Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1961-10-01 / 9. szám

ERŐS VÁR 5. oldal „Gyertek velün k...” “Gyertek velünk . . . gyertek velünk, as ifjúságunk fegyverke lép, szakad hazát, kot dog hazát Kívánunk, mellénk áll most a nép. Gyertek velünk . . . gyertek velünk, a zsarnokságnak kiáltsuk oda: letépi láncát az ország, mert tudja, ütött az óra, most vagy soha.” így kezdődik az a “Forradalmi íh­­dúló”, amely akkor született meg szer­zője szívében, mikor 1956. október 23- án együtt menetelt Budapest elnyomott népével ... de csak akkor önthette ze­nei formába, mikor 1956. november végén, a Fertőn át, szabad földre ért családostó:. Az 1956 okóberi eseményeknek nem volt szüksége évtizedes sűrítésre, rend­szerezésre, érlelésre, vagy ideológiára, hogy történelem lehessen, hanem azon­nal beiktatódott a világtörténelembe, a magyar hősiesség fundamentumába, — Isten szívébe s nincs aki onnan kitépje. Ez előtt a történelmi tény előtt csak azt lehet tenni, amit Kossuth forró fej­jel mondott Cegléden: “Lefcorulok a nemzet nagysága előtt . . . A világ “humanistái ’ között azonban csakhamar akadtak, akik azt mondták: “Kár volt forró fejjel, meggondolatla­nul. felelősség nélkül, elhamarkodva cselekedni, mert csak nem gondolták azt, hogy Amerika Magyarország ked­véért háborút kezd.’’ Ennél férfiasabbak, bölcsebbek, ke­­resztyénibbek azok az amerikai politi­kusok, akik nem szégyenük az egész vi­lág előtt kiteregetni a váltakozó ameri­kai kormányok rossz politikai sakkhúzásait . . . Azoknak, akik az 1956-Os szabadság­harcot Ítéletre méltó, elhamarkodott lé­pésnek tartják, figyelmébe ajánlom, hogy 1956 magyar hősei csak embe­ribb életet és több sza bad ságot akartak s mikor kéré­süket meg nem hallgatták, — akkor KÖVETELTÉK azt. Mikor pedig a kö­vetelésre gépfegyverrel feléltek, ők is fegyvert ragadtak s ezzel megkezdődött a világnak legegyenlötlenebb, de leg­­hösiesebb harca, amelyre így hívogat­ták egymást: “gyertek velünk! ...” Ha Amerika népe ezt elítélné, úgy a A történetírók — kicsit felszínesség­ből, kicsit rosszakaratból, — a refor­mációt besorozták az újkor nagy eredő­jének alkotói: a klasszikus műveltség feltárása, Amerika felfedezése, Guten­berg nyomdája, sth. közé s a reformá­ció szent jelét, a Bibliát odaállították ennek a történelmi vajúdásnak rekvizii­­tumai: a görög szobrok, renaissance­paloták és nyomtatvány-primőrök mel­lé. A fékevesztett kriticizmus egyszerű­en kilúgozott a reformációból minden isteni tartalmat, elszakította Istentől, new-yorki szabadság-szoborra ezt kel­lene írni: “Eladó!”. Ennek a harcnak ötéves évfordulóján, megemlékezésünk mellett, mi a köte­lességünk? Levetkőzni minden egyéni és nemzeti bűnt, mert csak megtérő nemzetek le­hetnek megújuló nemzetek Isten előtt. Még kell békiilnünk egymással és test­vérré kell édesednünk Krisztus paran­csolatai szerint és evangéliumi értelem­ben. Isten csak a megtérő nemzeteknek adja meg a szabadságot: hát változzunk meg Isten képére és akarata szerint és imádkozzunk szabadságunkért. Szívjunk magunkba minden jót. amit idekint lá­tunk, tapasztalunk és raktározzuk el a magyar jövő számára. — Dolgozzunk szóval és tettel egymásért, felvilágosító munkával a magyar szabad jövőért, — idekint is, hívő, becsületes, szolgáló magyar élettel. Erre a munkára hívunk minden igaz magyart az emigrációban így: “Gyertek velünk . . . !” — d r — beleszőtte emberi cselekedetek komp­lexumába s a kiszárított, kilúgozott, megcsonkított és gyökértelenített re­formáció szabad prédája lett minden ellenséges, rosszindulatú, atheista, ma­terialista, liberális, individuális, vagy akármi más véleménynek. A katolikus történész merészen meg­állapította, hogy Luther elseje lett an­nak az ördögi szentháromságnak, a­­melynek másik két tagja Rousseau és Marx. A liberális történetíró a reformá­cióban csak szabadságmozgalmat lát s a nagy francia forradalom korai aequi-A REFORMÁCIÓ Reformációi ünnep Clevelandban A clevelandi 5 magyar evangélikus és református gyülekezet az idén is közösen üli meg a reformáció ünnepét. 1961. november 5-én, vasárnap du. 4 órakor lesz az istentisztelet a westsidei re­formátus templomban. (1946 W. 32nd St.) — Minden testvért szeretettel várnak!

Next

/
Thumbnails
Contents