megtalálják az ö­­rökkévaló szépet, mint Istennek üze­netét. A két zenei titán sok dologban volt egy. Mindkettő Németországban és egy évben született (1685.) öreg ko­rára mindkettő megvakult. Mindkettő közismert volt, nemcsak zenéjéről, ha­nem vallásosságáról, egyenes jelleme­rői és erkölcsi felfogásáról. Éietsorsuk azonban egészen elütő volt, — Bach, — aki ma is a világ ze­nei központja s aki tele marékkai szór­ta szét lelkének legdrágább művészi kincseit, — inkább tiszteletet kapott kortársaitól, mint zenei megértést. 1750- btn bekövetkezett halála is olyan csend­ben történt, mint amilyen csendben és szerényen élt. Temetése is jelentékte­len, mondhatni, szegényes volt. Händel élete, — Bach nyárspolgárias hányt-vetett élete mellett, — szinte fe­jedelminek mondható. Händel — át­költözve Londonba, — szakadatlan ün­neplések között élte életét s Londonban koporsóját két nemzet gyásza kísérte ki a temetőbe. Mindkettő előtt királyok is hódoltak. Dacára ennek, Bach egyedül, alázato­san, mint egy szentföldi zarándok járta élete tövises útjait, — míg Händel min­dig, mint ünnepelt zseni, világhírű mű­vész, büszke önérzettel járta a világot, rajongóinak társaságában. Boch felől, — bár az csodálattal beszélt Händel műveiről, partitúráit lemásolta, elő­­adatta és hosszú fárasztó utat tett meg azért, hogy megismerje kortársát, — Händel kétszer is kitért s így sohasem találkoztak. Hogy mi volt ennek az oka, arra néz­ve igen eltérőek a vélemények, de a csalódást Bach a maga erős hitével és kiegyensúlyozott bölcsességével, sors­csapásoktól megedzett lelkületével, zú­golódás nélkül elbírta. Händel ‘-Rinaaldo” c. operájával (még 40 operát írt), egy csapásra az angliai zenei élet középpontja lett. Bachnak egész művészi élete nem volt elég, — hogy közfeltünést keltsen. Művészi ha­gyatékát halála után a feledés vastag pora lepte be. 1729 ápr. 15-én hangzott el először a lipcsei Tamás templomban, a nagypén­tek délutáni istentisztelet keretében Bach: Máté Passió-ja, amely Bach sok örökbecsű művével egy évszázadig el­feledve hevert — Mendelssohn fedezte fel és 1829 márc. 12-én adatta elő Ber­linben, elsőízben a XIX. században. —­­Tekintettel arra, hogy a “Máté-Passió” előadása három órát igényel, inkább Bach “János-Passiója” kerül előadásra s így az ismeretesebb is. Mendelssohn nyitotta ki a Badh ze­nei kincsek rozsdás ajtaját. Ez volt a Baoh-mfivek “húsvéti feltámadása”. Azóta a Bachban testet öltött evan­géliumi művészi ige ismét él és ural­kodik. Túlszárnyalni eddig senki sem tudta őt, csak felérni. Az is csak egy­nek sikerült: Beethovennek. Bach és Händel páratlan sokoldalú és kiapadhatatlan zeneszerzők. Amilyen nélkülözhetetlen és egyedülálló Bachaz orgona mellett és a templomi kóruson, —1 olyan nagy Händel az oratóriumban a -hangversenyteremben. * * * Legyen ez a cikk válasz is egy kedves olvasónk számára, aki nemrég azt kér­dezte tőlem: melyik nagyobb: Bach, vagy Händel? Szerkesztő » A CLEVELANDI PROTESTÁNS CSERKÉSZEK az elmúlt hónapban 3 napos evange-lizáclót tartottak, amelyen az összes szolgálatot lapunk szerkesztő­je végtezte.

Next

/
Thumbnails
Contents