Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1961-07-01 / 7. szám
ERŐS VÁR 5. oldal Igével halálos ellentétben álló kommunista életszemléletre épült társadalmi, gazdasági, állami! élet minden megnyilvánulását kritika nélkül elfogadni és dicsérni elengedhetetlen kötelességük. Nyugaton ezeknek a tényeknek elhallgatása vagy elferdítése a kommunista terjeszkedésnek egyik legfőbb támasza. Isten az egyházak vezetőit örállókúl rendelte és az ő lelkiikön kéri számon az egyházra leselkedő veszély éber meglátásában és annak elhárításában tanúsított hűséget. Jaj lesz annak az egyháznak, .ha őrállói közömbösségből, önérdekből, vétkes tudatlanságból időben nem k|iáltják el a kommunizmusnak az egész keiresztyénséget gyökerestől kiirtani akaró veszedelmét. A kommunizmus terjedését előmozdíthatják azok, akik kívánják, állítják, és azok, akik hallgatásukkal, magatartásukkal, keresztyénségük gyengeségével kihívják azt. Krisztus igazságainak a családi, társadalmi, gazdasági téren elmulasztott megvalósításai mimdmeganny'i segítő erő a kommunizmus számára. Ezért Moszkvával szemben is egyetlen védelem az evangélium, a Krisztusban való lelki megújulás., az igazabb, krisztusibb keresztyénség. Krisztust az életnélküli vallásosság feszittette meg, az életnélküli, evangélium nélküli keresztyénség juttathatja ma is győzelemre a kommunizmus Krisztust megfeszíteni akaró hatalmát. Nincs sürgősebb ügyünk, mint az evangéliumé új lelket ébresztő, új élétet támasztó erőivel a keresztyénség hadállását megerősítenünk. Keifesztyénségiink legyen a mi személyes bizonyságtételünk, az evangélium Igazságainak hirdetése és az a szerint való élet. A politikától vissza az evangéliumhoz! Az egyház nem lehet egy ‘‘kommunistaellenes csoportosulás’’ a sok egyéb antikommunista pánt és világnézet között. Ne an tikom munis taságunk határozza meg kérésztyénségiinkét, hanem keresztyénségünk ereje ébressze,, fokozza, tisztítsa antikommunlstaságunkat. Mi Jézusért és nem másért vagyunk keresztyének. Minél inkább vagyunk azok, minél jobban szeretjük Krisztust, annál határozottabb erővel tudunk szembeszállni az ő ügyének legveszélyesebb, legjobban szervfezett ellenségével: a kommunizmussal. A meglátogatás kegyelmi idejének hamar vége lehet. Nincs sok időnk várni. Miinél előbb kell felszámolnunk hüllőinket, belső &ioUenség(iiük,et. Számoljuk tel közönyösségünket! Számoljuk fei azt a felfogást, amelynek mindegy, hogy szól-é> az igehirdetés, járok-e templomba, vallásos szellemben nevelem-o gyermekeimet! Ha ezzel nem számolunk le és nem leszünk egész lélekkel Krisztus harcosai, akkor azok győznek, akik a maguk kommunista eszméjében hisznelk s annak érdekében minden áldozatra készek Számoljuk fel azt az életszemléle| tini két, amelynek alapján az — “egy szükséges dotog”-nak csak a .pénzt tartjuk. Ezzel az anyagias életfelfogással kezét nyújtunk a materializmus egyedül üdvözítő hitét (valló kommunizmusnak. Legyen Isten országa és annak igazsága a ml legfőbb ügyünk, hegy azt adhassuk a materiellste világban kiszikkadt lelkeknek, amjire legnagyobb szükségük van: az evangéliumot. Számoljuk fel magunk között az előítéletekből, politikai ellentétekből, és irigységből táplálkozó széthúzásnak egymást eltíipró átkos szellemét. E a gyűlölködés csak az ellenséget erősíti. Csak a Krisztus adta szeretet egymást segítő, szolgáló ereje teremtheti meg a keresztyénség léikben eggyéforrott és áthatolhatatlan arcvonalát. Nem lehet azt mondani, hogy Krisztus csak a jobb oldalon van, vagy azt hirdetni, hogy őt a baloldal elfordíthatja magától. — Krisztust nem lehet igazítani. Nekünk kell hozzáigazodnunk. Ne azon veszekedjünk, hogy ki elég ''jobboldali1' keresztyén ahhoz, hogy jó antikommunista lehessen, hanem arra törekedjünk, hogy mindnyájan Krisztushoz igazodva, a tőle kapott erővel, halálig tartó hűséggel együtt álljuk a harcot a keresztyénség minden ellenségével szemben. Jézus sírt Jeruzsálem pusztulásának láttán, mert az nem ismerte meg meglátogatásának idejét. Vájjon ma is sírna-e, előre látva a pusztulást, mert ez a nemzedék nem látja meg .időben Isten meglátogatásának idejét Asbóth Gyula VARGA LÁSZLÓ newyorki lelkészünk és felesége július 7-én voltak 40 éves házasok, örömmel gratulálunk és az Ür további gazdag áldását kérjük a lelkész, párra. REGÜM CHRISTIANIA — AUGUSZTUS 20 MARGÓJÁRA — Augusztus 20: (Szent) Istiván király .emléknapja. Ez a nap nemzeti ünnepe ma is minden keresztyén magyar embernek. Ezen a napon sok bizonyságtétel hangzlik el s mind azt igazolja, hogy Isten után elsősorban István királynak köszönhetjük, hogy a Kárpát medencében hazát alapított magyarsághoz az 1000. év táján eljutott a keresztyénség. Ezért mi, evangélikus keresztyén magyarok, mindig hálás tisztelettel adózunk első királyunknak. Ezen az ünnepen van azonban valami. amit augusztus margójára oda kell írnunk. Mindnyájan tudjuk, hogy a XVIII. sz.-ban a királyi segédlettel államegyházat játszó róm. kát. egyház, a barokk kultúra hatása alatt, politikai fogalmait és történet szemléletét is — újonnan alapította s azóta Magyarországról, mint “Regnum Marlianumról” és Szűz Máriáról, mint “Patrona Hungariae”-:ól beszél. Tudjuk azt is, hogy o szemlélet kialakítását a régi magyar múlt történetének — átértékelésével teszi, új legendákat alkot, s a szentté avatott magyar királyoknak tulajdonítja, hogy Magyarországot ők ajánlották fel Máriának. Mi nem zavarjuk róm. kát. testvéreinket ebben a hitünkben. Ha szivünknek Magyarország így még kedvesebb, még értékesebb, legyen nekik az ö hitük szerint. Mi szívesen beállunk lélekben ma is az fstváh-napi körmenetbe ős hívő szívvel énkeljük az ősi ístván.rapi énekeket. -— csak azt ne kívánják tőlünk, hogy mi is ‘ Rfignum Mariarumnak” í ártsuk Magyarországot! Mi azért imádkozunk, hogy mindnyájunk számára. — rajtunk keresztül és bennünk: “Rögntim Christianum”- Krisztus országa legyen.- dr -3 dollár egy évre