Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-04-01 / 4. szám
ERŐS VÁR 3. oldal hogy a mi hitünk '‘olyan, mint a változó hold”, az már nem természetes, az nincs benne Isten akaratában, Istsn azt akarja ugyanis, hogy aki egyszer döntött mellette, érezze, hogy ez a döntés egy életre elkötelezte őt és minden újra, meg újra való döntése ne legyen más, mint ennek az egyszeri döntésnek aprópézre váltása. — Mivel azonban ez nem igy van, nekünk erősen kell harcolni hitünkért! Ez áll előttünk a jelzett Jánosi igében, Tamás példájában, mert Tamás hitrejutott ember volt. Ezt maga az Űr Jézus állapította meg róla. Ezért választotta tanítványul is. Tamás mindent elhagyott Jézusért: megszokott foglalkozását, életbeosztását, szüleit, családját, barátait. Tamás 3 évig 'hűen kitartott Jézus mellett és ebben az igében mégis úgy áll előttünk, mint aki nem hisz a feltámadásban. Tamás nem az egyedüli a ‘hitetlen hívők” között. Gondoljunk Démásra, Ananias és Saphára történetére és azonnal igazolva látjuk, hogy a hitnek ingadozó élete van. Erre lehetnek mentségeink az emberek előtt, de nem lehet Jézus előtt. Jézus nem kételkedőnek nevezte Tamást, hanem hitetlennek. Jézus beszél ugyan kis és nagy hitről, de ez a történet azt mutatja, hogy Jézus a hit és hitetlenség között nem ismer közbe'vetett állapotot. Vagy hívő ember vagyok, vagy hitetlen. És ez az, ami ellen mi rugdalódzunk. Nekünk a 414. ének helyzetjelentése kell: ‘‘hitem pedig mint a változó hold, hamar elfogy alig hogy volt, Hol felhat égig, Hol meg elhal s a homályban késik.” Milyen nagy kegyelem, hogy azért hitetlenségünkben is az űrhoz mehetünk, hozzá vihetjük kételkedéseinket és szivünk nyugtalanságát. Nem utasít el haraggal, hanem szerető védelmébe fogad. Mert van olyan kételkedés is, amely hitetlenség, amely nem veket Jézushoz, hanem elvisz Jézustól. Hogyan lesz a hívő hitetlenné és a hitetlen hívővé? Tamás rossz sorrendet alkalmazott. Előbb látni akart s csak azután hinni. Az űr Jézus fordított sorrendet kíván, mindig az előlegezett hitnek adja meg a látást. Ha hitetlenségedben az Urat keresed és hívő testvéreid segítségével megtaláltad, fogadd el szó nélkül és alázatosan az Űr szemrehányását, mint Tamás, borulj le Előtte: “Én Uram és én Istenem!” Így lesz újra tiéd Jézus vigasztalása és ígérete: “Boldogok, akik nem látnak és hisznek.” — Ohristophorus után — Bach zenemüveinek „húsvéti feltámadása” Bach és Händel két óriás a zene birodalmában. Mindkettő evangélikus vallású volt, de felekezeti elvakultság és művészettörténeti korlátoltság lenne őket kisajátítani. Bach és Händel az egész világé, hívőké és hitetleneké, protestánsoké és római katolikusoké, németeké és minden nemzeté, melyek a zenében keresik és megtalálják az örökkévaló szépet, mint Istennek üzenetét. A két zenei titán sok dologban volt egy. Mindkettő Németországban és egy évben született (1685.) öreg korára mindkettő megvakult. Mindkettő közismert volt, nemcsak zenéjéről, hanem vallásosságáról, egyenes jellemerői és erkölcsi felfogásáról. Éietsorsuk azonban egészen elütő volt, — Bach, — aki ma is a világ zenei központja s aki tele marékkai szórta szét lelkének legdrágább művészi kincseit, — inkább tiszteletet kapott kortársaitól, mint zenei megértést. 1750- btn bekövetkezett halála is olyan csendben történt, mint amilyen csendben és szerényen élt. Temetése is jelentéktelen, mondhatni, szegényes volt. Händel élete, — Bach nyárspolgárias hányt-vetett élete mellett, — szinte fejedelminek mondható. Händel — átköltözve Londonba, — szakadatlan ünneplések között élte életét s Londonban koporsóját két nemzet gyásza kísérte ki a temetőbe. Mindkettő előtt királyok is hódoltak. Dacára ennek, Bach egyedül, alázatosan, mint egy szentföldi zarándok járta élete tövises útjait, — míg Händel mindig, mint ünnepelt zseni, világhírű művész, büszke önérzettel járta a világot, rajongóinak társaságában. Boch felől, — bár az csodálattal beszélt Händel műveiről, partitúráit lemásolta, előadatta és hosszú fárasztó utat tett meg azért, hogy megismerje kortársát, — Händel kétszer is kitért s így sohasem találkoztak. Hogy mi volt ennek az oka, arra nézve igen eltérőek a vélemények, de a csalódást Bach a maga erős hitével és kiegyensúlyozott bölcsességével, sorscsapásoktól megedzett lelkületével, zúgolódás nélkül elbírta. Händel ‘-Rinaaldo” c. operájával (még 40 operát írt), egy csapásra az angliai zenei élet középpontja lett. Bachnak egész művészi élete nem volt elég, — hogy közfeltünést keltsen. Művészi hagyatékát halála után a feledés vastag pora lepte be. 1729 ápr. 15-én hangzott el először a lipcsei Tamás templomban, a nagypéntek délutáni istentisztelet keretében Bach: Máté Passió-ja, amely Bach sok örökbecsű művével egy évszázadig elfeledve hevert — Mendelssohn fedezte fel és 1829 márc. 12-én adatta elő Berlinben, elsőízben a XIX. században. —Tekintettel arra, hogy a “Máté-Passió” előadása három órát igényel, inkább Bach “János-Passiója” kerül előadásra s így az ismeretesebb is. Mendelssohn nyitotta ki a Badh zenei kincsek rozsdás ajtaját. Ez volt a Baoh-mfivek “húsvéti feltámadása”. Azóta a Bachban testet öltött evangéliumi művészi ige ismét él és uralkodik. Túlszárnyalni eddig senki sem tudta őt, csak felérni. Az is csak egynek sikerült: Beethovennek. Bach és Händel páratlan sokoldalú és kiapadhatatlan zeneszerzők. Amilyen nélkülözhetetlen és egyedülálló Bachaz orgona mellett és a templomi kóruson, —1 olyan nagy Händel az oratóriumban a -hangversenyteremben. * * * Legyen ez a cikk válasz is egy kedves olvasónk számára, aki nemrég azt kérdezte tőlem: melyik nagyobb: Bach, vagy Händel? Szerkesztő » A CLEVELANDI PROTESTÁNS CSERKÉSZEK az elmúlt hónapban 3 napos evange-lizáclót tartottak, amelyen az összes szolgálatot lapunk szerkesztője végtezte.
