Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1961-10-01 / 9. szám
4. oldal ERŐS VÁR „Jézus ma még vár...” — BESZÁMOLÓ AZ EVaNGéLIZÁCIóRóL — Ez évben is finn testvéreink jól felszerelt s mindenképpen alkamas Luthertáborában rendeztük meg a konferenciát. Az eddigi gyakorlattól eltérően, promgramunkat bat napra osztottuk szét s igy minden nap az ebéd és vacsora közötti időt fel lehetett használni pihenésre, elcsendesedésre, sportra, fürdésre vagy testvéri beszé:getésre. További újítás volt, bogy konferenciánkra a gyülekezetek angolnyelvű ifjúságát is meghívtuk s részükre külön előadókról gondoskodtunk. — Schlegel Norman és Tate David lelkészek látták el ezt a feladatot szaktudással és lelkesedéssel. Az időbeosztás lehetővé tette, hogy az angolul tudó idősebbek is lelki épüléssel hallhatták ezeket az előadásokat. A reggeli áhítatokat a jelenlévő lelkészek és laikusok felváltva végezték. Az evangélizáló előadások sorozatát — ‘‘Életem Isten tükrében” címmel Tessényi Kornél csikágói lelkész tartotta, aki a Tízparancsolat mérlegére állította keresztyén életünket minden vonatkozásban. Az esti áhítatokat pedig Kelemen Erzsébet FÉBÉ diakonissza-testvér vezette, aki nagy örömünkre közöttünk volt ezekben a visszatérte előtt. — Az -esti előadások egyikét lapunk más helyén részletes kivonatban közöljük. Jelen nem 'voltak számára nehéz reprodukálni egy ilyen konferencia hangulatát, a testvéri együttlét meleg érzését, Isten Szentielkének a lelki közösségben végzett ébresztő munkáját. De talán valamit megéreznek ebből olvasóink is, ha csendesen átgondolják a konferenciai vezérfonalként kedvessé vált 787. sz énekünk szavait: Fel, mert az irgalom percei múlnak, Életünk, mint folyam árja siet, Még ma, míg hívása hangzik az Úrnak, Elfogad összetört, árva szivet. Jézus ma még vár, De úgy alkonyul már, Jönek az árnyak, ím későre jár. A konferencia résztvevői napokban, — bécsi állomáshelyére való ERŐS @VAR AMHUIK.M MAGYAR EVANGÍIIEUSOK. I.APIA Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia lapja Szerkesztő: Egyed Aladár Kiadó: Juhász Imre ★ * * ERŐS VÁR — (MIGHTY FORTRESS) P. O. Box 1094. — Cleveland 2, Ohio * OCTOBER 1961. * * No. 9. (47.) * — Issued monthly September u June; by-monthly: July and August — Published by the Hungarian Conference of the U. L. C A. In cooperation with the National Lutheran Council Subscription: $3.00 a year Second class postage paid at Cleveland, Ohio A döntés sürgőssége csendült ki az evangélizációs előadás-sorozat végén is: ivajjon ‘haszonra adatott-e nékünk a Lélek kijelentése?” üj emberként megyünk-e vissza a hétközpnapoikba, — örömteli szolgálat és szeretet leikével? * * * A résztvevők között általános volt az óhaj, hogy jövőre ugyanitt, ugyancsak egyhetes keretben rendezzük meg konferenciánkat. Bár az idei látogatottság a tavalyihoz hasonló keretben mozgott, mégis megállapítható, hogy a konferencia gondolata magyar bittestvéreink között szerte az országban még nem találkozik olyan lelki éhséggel és vágyakozással, mint az szükséges lenne. Irigységgel tekinthetünk az amerikai gyülekezetek felé, melyek tagjai már hónapokkal előtte minden egyes férőhelyet lefoglalnak hasonló konferenciákon. Az is elszomorító tény, hogy ahol magyar lelkészeink közönyösek Isten Szentielkének az evangélizáció csodálatos útján közeledő ébresztésével szemben, ott a gyülekezeti tagoktól sem várható el az érdeklődés. A Legyen áldás a hirdetett Igén, előadókon és hallgatókon s a végzett munkáért Istené legyen a dicsőség és magasztalás! Juhász Imre AZ “ERŐS VÁR” 3 DOLLÁR EGY ÉVRE. SZERETETTEL KÉRJÜK A LEJÁRT ELŐFIZETÉSEK BEKÜLDÉSÉT ERRE A CÍMRE: ERŐS VÁR P. O. Box 1094 CLEVELAND 2, OHIO