Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-03-01 / 3. szám
2.. oldal ERŐS VÁR A SÁTÁN ÉS A KERESZT (Olvasd Máté ev. 16:21-27 részt.) A böjti időszak bűneinkre éa bűneinkért keresztfára ment Jéaus Krisztus szenvedéseire való emlékezésnek áldott ideje. A fent jelzett Igében is Jézus az ö szenvedéseiről beszél. Nem emlékezett, hanem prófétáit róla. Beszélt erről máskor is, de mindig titokzatosan, sejtelmesen. — Itt azonban már konkrét próféciát mond, megmondja szenvedésének helyét is, azt is, hogy mi az a szenvedés, ami reá vár ős hogy kik leszek a gyilkosai. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a tanítványok számára, — akiknek Isten Fiával kapcsolatban, saját jövőjük felől való elképzelésükben minden benne lehetett, csak a szenvedés nem, — milyen megdöbbentően riasztó lebetett ez a jóslat! Mutatja az is, hogy eleresztették fülük mellett a prófécia utolsó mondatát, amely szerint harmadnapra fél fog támodni. A nagypéntekben van valami, ami érthetetlen. Az oknyomozó történetírás és a lélektani történetírás ugyanazon érühetetlenséggel áll meg a nagypénteki kereszt előtt, mint Péter és tanítványai a nagypénteki prófécia előtt. De János evangéliumának 13. rész 27. versében, az utolsó vacsora történetében, János evangélista mond egy mondatot, hogy amikor az Űr Jézus az utolsó vacsorán a kenyérfalatot odaadja Júdásnak, a falattal együtt BEMÉNE A SÁTÁN JŰDÁSBA. Itt van az egyetlen magyarázata mindannak, ami nagypénteken történt. Az ördög belebújt az emberekbe és a főpapok, írástudók és vének elfelejtették, hogy ők lennének a törvény őrei, nempédig a törvény kijátszói. Az ördög bújt bele Júdásba, elvakította szemét a 30 ezüst pénzzel, ö bújt a tanítványokba is és megrémítette őket a szenvedés fekete árnyékával. Az ördög bújt bele a tömegbe, amely szadista őrjöngéssel követelte Jézus halálát. A sátán kezdte mozgatni Pilátus alatt a trónust, amitől az megremegive jobb lelkiismerete ellen cselekedett. Belzebub, a pokol fejedelme, mozgósította minden hadát, ök veszik kezükbe a korbácsot, ők ütik vágják, csúfolják és ölik meg latén Fiát, az ember Megváltóját. Az igéből azonban nemcsak azt olvashatjuk, hogy a sátán csinálja a keresztet, hanem az ellenkezőjét Is, hogy a sátán meg akarja akadályozni a keresztet. Péteren keresztül, az Űr Jézus próféciája után, a sátán hangja szólal meg: “Mentsen Isten Uram, nem esbetik meg ez teveled.” A sátánnak nem első kísérlete ez, Ihogy meg akarja akadályozni a keresztet. ígérgetésekkel és fenyegetésekkel is megpróbálta. A pusztában negyven napig ígérgetett, — de nem sikerűit győznie. Majd megmutatta Jézusnak a gyalázatot és megcsűfoltatást, ami reá vár. így sem sikerült győzedelmeskednie. Végre Péteren keresztül a hamis féltő szeretet köntösében kérni kezdte a sátán Jézust, de az Űr Jézus szava keményen paittant: “Távozz tőlem sátán . . ” Mikor így sem sikerült a sátán terve, Jézus megkinzásával próbálta megakadályozni a keresztet. Mindaz a belső lelki gyötrelem, külső fizikai fájdalom, ami a prófécia valőraváüásával bekövetkezett, mind azt akarja célozni, hogy Jézsu Krisztusnak legyen egyszer már elég a szenvedésből, mondja azt: nem bírom tovább és hagyjon ott mindent, ne menjen a keresztre. Még a kereszten sem hagyott békét a sátán Jézusnak. Egy utolsó próbát tesz. Jézus önérzetét akarja felkorbácsolni, rendeltetésébe vetett hitét akarja megingatni, mikor azt mondja neki: ‘*Ha Isten Fia vagy, szállj alá . . . és hiszünk neked.” — De Jézus nem szállt alá és az ördög nem tudta megakadályozni a keresztet. Miért nem? Jézus túl-lát a kereszten. Nemcsak a kereszt által megváltottak sokaságát látja, hanem a maga dicsőségét, a húsvéti feltámadását, az utolsó ítéletre való visszajövetelét Is. A sátán a kereztet, mint történelmi tényt és eseményt, többé nem tudja megakadályozni. Az már megtörtént. De még ma Is hiábavalóvá tudja tenni. El is követ mindent, hogy az embereknek a kereszttel való találkozását mtegakadályozza. ördögi fegyverei vannak erre a célra. Eltűri, hogy kapcsolatot tarts egyházaddal, hogy a templomba járj, Igét olvass és hallgass. Még azt is eltűri, hogy erkölcsi küzdelmeid tegyenek. Eltűrt életed becsületét, csak egyet akar megakadályozni: hogy bűneid tudatára ébredj és elindulj a keresztfához. Böjt kezdetén tegyünk fogadást 774. számú énekünkkel: “A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. Ott könnyárban leborulok, Bűnterhemtől szabadulok, Hol a bűntelen szenved.” — Ohrtstophorus után — Üzenet a sírból (Március Idusát ünneplő magyar emigránsok figyelmébe.) Nagy Sándor ref. lelkész, az erdélyi magyarságnak egyik legfanatikusabb lelki-harcosa, a Németországi Magyar Református és Evangélikus Lelkigondozó Szolgálat volt vezetője, akit Amerikában 1954. junius 3-án kísértünk ki utolsó földi útjára, nekünk, emigrált magyaroknak “A magyar hivatás temploma’’ c. igen értékes tanulmányából a következőket üzeni: Mi az útja, módja annak, hogy a magyar ‘szent néppé’ váljék, alkalmassá és méltóvá ama szolgálat betöltésére, amelyre hivatott? Vájjon azt keli-e tennünk, hogy kigyógyítsuk képzelgéseiből ezt a népet? Ki kell irtanunk a gyökereit is minden
